A birkózó jelen volt kisfia születésénél, ő vágta el a köldökzsinórt. Szerinte félelmetesen csodálatos látni, ahogy egy testből kijön egy másik élet. Növényi életében először tavasszal mondja ki a boldogító igent, ugyanis ekkor veszi el Nándor Noel édesanyját egy, a televízió által is közvetített esküvőn. Plusz még ebben az évben beindul a Növényi Sportakadémia SE, ahol a sportoló nemcsak edzőket fog képezni, hanem a gyerekekre is figyel, nehogy elkallódjanak. Növényi Norbert a Story Tv-n futó Esti Frizbi vendége volt.

„A szülésnél végig ott voltam, de a H1N1 miatt látogatási tilalom volt a kórházban, így később én se tudtam bemenni hozzájuk. Szombaton hoztuk haza, hétfőn nyolc órakor született meg” – mondta Nándor Noelről édesapja. A sportoló harmadik gyermeke két óra alatt jött világra, Növényi pedig tavasszal feleségül veszi a kismamát.

A birkózó arról is beszámolt, hogy már másodszor statisztált végig egy szülést, ugyanis nagyobbik fiánál is bent lehetett. „Mindkétszer én vágtam el a köldökzsinórt, de a lányomnál még – huszonhat évvel ezelőtt – nem lehetett bemenni. Ez akkora élmény, hogy mindenkinek ajánlom. Csoda, amikor egy testből kijön egy másik élet. Félelmetesen csodálatos dolog, és jobban megbecsüli az ember a másikat, ha ezt látja.” Növényi szerint egy apa azon kívül, hogy jelen van, az égvilágon semmit nem tud tenni, maximum a kezét nyújthatja, amibe a szülő nő belekapaszkodhat. „Vannak, akik attól tartanak, hogy megundorodik tőlük a párjuk. Én nem emlékszem semmi visszataszító dologra” – tette hozzá.

Nagybani Piac mellett küzdősport-iskola

Növényi arról is beszámolt az Esti Frizbi felvételén, hogy küzdősport-iskolát nyit hamarosan több nagyvárosban, ami a kallódó gyerekeknek is igyekszik majd megfelelő szórakozást biztosítani. „Franchise-rendszerben szeretném működtetni a Növényi Sportakadémiát, ahol a harcművészeteken kívül a birkózást, ökölvívást is oktatnának. Edzőképzés is lenne, amit ha sikeresen végez el egy sportoló, olyan oklevelet kap, amit Európa bármely országában elfogadnak.”  A sportoló emellett arra is hangsúlyt fektetne, hogy az akadémiára járó gyerekek megfelelő etikai képzésben részesüljenek.

„Csak a jómódúaknak kell fizetniük. Az akadémiára járó gyerekeket iskolalátogatások során toborozzuk össze, családlátogatást is tartunk majd, sőt folyamatosan figyeljük, ellenőrizzük, hogy jól tanulnak-e.” Növényi ezzel szinte egy időben dobná piacra a nevével fémjelzett táplálék-kiegészítőket, amelyeket neves sportolók tesztelnek.  „Olyan termékeket fogunk árulni, amik kizárólag természetes anyagokból vannak. A szervezet ezeket felismeri, és jobban tudja hasznosítani, mint a mesterséges vitaminokat, nyomelemeket. Nekünk nem ez a lényeg, hogy jól keressünk ezzel, hanem az, hogy egészséges legyen az ember” – mondta, majd hozzátette, jelenleg több készítményt is tesztel, amiknek a tapasztalatairól be fog számolni.