Idén nem bízta el magát A Királynő győztese

mm
2009.05.23. 08:15
Serdült Orsolya, aki a versenyzők rövid adatlapjai szerint gumicukorfüggő, nagyon örült, amikor a tavalyi győztes, Freire Szilvia átadta neki a koronát. Ugyanis a tavalyi verseny után jó barátok lettek. A Kertészeti Egyetemen tanuló Serdült azért indult el másodszor is, mert nem érezte azt, hogy fel kéne adnia a szépségkirálynői álmait. A tavaly összeszedett rutin sokat segített neki, meg az is, hogy idén nem bízta el magát.

Freire Szilvia is úgy nyert tavaly, hogy korábban elindult ezen a versenyen, és nem ért el eredményt.

Igen, pontosan, amikor még nem az RTL rendezte.

Milyen érzés ezt a párhuzamot megélni?

Nagyon jó. Én nagyon jóba lettem a Szilvivel, nagyon sokat dolgoztunk együtt. Igaz, a tábor alatt nem beszélgettünk sokat, de utána nagyon jól megismertük egymást és nagyon örült, hogy nekem adhatta át.

De bíztál benne, hogy összejöhet, ha másodszor is elindulsz ugyanazon a versenyen?

Úgy voltam vele, hogy megpróbálom még egyszer, hátha. Nem éreztem azt magamban, hogy ennyi volt, abba kell hagyni. Pontosan azt szeretném kikerülni, hogyha visszagondolok az életemre, ne mondjam azt, hogy ha.

Mennyit számít az a rutin, amit azzal szereztél, hogy már egyszer végigcsináltad?

Rengeteget. Nagyon-nagyon sokat. A színpadi mozgásnál nagyon sokat dolgoztam a koreográfusokkal, viszont a táncnál egyáltalán nem volt előnyöm. A tavalyi nagyon előrelépkedős volt, most meg művészi, színházi.

Melyik volt az erősebb mezőny?

Belülről mind a kettő nagyon erős volt. Mind a két helyen voltak nagyon szép lányok, alkatilag, arcilag, hajilag tökéletesek. Ezt nehéz megmondani. Mind a kettőben nagyon jól éreztem magam.

Valamelyik rövidfilmben azt mondtad, hogy tavaly elbíztad magad. Ez mit jelent, és hogyan változtattál rajta?

Minden évben csinálnak egy olyan riportot a lányokkal, hogy szerinted ki kerül az első három helyre. És a többségnél benne volt az, hogy a Serdült Orsi, én meg úgy voltam vele, hogy akkor biztos, hogy én leszek, de amikor tavaly kimondták az ötödik nevet (tavaly öt lány közül választották ki a három legszebbet – a szerk.), akkor néztem, hogy akkor most mi van.

Akkor ezt tavaly simán elhitted?

Igen, simán. Idén meg már úgy voltam vele, hogy tényleg bármi megtörténhet, és lesznek meglepetések. Nem gondoltam ilyenre.

Mi viszi rá az embert arra, hogy egy ötsoros bemutatkozásban megemlítse a gumicukrot és a csokoládét?

Van, aki nikotinfüggő, van, aki alkoholfüggő, én gumicukorfüggő vagyok. A Haribot nagyon szeretem, főleg a békás gumicukrot, és rajtam konkrétan látszanak az elvonási tünetek, ha nem eszek gumicukrot huzamosabb ideig.

Akkor mi történik?

Hisztis vagyok, meg „Jajj, adjatok már egyet!”. Olyan, mint amikor az ember dohányzik, és arra vágyik, hogy azonnal elszívhasson egy cigarettát.

Az este további részében mit fogsz csinálni?

Most nagyon megölelgetem majd a szüleimet, és felhívom a nővéremet Skóciában, mert ő nem látta az adást. Utána meg bulizunk egy hatalmasat a lányokkal. Megígértem nekik, hogy mindenkit meghívok egy körre, ha én nyerek.

Mi lesz a kertészkedéssel?

Természetesen folytatom. Van még egy dédelgetett álmom, hogy a Testnevelési Egyetemre szeretnék menni mint rekreátor egészségfejlesztő, de ez még a jövő témája.

Ezt a kettőt hogy hozod össze? Parkokat építesz gyerekekkel?

Nem. Azért jelentkeztem a Kertészeti Egyetemre, mert nagyon érdekelnek a gyógynövények. Mindenféleképpen emberekkel szeretnék foglalkozni, és akkor így összekötöm a Testnevelési Egyetemet és a gyógynövényeket is.