A híradós novemberben egy olyan rajzfilmsorozattal rukkol elő, aminek családja a főszereplője. Bár nem szívesen nézi vissza magát, de jót mulatott, amikor férjével rajzfilmfiguraként tűnt fel a képernyőn. Szerinte amúgy a hitelességért meg kell dolgozni, és azt tanácsolja a fiataloknak, hogy legyenek alázatosak. És persze csak akkor nyilatkozz, ha van valami mondanivalód! A bulvár szerinte egyébként nem szitokszó, néha ő is onnan tájékozódik kollégái életének folyásáról. D. Tóth Kriszta emellett lelkesen védi a környezetet, és szívesen megtanulná gyermekétől, hogyan is kell rácsodálkozni az élet apró, ám csodás dolgaira.

Tavasszal azt nyilatkoztad, hogy a Lolával az élet című könyv után most egy könyv- és rajzfilmsorozaton dolgozol. Mire számíthatunk, mikor jelenik meg az első kötet?

A sorozat címe Lola mesék lesz. Minden könyvben lesz három mese, és az egyikből egy körülbelül tízperces rajzfilm is készül, amit DVD formájában csatolunk majd a könyvhöz. Az első kötet november harmadikán jelenik meg. A mesék az elragadó óvodásvilágról szólnak. Lola mesél egyes szám első személyben, az ő kalandjain keresztül fedezzük fel a világot. Olyan fundamentális kérdésekre kapunk választ, hogy mitől tart örökké a barátság, mi lesz a maggal, ha elültetjük, miért beszélnek olyan sok nyelven az emberek.

Hogyan vetted ki a részed a rajzfilmsorozat készítéséből?

Én vagyok a forgatókönyv egyik szerzője, és a mama hangját is én kölcsönzöm, ami szintén egy érdekes feladat volt, hiszen nem vagyok szinkronszínész. Óriási dolog magamat és a családot rajzfilmszereplőként látni. Nagyon érdekes, hogy egy grafikusművész hogyan lát téged. Tévésként nem szeretem magam visszanézni, csak akkor teszek ilyet, ha olyan dolog történik a stúdióban, amiből tanulhatok. Igazából nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy magamat bámuljam. Amikor leültettem Lolát a kanapéra, hogy nézzük meg az egyik rajzfilmet, a szemem sarkából azért figyeltem a reakciókat. Néha el kellett röhögnöm magam, amikor megláttam magamat és a férjemet, Alexet rajzfilmszereplőként.

Idén te lettél az Év Médiaszemélyisége, amit részben azért kaptál meg, mert hiteles újságírónak tartanak. Kérlek, definiáld hogy mit jelent a hitelesség!

Ez egy nagyon nehezen megfogható és körülírható fogalom. Nagyon egyszerűen fogalmazva annyit jelent, hogy az emberek, akik nézik a Híradót, elhiszik azt, amit mondasz. Ebből származik a dolog felelősségtartalma is, mert minden szónak és hangsúlynak jelentősége van. Meg kell érte dolgozni, és a munka nemcsak abból áll, hogy az ember felolvassa, amit elétolnak, hanem abból, hogy felkészül, utánajár a témának, fel tud tenni három értelmes kérdést bárkinek bármikor, tisztában van a világ dolgaival, próbálja összefüggéseiben átlátni a dolgokat. Szerintem lejön a képernyőről, ha valaki felolvasási, szép kiejtési versenyként gondol erre, vagy újságírói feladatként fogja fel.

Ha valaki sokat szerepel a bulvársajtóban, az rontja a róla kialakult képet?

A bulvármédiának abszolút van létjogosultsága. A bulvár alapvetően nem egy szitokszó, hanem egy műfaj. Én is megnézem, hogy mi van a kollégákkal, vagy legalábbis mit mondanak, hogy mi van velük. Úgy gondolom, hogy mindenki akkor szólaljon meg, amikor van mondanivalója. Én is megégettem magam többször, meg kellett tanulnom súlyos és kevésbé súlyos hibák árán azt, hogy mikor kell szerepelni, és mikor nem.

Nagyon sok fiatal szeretne a médiában dolgozni. Mit tanácsolsz azoknak, akik nemsokára végeznek?

A kemény munkát nem lehet megúszni, előbb-utóbb kiderül, ha valaki átugrott lépcsőket. Meg kell tanulni a szakma alapjait, végig kell járni a ranglétrát, és nem kell a képernyőn kezdeni. Alázattal kell nekikezdeni, és akkor sem kell elfelejteni, hogy honnan jött az ember, amikor ott ül esténként a kamera előtt, és sok százezer embernek beszél.

Nemrég Brüsszelben részt vettél egy képzésen, aminek az a célja, hogy a kisebbségek kiegyensúlyozottan jelenjenek meg a médiában. Mesélnél erről?

Ez egy EU által finanszírozott projekt, amit egy holland civilszervezet koordinál. Nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy a közszolgálati műsorok készítői legyenek tisztában azzal, hogy minden szónak jelentősége van, hogy minden vágóképpel mondunk valamit, hogy megerősíthetünk olyan sztereotípiákat, amik nagyon komoly etnikai vagy bármilyen más ellentéteket szülhetnek. A másik célja az volt ennek a tréningnek, hogy ne csak a saját munkatársainkat ösztökéljük arra, hogy tisztában legyenek a saját felelőségükkel, hanem hogy a főnökeinkben tudatosítsuk, hogy a magyar társadalom nem homogén, és ezt a sokszínű masszát megfelelően kellene reprezentálni a képernyőn, valamint a háttérben dolgozó munkatársak között is. Ha a magyar társadalom 8-10 százaléka cigány származású, akkor a munkatársainknál is legyen ez az arány, vagy legalább próbáljunk meg közelíteni hozzá. Ha pedig a Margithíd felújítása kapcsán van egy olyan nagyon jól nyilatkozó és tehetséges közlekedési vagy mondjuk építészszakember, aki kerekes székben ül, akkor nyugodtan hívjuk be az Estébe. Jelenjen meg, mint a társadalom teljes jogú tagja, aki éppen nem a fogyatékossággal élők kihívásairól beszél. Ettől függetlenül ez persze egy ugyanolyan fontos téma.

Korábban a Magyar Televízió brüsszeli tudósítója voltál. Hiányzik Brüsszel?

Laknak ott barátaim, így vissza-vissza szoktam járni látogatóba, de a város maga nem hiányzik. A munka viszont nagyon jó volt, hihetetlenül pörgött, nagyon nagy felelősség volt. Nagyon szeretek forgatni, szeretem a klasszikus újságírói munkát.

Már több olyan akcióban is részt vettél, ami a környezettudatosságról szól. Többek közt te vagy az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés tiszteletbeli nagykövete. Milyen tapasztalataid vannak a magyarok hozzáállásáról?

Az italos kartonokat illetően nem állunk túl jól, ugyanis száz kartonból csak 12 landol szelektív hulladékgyűjtőkben. Németországban az összes doboz felére, vagy ennél is nagyobb részére igaz ez, úgyhogy még van hova fejlődni, de a tendencia mindenképpen egyre jobb, folyamatos javulást mutat. Azért van szükség ezekre az akciókra, mert nagyon sok helyen azt sem tudják, hogy pontosan hova kell vinni, hol van a legközelebbi hulladéksziget. Nyilván az lenne a legjobb, ha minden házban így gyűjtenék a szemetet, de ettől még nagyon messze vagyunk. Ami az emberek hozzáállását illeti, az bizony vegyes. A jó magyar ember szkeptikus. Még mindig nagyon sok olyan véleményt hallok, hogy úgyis egybe öntik. Nem lehet ebből kiindulni, nem szabad úgy gondolni, hogy nem ér semmit, amit én csinálok. Óriási közhely, de ha az egyének nem kezdenek el valamit tenni a környezetért, akkor megesszük, felemésztjük magunk körül a világot.

A lányoddal, Lolával hogyan próbálod megismertetni a környezettudatos életmódot?

Szerencsére vevő minden játékra. Az italos kartonokra és a palackokra is remekül rá lehet ugrani, úgyhogy mi ugrójátékot játszunk minden reggel, ami azt jelenti, hogy az előző este elfogyasztott tejnek a kartondobozát, illetve a vizespalackot kirakom, miután levettem a kupakot, ő pedig jó messziről nekifut, és ráugrik. Utána elvisszük – ahogy ő hívja - a kukaszigetre, és bedobáljuk őket. Ez egy komoly fizikai megerőltetés nekem, hiszen nem éri fel még a nyílást, így nekem kell felemelnem őt mindenegyes kartonnal. Szerencsére az óvodájában is figyelnek erre, van például szárazelemgyűjtő. Ezek apróságok, de szerintem nagyon fogékony rá. Ezért is vétek, ha nem neveljük a gyerekeket arra, hogy ez elpocsékolt energia. Ami pedig ma csak egy játék, az később természetes lesz.

Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, hogy nagyon sokat tanulhatunk a gyerekektől. Pontosan mire gondoltál?

Lenyűgöz a gyerekek világa és logikája. Elragadó módon állnak hozzá a világhoz, mindenben meglátják a szépséget, a jóságot és a lényeget. Lola nagyon ritkán néz felnőtteknek szóló televíziós műsorokat, de amikor leül mellém, miközben nézem a híradót, mondjuk egy nagyon unalmas sajtótájékoztató vágóképein felfedezi a virágcsokrot, magasról tesz arra, hogy ki nyúlt le mit, milyen korrupciós ügyről van. A színesfém tolvajokról szóló anyagok kapcsán pedig annak örül, hogy a háttérben elmegy egy vonat. Sajnos hajlamosak vagyunk belefeledkezni a búbánatba. Nem állítom, hogy nincs gond, és nincs miről panaszkodni manapság, de muszáj néha kikapcsolni, különben felrobban az ember.

Vidám Doboznapok a budapesti állatkertben, avagy tapossa laposra!

A Magyar Televízió munkatársával egy olyan bemutatón találkoztunk, ahol többek közt Görbe, a Fővárosi Állat –és Növénykert ormányosmedvéje és egy turmix segítségével mutatták be, hogyan lehet újrahasznosítani az italos kartondobozokat. Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója elmondta, a 75%-ban papírt (azaz megújuló erőforrást), 10-20%-ban műanyagot, és 0-5%-ban alumíniumot tartalmazó italos kartondobozt szelektíven gyűjtve és bálázva elsősorban a papírgyártás területén használják fel, vagyis a hulladék érték. Bár az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt hazánkban az újrahasznosított italos kartondobozok mennyisége, van még hova fejlődni, és ezt a folyamatot különböző – mondjuk a Fővárosi Állat –és Növénykerttel közös - akciókkal próbálják felgyorsítani.