Bódi Sylvi a Celebműszak című műsor kedvéért egy hétig egy talponállóban dolgozott, ahol megtanult egy csomó dolgot. Például azt, hogy értékelje az életet, amit él, és még kevésbé kívánja az alkoholt, mint eddig. Sok pályatársához hasonlóan viszont nem tervezi azt, hogy a modellkarrier után beszálljon a vendéglátózásba.

A TV2 Celebműszak című műsorának eheti adásaiban többek között azt nézhetik meg az érdeklődők, hogy Bódi Sylvi hogyan dolgozik egy hetedik kerületi kiskocsmában. A modell egy héten keresztül végezte egy átlagcsapos munkáját reggel hattól este nyolcig.

"Bírtam a sarat, a terhelést. Szerintem jól kezeltem, és célom volt, hogy megmutassam, nem esik le az ujjamról a gyűrű" - mondta Bódi Sylvi a Velvetnek arról az egy hétről, amit a kocsmában töltött. Egy reggel hattól este nyolcig nyitva tartó kocsma törzsvendégei jellemzően a munkába induló, illetve onnan érkező munkások, alkoholisták, illetve egyéb olyan emberek, akikkel Bódi viszonylag ritkán találkozik a munkája során, ezért a modellre igazán nagy hatást gyakorolt ez a néhány nap, amikor belelátott abba, milyen az élete annak, aki egészen messze van attól, hogy újságok címlapján pózoljon.

"Nagyon örülök, hogy lehetőségem volt kipróbálni magam ebben az állásban. Sok érdekes sorsot láttam az építőmunkástól a könyvtárosig. Voltak olyanok, hogy tényleg azt hittem, elsírom magam" - mesélt a modell az emberekről, akikkel csapolás közben találkozott. "Örülök, hogy szépnek születtem" - mondta arra utalva, hogy adottságainak köszönhetően egészen más karriert futhat be, mint azok, akikkel találkozott a tévés szereplés miatt.

Azon kívül, hogy jobban értékeli a saját életét, mint korábban, Bódi elmondta, az apjára is még büszkébb lett, aki a kocsma törzsközönségéhez hasonló munkásember, viszont sosem lett az alkohol rabja. "Az én édesapám is egy ugyanilyen egyszerű ember, és annyira jó, hogy nem a kocsmában hagyta a pénzt. Még jobban becsülöm őt" - mondta a modell.

Annak ellenére, hogy jól sikerült az alkalmi pályaváltás, Bódi Sylvi nem tervez szórakozóhelyet nyitni azután, hogy befejezi majd valamikor a modellkarriert, mert sosem érezte magához közel a kocsmázást, meg azt a sok alkoholt, ami ezzel a munkával járna. "Eddig sem voltam az a nagy piázós, de most már még annyira sem kívánom" - mondta. A kocsmában viszont nagyon megkedvelték egymást a törzsvendégekkel és a tulajjal, ezért elhatározta, ha úgy adódik, hogy arrafele megy, akkor beugrik majd egykori munkaadójához. Arra az esetre, ha mégis pályát váltana, a kocsma tulaja fel is ajánlotta neki, hogy mehet hozzá dolgozni, mert a modellnek köszönhetően jól felpörgött a kocsma forgalma az egy hét alatt.