Az énekes nem verekszik, mert nincs hozzá fizikuma. Delhusa szerint rágalomhadjáratot folytat ellene Erős Melinda, de mivel nincs semmilyen bizonyítéka, kénytelen kitalálni történeteket. Az énekesnek már a kezében van egy szakértői vélemény, ami kimondja, volt barátnője nem érez felelősséget, sőt a lányát sem képes felnevelni.

Bár másodfokon is elbukta Delhusa Gjon exbarátnője, Erős Melinda a szülői felügyeleti jogot, nem adta fel – így foglalhatnánk össze az énekes véleményét a szeptemberi végi verekedés valódi okáról. Tettlegesség ugyanis nem volt, Delhusa Gjon állítása szerint az egész történet fikció.

Delhusa Gjon és volt partnere közt még májusban romlott meg a viszony annyira, hogy arról az összes bulvárújság beszámoljon. Az énekes szerint volt szeretője azért állította, hogy molesztálta nevelt lányát, mert el akarta hagyni. Az asszony ennek az ellenkezőjét magyarázta minden fórumon, amit elért. Még mindig Erős lányáért folyik a harc, aki már egy befogadó otthon lakója. Delhusa csak arra a határozatra vár, amiben őt nevezzék ki törvényes gyámjának, amint ez megtörténik, hazaviszi a lányt.

„Semmi valóságalapja nincs annak, amit a napilap állít, ez egy rágalomhadjárat része. Melinda vesztésre áll Andi ügyében, és ebbe nem tud beletörődni. Ilyeneket talál ki. Sok újság meg a megkérdezésem nélkül megírja, amit diktál, de náluk biztos van egy jókora összeg elkülönítve a perköltségekre. Melinda ellen egyelőre ezek a vádak állnak: becsületsértés, rágalmazás, hamis vádra való felbujtás, hamis vád, hatóság félrevezetése .” Delhusa Gjon azt is elmondta, a történtek miatt lassan úgy érzi, valójában egy Kész átverés show részese, ugyanis a Borstól értesült arról, hogy megvert egy munkást Erős biciklije miatt.

Ha pofont kap, lenyeli a szemüvegét

„Felhívtam a Szentendrei Rendőrkapitányságot, ahol cáfolták, hogy bármilyen rendőri intézkedés történt volna. Ha véget ér a per, nyilvánosságra hozok mindent, hogy mindenki tudja, mit művel ez a nő.” Az énekes azt is elmondta, amíg volt élettársa ilyenekkel szórakoztatja a sajtót, addig ő neveli a gyereket, különórákra járatja, egyengeti az életét, lelkileg támogatja, apaként törődik vele. Édesanyja viszont még meg sem látogatta. „Még az ügyvédje szerint sincs semmi bizonyítéka ellenem, a bíróság, pedig kimondta, hogy nem lehet felelősségre vonni a cselekedeteiért.” A perben kirendelt kriminálpszichológus szakvéleménye szerint Erős Melinda nem érzi a saját felelősségét az ügyben, illetve nem képes a gyerek számára kiegyensúlyozott hátteret biztosítani – olvasható az egyik periratban.

Delhusa azt is hangsúlyozta, hogy ő még sosem verekedett, és aki ebben kételkedik, nézzen rá. „Szívesen mondanám, hogy úgy verekszem, mint Ganxsta Zolee, de egy szemüveges, nyiszlett alak vagyok, aki ha egy pofont kap, lenyeli a szemüvegét. Jól tudok gitározni, nevettetni, de ahhoz, hogy valakire egy ütést mérjek, minimum egy Sztárbox felkérés kellene, de ahhoz kevés vagyok.”

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Velvetnek elmondta, valóban nem történt rendőri intézkedés az említett időpontban „Budakalászra kihívták a rendőröket és ők kibékítették a feleket” – mondta.