Szerepelsz a Playboy főszerkesztőjének top10-es listájában. Hajlandó lennél levetkőzni, ha felkérnének rá, vagy inkább egy olyan decens fotósorozatra mondanál igent, mint Dávid Ibolyáé volt?
Nagyon megtisztelő, hogy szerepelek ezen a listán. Szívesen bevállalnék egy olyan fotósorozatot, mint amilyen Dávid Ibolyáról készült, de nem hiszem, hogy ezt várnák el tőlem. Úgy gondolom, hogy azok az ügyek – például a Magyar Hospice Alapítvány, az Egészség Hídja Összefogás – , amiket képviselek, nem összeegyeztethetőek azzal, hogy levetkőzök egy ilyen magazinnak. Nem vagyok prűd, de ez egyelőre nem szerepel a terveim között.
Az egyik lapkiadó felmérése szerint te vagy a legdögösebb híresség. Zavar, hogy a külsőd alapján ítélnek meg?
Már elfogadtam. Korábban azért hadakoztam ellene, mert azt gondoltam, hogy az emberek így nem látják a belső tartalmat. Ez valószínűleg így is van, de már megbékéltem a helyzettel. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem érdekel, hogy mit gondolnak az emberek, hiszen ez nagyon fontos abban a szakmában, amiben én dolgozok. A média által festett kép talmi, és sokszor semmi köze nincs a valósághoz. Hozzáteszem, azért örülök annak, hogy negyven év múlva megmutathatom a képeket az unokáimnak, és azt mondhatom nekik, hogy lám, nagyanyátok így nézett ki. Szóval semmi gond nincs ezzel, ha az ember tud vele bánni, és fel tudja használni olyan dolgokra, amik jó célt szolgálnak.
A Halálkeringő című film egyik jelenetében kaszkadőr nélkül dolgoztál, és kifordult a térded. Előfordult korábban, hogy kérésedre egy szakember helyett veled forgattak le egy akciójelenetet?
Nem, de általában ezt nem is szokták engedni. De itt egy nagyon pici szobában forgattunk, és nem lehetett kaszkadőrökkel forgatni, mivel nagyon közel volt a kamera, így látszott, hogy ki verekszik. Szerintem nagyon ügyesek voltunk Mészáros Bélával, de ha az ember már három-négy hete forgat heti hat nap, napi 12 órában, akkor egy kicsit elfárad, így szerintem ennek volt köszönhető ez a baleset. Hála Istennek olyan nagy baj azért nem történt, egy szalag szakadt el a térdemben. Azt mondták, hogy előbb-utóbb meg kell operálni. Én ezzel várok, nem szeretnék kés alá feküdni.
Nemrég az éppen készülő film miatt levágattad a hajad, ami sokakat meglepett, más színészek pedig akár drasztikus hízó-, illetve fogyókúrákat is elvállalnak egy szerep kedvéért. Meddig vagy hajlandó elmenni?
Még nem volt olyan, amire azt mondtam, hogy nem csinálom meg. Mindent hajlandó vagyok elvállalni, ami nem lépi át a jó ízlés határát, és amit a film mondanivalója megkíván. Ha a szerep megkívánja, hogy szedjek fel pár kilót, esetleg fogyjak le, akkor megtenném. Persze tudnék példát mondani arra, hogy mire mondanék nemet, ezt most nem árulom el.
Ezen az eseményen a Magyar Hospice Alapítvány önkénteseként jelentél meg. Hosszú évek óta dolgozol ennek a szervezetnek. Szerinted mennyire változott a magyarok hozzáállása az adakozás terén?
Azt gondolom, hogy egyfajta érzékenységet kíván meg az emberektől, hogy rájöjjenek arra, vannak bizonyos csoportok, emberek, akiknek szükségük van a külső segítségre. Azt tapasztalom, hogy a helyzet egyre jobb. Amivel a Magyar Hospice Alapítvány foglalkozik, sajnos minden embert érint valamilyen szinten, vagy a családjában, vagy a baráti körében van olyan, aki rákban szenved, vagy ebben halt meg. Én sem vagyok ez alól kivétel. Egyébként az Egyesült Államokban sokkal nagyobb hagyománya van az adakozásnak, és így természetes is, hogy előrébb is tartanak. Ők nem legyintenek, hogy ó, velem ez úgysem történhet meg.
Milyen jó ügy mellett tennéd még le a voksod?
Rengeteg felé adnám a nevemet és a pénzemet, de nem lehet, én is hiteltelenné válnék. Másrészt, ha volt pénzem, vagy bármi más, amit megoszthattam, akkor mindig adtam, így a saját példámból tudom, hogy visszajön a kedvesség, az, hogy adtál. Így csak ajánlani tudom az embereknek, hogy adakozzanak, ha van olyan ügy, ami megérinti az érzékenységüket. Ami a támogatható ügyek számát illeti, bizonyos nagyvállatok azért vannak nehéz helyzetben, mert sok megkeresés érkezik hozzájuk, és nem tudnak mindenre igent mondani. Amikor csatlakoztam ehhez az alapítványhoz, velünk is előfordult, hogy sokadikként álltunk a sorban. Sokszor előfordul, hogy azok adnak, akik maguk is nélkülöznek. A Hospice Alapítványhoz sok adomány érkezik idős emberektől, akik a nyugdíjukból fizetnek be pár száz forintot, és ez nagyon szívmelengető érzés. Szükség van mindenegyes forintra, és ezért végtelenül hálásak vagyunk.
Mivel a Fine Living Expo luxusvásárt beharangozó eseményen vagyunk, megtennéd, hogy definiálnád a luxust, vajon tényleg pénz kérdése? Mi a legdrágább dolog, amit valaha vettél, vagy amit mástól kaptál, esetleg amiről gyerekkorodban álmodoztál.
A luxus az én olvasatomban az igényességhez és az érzékenységhez kapcsolódik. És hogy mi a legdrágább dolog, ami vettem, vagy amit kaptam? Az a baj, hogy számomra egy drága táska, vagy cipő nem érték, így talán azt emelném ki, amikor a szüleimet és a testvéremet életükben először kivittem Amerikába. Vagyis szerintem igazából azok a dolgok értékesek, amik örömet okoztak, amik nyomot hagytak bennünk. Persze ne legyünk álságosak, a pénz valahol jó dolog, jó, ha az alapvető dolgokat meg tudjuk magunknak teremteni, de ez nem minden.