"Pénteken délután hazafelé tartottam a XIII. kerületben, a Jászai Mari tér irányából, amikor gyülekező és vonuló csoportokra figyeltem fel. Ekkor ugrott be, hogy milyen esemény kezdődik hamarosan. A Katona József utcában megálltam egy ismerőssel beszélgetni, amikor a Nyugati felé elkezdtek futni mellettünk a tv-s stábok, kamerákkal. Mint kiderült, az akkor érkező miniszterelnök felé siettek, aki néhány másodperccel később tőlem egy méterre ment el napbarnítottan, öltönyösen és mosolyogva Daróczi Dávid kormányszóvivő és persze jó sok testőr társaságában. A felesége mögötte pár méterre követte, ő fekete blézerben és nadrágban, valamint piros blúzban volt. Néhány középkorú szimpatizáns hölgy odafutott Gyurcsányhoz puszit adni. Aztán a tömeg felé vette útját, én viszont inkább más irányban mentem. A Raoul Wallenberg utcában Kepes András jött velem szemben egy ismeretlen hölggyel. Ruházata: drapp kabát, kék farmer, fehér vászon tornacipő, belőtt haj, és ő is nagyon barna volt. Végül Pető Iván suhant el mellettem, szürkés zöld tavaszi kabátban. Éppen lelkesen telefonált. Gondolom, ők is a tüntetésre mentek" - következtette ki Eszterit