Valóságos celebdemonstrációról számolt be olvasónk, aki június 18-án este nézte meg a Nemzeti Színházban Klaus Mann Mephisto című darabjának előadását   Alföldi Róbert rendezésében és Stohl András főszereplésével. “A celebek és más ismertemberek valósággal ellepték a nézőteret – jelentette Zardoz. – A zsúfolt, teltházas előadást a lépcsőn ülve nézte végig Radnai Péter, a Playboy volt főszerkesztője, nem messze tőle mögötte Geszti Pétert láttuk, tőle átellenben pedig a Bal Közép Balkon VI. sorában Dávid Ibolyát vettük észre; nem volt könnyű, mert, ha szabad így fogalmazni, az MDF egykori elnöke, volt igazságügyminiszter, jelenleg vádlott egyáltalán nem hívta fel magára a figyelmet eszköztelennek is nevezhető megjelenésével, alig lehetett felismerni, talán azért, mert nem láttunk rajta sminket. A nézőtéren mások mellett felbukkant még legalább két Fodor Gábor (a liberális politikus, valamint a “G.” előnevű politológus), Nádasdy Ádám nyelvész, műfordító, Oroszlán Szonja színész, Bombera Krisztina televíziós újságíró.” Az Alföldi-rendezés még ezen a héten látható, az utolsó alkalmaknak is szólhatott a vastaps, amelyről Zardoz így számolt be: “Nem kiabáltam, nem fütyültem, és mérsékelt hevességgel ütögettem össze a tenyerem, de a jó 25 percig tartó ünneplés végére bizony így is jócskán elzsibbadt a kezem.”