A Megatánc döntősei közül elsőként szavazta ki a zsűri Rákász Dánielt, aki akkor úgy érezte, kalapáccsal törték össze az álmait. Szakmai karrierje három év alatt sokat fejlődött: miután Magyarországon szólót táncolt a Vámpírok Báljában, Németországba is kihívták ugyanerre a szerepre, nem sokkal később pedig több mint 3000 jelentkező közül kiválasztották a berlini Theater am Potsdamer Platz színpadán színre vitt Dirty Dancing filmhű verziójának főszerepére, ami Patrick Swayzet világhírűvé tette.

Az egykori megatáncos a napokban ünnepli 25. születésnapját, többek között ezért is érkezett Magyarországra. Rákász Dániel már a TV2-produkciója előtt is színházakban táncolt, képzéseken vett részt, a műsor zsűrije mégis elsőként szavazta ki a nyolc döntős közül. „Életem egyik első legnagyobb pofonja, meglepetése és csalódása volt. Úgy képzeld el, hogy az életed egy üvegfal, amire kivetíted az álmaidat. Jön valaki, és egy hatalmas kalapáccsal rázúz egyet. Ezt éreztem, amikor bejelentették, hogy a párommal, Nagy Saroltával kiestünk” – számolt be a Velvetnek három évvel ezelőtti élményéről Rákász. A táncos úgy érzi, igazságtalan kritikát kapott, és meggyőződése, hogy nem szerette a zsűri.

Polanski egy átlagos idős bácsi

Annak ellenére, hogy nem tartja építőnek a műsorban kapott kritikákat, úgy véli, ha nem esik ki akkor, talán most nem ő játszaná Johnny Castle-t a berlini színház Dirty Dancing című darabjában. Rákász a Megatánc után a Magyar Színházban színpadra vitt Vámpírok Báljában táncolt, a próbák során pedig arra is lehetősége nyílt, hogy személyesen találkozzon Roman Polanskival, a darab rendezőjével, akiről mostanában főként letartóztatása kapcsán hallunk. „Egy teljesen átlagos, 70-80 év közötti idős ember benyomását keltette bennem. Elmotyogott, jött a kis tornacipőjében, farmerben és zakóban.” Rákász azután került Németországba, hogy a külföldi castingcsoport Magyarországon szervezett szereplőválogatást az oberhauseni Vámpírok Báljához.

Rákász Dániel képekben

A zenészcsaládból [Bátyja Rákász Gergely orgonaművész - a szerz.]származó táncos ugyanazt a szerepet játszotta az oberhauseni színházban, mint amit Magyarországon, de ez nem tartott sokáig. „Alig kezdődtek el a próbák kint, jött egy felhívás a Dirty Dancing meghallgatására. Akkor éreztem, hogy Johnny Castle szerepe nekem való: magas, jó kiállású, remek táncos, fiatal, és talán még jóképű is. Miután azonban csak akkor kezdtük el a munkát, nem akartam elvállalni, arcátlanságnak éreztem volna. Aztán eljött a Vámpírok Báljának a premierje, ahol megjelentek a casting hivatalok képviselői is. Beszámoltak róla, hogy még mindig nem találják a főszereplőket, ugyanis a New York-i válogatóbanda nagyon finnyás.”

A munkával jött a párkapcsolat

Rákász csak akkor jelentkezett a válogatásra, amikor egyik színésztársa bejelentette, megpróbálja. A harmadik kör után több mint 3000 jelentkező közül őt választották a szerepre. Rákász azóta heti kétszer-háromszor szerepel a német sajtóban, rajongóival a művészbejárónál és a Facebookon tartja a kapcsolatot.

A táncos a Velvetnek elmondta, a hírnév mindaddig nem teher számára, amíg nem várják el tőle, hogy ún. magáninterjúkat adjon a rajongóknak. "Általában egy 'köszönöm szépen, minden jót'-üzenettel szoktam válaszolni, és lassan már ez is több időt vesz el az életemből, mint ami egy napba belefér.” Rákász heti hét-nyolcszor áll színpadra a Dirty Dancing főszereplőjeként, ami nemcsak szakmai előrelépést jelentett számára, de jelenlegi barátnőjét is így szerezte. „Az egyik kolléganőm, Charlotte [Charlotte Gooch brit színésznő, a darabban Penny Johnsonst alakítja – a szerz.] egy földre szállt angyal. Először barátok lettünk, aztán legjobb barátok, majd járni kezdtünk” – nyilatkozta a Velvetnek Rákász, aki tart attól, mi lesz párkapcsolatával szerződésük 2010-es lejárta után.

Elvesztette a képzeletbeli mentorát

A berlini főszereplőnél a külföldi színjátszás anyagi vonzataira is rákérdeztünk. Bár Rákász arról nem számolt be, pontosan hány forintnak megfelelő összeget keres, azt elmondta, megfizetik annyira, hogy jól éljen. Persze ő is betartja a határait. „Mindaz az élet, amire a mai fogyasztói társadalom azt mondja, hogy azt vedd meg, ha sztár akarsz lenni, nekem nincs az életemben. A kinti BKV-val közlekedem, egy kényelmes lakásban lakom, hetente egyszer el tudok menni moziba vagy bulizni, és mellette félre tudok tenni” – részletezte költségeit Rákász, akit nagyon megviselt Patrick Swayze halála.

„Mindaddig, amíg el nem hunyt, volt egy biztos háttér a fejemben, hogy Patrick Swayze él, a film eredeti alkotói [a szereplőválogatáson és a próbákon a film forgatókönyvírója, Eleanor Bergstein is részt vett – a szerz.] élnek, egy napon lehetőségem van találkozni velük. Amikor Patrick meghalt, úgy éreztem, mostantól az én felelősségem interpretálni, játszani ezt a szerepet, az én dolgom megteremteni ezeket az energiákat. Ezt már az előadások alatt is feladatomnak tekintettem, a halála után a változás az volt, hogy már egyedül vagyok, és nincs az a képzeletbeli, idősebb mentor, akire felnézhetek, ha elbizonytalanodom az úton.”

A Dirty Danicing Live On Stage verziója Rákász Dániellel és Janina Elkinnel

Kávét azért nem főzne egy ötperces jelenetért

Rákász végső céljának New Yorkot tekinti, de azért annyira nem vágyik oda, hogy kávét főzzön vagy padlót súroljon csak azért, hogy egyszer kapjon egy ötperces szerepet egy filmben. A táncos korábban modellként is kipróbálta magát, de nem szeretné, ha csak erről szólna az élete. Szerinte ugyanis a modellek csak addig érdekesek, amíg a képen vannak, arra senki sem kíváncsi, mit éreznek vagy gondolnak.