Ha már az Ország Tortája sajtótájékoztatóján vagyunk, és elmondtad, hogy csokoládéfüggő vagy, felvetem ezt a témát az interjúnkban is. Miben nyilvánul meg ez a függőség?
Reggelire, ebédre és vacsorára is tudok édességet enni. Tudom, hogy szégyenteljes, de szinte kapzsi módon szeretem a csokit. Amikor a Csokoládé című filmben megláttam Juliette Binoche-t, hogy milyen szeretettel vezet egy édességüzletet, milyen ügyesen csepegtet örömet mindenhova, azóta az a vágyam, hogy magam is így kevergethessem a csokoládémasszát, és fűzhessem a szálakat: ide egy kis boldogságot csöppenteni, oda egy kis megoldást családi problémákra. Teljes bűvöletében élek a csokoládénak.
Ezt a témát körbejártuk. Milyen életet szeretnél élni öt év múlva?
Akkor már remek tortákat sütök majd, mert most kedvem kerekedett bonyolultabb sütemények elkészítéséhez is, néhány év alatt kifejlesztem sütő-tudományomat. Leveseket, főételeket már egész jól készítek, de a piskótán kívül mást egyelőre nem tudok sütni. Öt év múlva – reményeim szerint – egy remek családanya leszek férjjel, két gyerkőccel, kutyuskával, kis házikóval, és óriási tortákat készítek majd a családnak a vasárnapi ebédre a gyöngyöző húsleves és a húsok mellé.
Dolgozol már azon, hogy öt év múlva két gyereked legyen?
Még nem, való igaz. Egy pici időt még adtam magamnak, családtervezés előtt van még dolgom a világban. Egy-két vágyamat szeretném teljesíteni. Nem karrier területén, mert túlzás lenne ezt állítani, inkább úgy mondom: a munkámban. Egy álmom, ha ez beteljesedik, akkor jöhet a család.
Mi az az egyetlen álmod?
Babonából nem árulom el, tudod, milyenek a lányok.
Mit gondolsz, hogyan alakul a televíziós pályafutásod a közeljövőben?
Amit nem szeretnék részletezni babonából, annak függvényében alakul. Ez nem szorosan kapcsolódik a televízió világához, de kommunikációval kapcsolatos. Czollner Gyuszi barátomnak is köze van hozzá. Ez régi vágyam, de ő ki is merte mondani, ami engem is nagyon foglalkoztatott.
Miért szereted a televíziózást?
Mert ez egy rendkívül színes és változatos szakma: szeretem mindazt, ami a műsorkészítéssel jár! Már egy sajtótájékoztató is milyen izgalmas lehet…mennyi érdekes ember van itt! (nevet). Remek, hogy mindennap új embereket ismerhetek meg, beszélgethetek. Ez gyermekkorom óta átszövi az egész napomat. Mindig, mindenhol, mindenkire olthatatlanul kíváncsi vagyok. Ezt pedig a televízióban ki tudom elégíteni.
Nem bizonytalan ez a műfaj?
Nem látom annak, de tudom, hogy engem mindenhol túl optimistaként tartanak számon.
Szoktál közvetlen visszajelzést kapni a munkádra?
Rengeteget. A nézők fantasztikusak. Én ennyi kedves, hiányoló hozzászólást, mint mostanában, sosem kaptam. Nem is néztem évekig, bevallom, mert nem akartam, hogy befolyásoljon bizonyos vélemények áradata. De amióta követem a visszajelzéseket, meggyőződtem róla, hogy milyen értő szemmel, és szívvel követik a nézők a munkánkat.
Valószínűleg nem tudják, miért nem vagy képernyőn, ez nem tisztázott.
Nem tudják.
Te tudod?
Igen. Változnak a dolgok, mindig kell frissítés, ennél többet erről nem mondanék.
Szerinted van-e trend abban, hogy milyen karakterek vezetnek műsort? Például Horváth Éva vagy Peller Mariann divatos karakter?
Nem tudom, ehhez hozzáértő szakembert kell megkérdezni. Szerintem ez speciel nem függ semmiféle divattól.
Hiányzik a képernyőzés?
Nem. Igazából én mindig is szerkesztettem, amióta közel egy évtizede erre a pályára léptem. A Menetrendben is, az utolsó pillanatig írtam az anyagaimat. Nagyon szeretek a háttérben lenni. Számomra megtisztelő, hogy írhatok, és összerakhatok egy húsz perces adást. Fantasztikus kihívás, ugyanúgy a sava-borsa a szakmának.
Tíz évvel ezelőtt egyértelmű volt a számodra, hogy a szórakoztató műfajt választod? Nem vonzott a híradó?
Gyerekkoromban bohóc akartam lenni, ezt már sokszor említettem, és azt is, hogy lebeszéltek róla. A Vacsoracsatában is érdekes momentum volt, hogy már hónapok óta hevert a bohócorr a táskámban, várva a megfelelő pillanatot, hogy mikor kerülhet elő. Szerintem most is szórakoztatok, ha nem is bohócként. Szeretek örömöt okozni. Nagyjából erről szól a napom, legalábbis ezen iparkodom.
Környezetvédelmi nagykövetté választottak nemrég, ami nagyon megtisztelő. Szerintem a taxis urak adhatták le a drótot rólam, mert ők mindig láthatták, hogy mielőtt elindultam volna nagyon fontos eseményekre tűsarkú cipőben, előtte még a szelektív hulladékgyűjtőben letettem a kiválogatott szemetet. Mivel szerepelt a fogadalomban, hogy ahova csak lehet, biciklivel indulok el, tegnap el is indultam a munkahelyemre, a Camponába biciklivel. Útközben mindenkinek jó nagy kurjantással jó reggelttel köszöntem, a zöldségestől kezdve az újságosig. Nem hiszed el, mennyi reakció érkezett. 99 százalékban mosoly. Szinte euforikus állapotba kerültem tőle.
Ha ennyire nyitott vagy, akkor a lapok miért nem tudhatnak a magánéletedről?
Néhány hónapja meghúztam a határt. Ezelőtt nagyon kitárulkozó voltam, már-már naiv módon, komoly részletességgel beszámoltam a privát életemről. Egyszer azonban megütöttem a bokám. És van még egy okom, amiért hallgatok: annyira szeretnék vigyázni a mostani kapcsolatomra, annyira tisztelem a páromat, hogy szeretném megőrizni az életünket magamnak. Lehet, ezzel nem vagyok rokonszenves a bulvárlapok számára. Sajnálom, ha csalódást okozok.
Nem vagyok csalódott.
De jó.
Az imént kérdeztelek az ötéves tervedről. Szoktál egyébként terveket készíteni?
Soha, annál ösztönösebb vagyok. Szinte sosem hallgatok az eszemre a döntéseimben, inkább szívbéli elhatározásokat hozok. Nincsenek ötéves terveim, sajnálom, ha ezzel sem tudtam színesíteni az anyagodat.