Szerinted a Beugrónak a szakma vagy a nézők felé van nagyobb súlya?
Egyértelműen a nézők felé. Hiszen ez a munkánk, de mindig, amikor a színpadon állunk, az a tét, hogy mit szólnak ehhez az emberek. Már az elején azon gondolkoztam, vajon tényleg érdekel-e bárkit is, hogy mi ott négyen fent állunk, négy székkel, és improvizálunk? Persze nagyon örültem neki, amikor felhívtak, van egy próbaadás, amire el kéne mennem. Azt is tudtam, hogy előttem volt valaki, aki ezt nem vállalta, és két nappal az adás előtt kellett beugranom. Az első alkalommal azt éreztem, nekem ez nem megy, de betyárbecsületből megcsinálom, mert hirtelen már nem tudtak volna valakit odahívni. Biztos voltam benne, a próbaadás után kiderül, hogy erre egy ennél alkalmasabb embert kell felkérni. Aztán amikor felhívott a producer, hogy velem kezdené el, akkor azt kérdeztem magamban: nem látta, hogy nekem ez nem megy?
Versenyeztek egymással a színpadon?
Annyira sérülékeny ez a dolog, hogy egy pillanatra sem gondolja egyikünk, na, ezt csináljátok utánam! Sőt, őszintén megmondom, amióta ezt csináljuk, összesen három olyan jelenet volt, aminél azt éreztem, elkaptam valamit. Általában úgy jövök le a színpadról, hogy megint nem sikerült. Tehát elsősorban a saját küzdelmeimmel vagyok elfoglalva. Talán a többiek nevében is mondhatom, egyikünkben sincs bizonyítási kényszer, mert ez amúgy is egy nagyon kiszolgáltatott dolog.
Kivel a legnagyobb az összhang?
Ezt így nem tudom megmondani. Először Rudolf Petit ismertem igazán, mert vele már dolgoztam. Nyilvánvalóan sokkal személyesebb volt a viszonyunk. Szabó Győzővel is dolgoztunk már együtt, de például Kálloyval akkor még nem volt múltunk. Tudtunk ugyan egymásról, de nyilván az első az volt, hogy Péterbe kapaszkodtam, mert őt ismertem a leginkább.
Milyen ember vagy?
Nagyon fontosak a gyökereim. Az apukámtól az önállóságot kaptam, ő mindig is szeretett magányosan élni. Parádsasváron, az erdő aljában imádja az egyedüllétet. Fűszernövényeket termeszt a kertjében, gombát szed, csalánból levest főz, hozzá mindig varázslatos elmenni. Tőle tanultam, ne essek pánikba, ha egyedül maradok egy élethelyzetben, ha egyedül maradok egy problémával. Valahogy ez ad erőt. Az anyukám is kemény csaj, de neki inkább a biztonság, az otthon, az ünnepek meghitt hangulatának megteremtése volt a feladata. Az otthonlevésnek az örömét biztosan tőle tanultam.
Csányi Sándor volt a férjed. Párosult-e ez pozitív vagy negatív előítélettel a szakmában?
A szakmában semmiképp. Azt lehetett tudni, hogy mi férj és feleség vagyunk, de mindkettőnket külön kezeltek.
Már van egy kisfiad. Szeretnél még gyereket?
Igen. Én legszívesebben háztartásbeli lennék. Nem vágyok őrületes színészi karrierre. Nagyon jó ez is, de azt vettem észre magamon, mindig akkor kaptam valamit, amikor nem vágytam rá. Nincs például szerepálmom, de nagyon jól esik, ha az Új Színházban bizonyos szerepeket nekem szán, illetve számít rám. Amúgy nagyon sok dolgom van ezen kívül is, amik tulajdonképpen szétforgácsolják az energiámat. Lehet, hogy amikor majd egyszer csak nem vágyom rá, hogy otthon lehessek a gyerekkel és főzhessek, befőzhessek, a lakásomat csinosítgassam, akkor majd megkapom. Minden változás fáj az embernek, aztán a végén úgyis rájövünk, hogy az értünk van. Azért fáj, mert nem értjük, hogy miért van. Aztán egyszer csak kiderül, hogy mindig erőltetünk valamit, ami nem a mi életünk, vagy nem a mi dolgunk. Ha hagyja az ember, hogy megtörténjen vele, akkor rájön, hogy merrefele kell mennie. Olyankor már tudja, hogy ez úgy jó, ahogy van, és nem tudta volna jobban elképzelni.