A Csillag Születik zsűritagja nem csak a pénz miatt vállalta el az ítész szerepét, sokkal inkább azért, mert úgy gondolja, új tapasztalatokkal gazdagodhat. Bár nem tartja kifejezetten egészségesnek, hogy a versenyen kisebb gyerekek is indulhatnak – ez legyen a szülők felelőssége - attól még nekik is ugyanúgy megmondja majd a véleményét, mert úgysem ez teszi majd tönkre őket, hanem a műsorral járó médiafelhajtás. A magánéletét továbbra is titokban tartja, így az is elképzelhetetlen, hogy valaha levetkőzzön egy magazinnak.

Oroszlán Szonja nem igazán arról ismert, hogy aktívan szerepet vállal különféle kereskedelmi műsorokban, sokkal inkább arról, hogy ha valaki találkozni akar vele, akkor jobban teszi, ha ellátogat a színházba, mert a tévé képernyőjén talán évente egyszer láthatja viszont. A Valami Amerika színésznője a négytagú zsűri egyikeként tűnik majd fel a Csillag Születik RTL Klub-produkcióban. A felkérésre hosszas gondolkodás után mondott igent, tétovázása abból eredt, hogy nem tudta, vállalhat-e egy ekkora felelősséget, van-e joga döntést hozni.

Hasznos tanácsokat adhat

„Én is végigcsináltam a felvételit, a vizsgákat a főiskolán, kaptam jó és rossz tanácsokat, keményen dolgoztam és dolgozom a mai napig azért, amit szeretek csinálni. Úgy éreztem, ma már tudok én is hasznos tanácsokkal szolgálni a versenyzőknek” – indokolta meg döntését a Velvetnek Oroszlán, aki – miután ritkán szerepel a televízióban – némi félelemérzéssel vegyes izgalommal kezdett bele a zsűrizésbe, amit korábban még sohasem gyakorolt.

A 32 éves színésznő elmondta, bár veszélyesnek érzi, hogy egy kereskedelmi műsorban való szerepléssel kitegye magát a bulvárnak, nem zárkózhat be a lakásba. „Nem zárhatom be magam a lakásba, ha szeretnék valamit adni az embereknek. A versenyzők és a nézők is a mi őszinte és igaz véleményünkre lesznek kíváncsiak. Ebben persze benne van annak a kockázata, hogy akit rosszabbnak ítélünk meg, az haragudni fog ránk, a nézők sem biztos, hogy egyetértenek velünk, a bulvár pedig kiforgatja majd a szavainkat. Ezzel együtt kell élnem” – tette hozzá Oroszlán, majd megjegyezte, szakmai tapasztalatai mellett a megérzését is felhasználja majd a zsűrizés során.

Nehezen hoz majd döntést

Úgy gondolja, nem lesz könnyű döntéseket hoznia, de ezt nem a versenyzők kora fogja nehezíteni. „Tulajdonképpen nem szabadna számítania, hogy valaki hány éves. Amennyire én nem tartom egészségesnek a kisgyerekek indulását egy ilyen kemény dologban, tény, hogy igenis vannak nagyon jó képességű, tehetséges gyerekek. Ugyanolyan rossz érzés nemet mondani egy gyereknek, mint bármilyen más korosztálynak.”

Oroszlán Szonja a Csillag Születik beharangozásakor arra is kitért, bízik benne, hogy főiskolás tapasztalatait meg tudja majd osztani a versenyzőkkel. „Az alázatot a szorgalmat kellett elsőként megtanulni. Ez a pálya gyakorlásából áll. Nyitottnak kell lenni a kritikákra, tanácsokra, instrukciókra, még ha nem is értünk egyet velük. Tudni kell, hogy mi mit akarunk kihozni magunkból. A kudarcok pedig csak erősítenek. Lehet őrjöngeni egy pár napig, de aztán fel kell állni és csak gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni” – hintette az igét a színésznő, aki nagyon örül, hogy a zsűriben helyet kapott Szirtes Tamás is, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Oroszlán Szonja osztályfőnöke volt.

A válogató során kiderült, ki gondolta komolyan

A színésznő szerint a csatornának jó zsűrit sikerült összehoznia, a kémia legalábbis jól működik Oroszlán Szonja, Fáy Miklós, Szirtes Tamás és Hernádi Judit között. Oroszlán Szonja szerint a legegyértelműbben akkor dől el, kinek van helye a versenyben, ha a zsűritagok ugyanazon a véleményen lesznek. Persze az elkerülhetetlen, véleménykülönbségek alakuljanak ki. „Már csak abból is adódnak, hogy nők és férfiak vagyunk, más-más korosztályban, más-más tapasztalatokkal és ízléssel.”

A zsűri már túl van az első körökön: 150 versenyzőt néztek meg három nap alatt. Oroszlán Szonja azt mondja, már itt látszott, ki az, aki komolyan gondolta a jelentkezést. Többnyire közülük kerültek ki a továbbjutók. Miután minden zsűriben megvannak a karakterek, Oroszlán Szonját arról kérdeztük, mit gondol, róla milyen kép fog kialakulni. Vajon megkapja az egyébként Friderikusz Sándorra aggatott beszólós jelzőt vagy inkább a hideg, de kedves Eszenyi Enikőként jellemeznék. „Ezt nem én fogom eldönteni. Az biztos, hogy őszinte szeretnék maradni, mint eddig is mindenben, a rosszat is meg kell mondanunk, különben nem lesz hiteles, ha azt mondjuk valakire, hogy jó.”

Nem vetkőzne a Playboynak

Bár a legtöbb esetben a pénz dominál abban, hogy valaki eleget tegyen egy ilyen felkérésnek, Oroszlán Szonja tagadja, hogy őt csak az anyagiak vezérelték volna. „Kívülről fogom látni azt, amiben én is mozgok, tele lesz számomra is meglepetésekkel, újdonságokkal, amit használhatok a színpadon.” A színésznő egyébként jelenleg több darabban is játszik, de mint mondta, „mindent össze lehet egyeztetni”, így a forgatások nem ütköznek a színházi szerepeivel. Oroszlán jelenleg az Édeskettes hármasban, az És mennyi szerelem, valamint a Legénylakás című darabokban játszik, késő ősszel pedig színpadra kerül a nyáron Keszthelyen játszott Fekete Péter is.

A színésznőt arról is megkérdeztük, vetkőzne-e a Playboynak, ugyanis nemrég összeállították a magazin főszerkesztőjének, Radnai Péternek a top vetkőztetendő nők tízes listáját, amin Oroszlán Szonja szerepelt. „Amíg a szerepeim általában sokkal nyitottabb lányok, én ebben nagyon régimódi vagyok. Nem, nem tudom elképzelni, hogy levetkőzzek egy magazinnak. Bőven eleget látnak a nézők, valami maradjon a magánéletemnek is.”