Korábban már írtam Feriről, aki az egyik kedvencem, és minden egyes alkalommal, amikor összefutok vele, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy megszólítsam, persze sosem teszem. Most még inkább nem tettem ezt, mivel péntek délben a Vörösmarty téren futottam vele össze, éppen amikor angol főnökömmel valami jó kis ebédet kerestünk magunknak a karácsonyi vásárban. Velünk szemben jött, forralt borral a kezében. Úgy bámultam, mint egy óvodás, közben zavaromban kollégámnak magyaráztam angolul, hogy ő a kedvenc színészem, és a körülötte lévő legendákat, hogy Londonban dolgozott, mielőtt visszajött, és hasonlókat. Le nem tudtam venni róla a szemem, de ahogy észrevettem, ő is csak nézett, biztos gondolta, hogy itt ez az idióta, akinek majd kiesik a szeme. Lazán volt öltözve, mint egy junkie, zöld színekben, bakancsban, kabátja kigombolva, csak úgy lebegett utána, talán a forralt bor miatt, de nem látszott rajta, hogy fázik, pedig nagyon hideg volt. Bár csak rövid idő volt, míg ellibbent mellettünk, de mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Jó volt utána nézni, szemem előtt volt végig, amíg el nem tűnt a Vörösmarty téri földalatti megálló irányában. A sóhajt, ami felszakadt belőlem, csak én hallottam" - tárta ki a szívét Kika.