A nigériai zenész ezt az évet jól zárta, köszönhetően annak, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen című műsor visszahozta a köztudatba. Rengeteg fellépése van, Sebestyén Balázsnak hálás, az emberek pedig sugározzák felé a szeretetet.

A nigériai énekes évértékelést tartott a Velvet kedvéért, az Esti Frizbi felvétele után. Fekete Páko nagy visszatérésének a Celeb vagyok, ments ki című műsort tartja, azóta ugyanis állandóan dolgozik. „A műsor óta minden megváltozott. Nagyon-nagyon örülök, hogy annyi szeretetet kaptam, mindenki azt mondja, pozitív vagyok. Az emberek szemében csak a szeretetet látom. Imádnak, és rengeteg fellépésem van, jól érzem magam ebben az országban, sőt, a határon túlról is rengeteg jót kapok. Romániában voltam most hétvégén, de járok Szlovákiába, Ukrajnába, Szerbiába is, és sírnak az emberek, amikor meglátnak. Mindenhol mindenki mosolyog rám, és ennél nincs jobb dolog a világon” – mondta az énekes, akit láthatóan átölel a gondoskodás.

Fekete Páko képekben!

Fekete Pákónak már kuporgatnia sem kell, hiszen nyolc, de van, hogy tíz fellépésre is leszerződik egyetlen hétvége alatt. Ráadásul kiadott egy lemezt is, amit nagy előrelépésnek tart a mulatós után. „Afrikai kulturális zenével tértem vissza, hogy ilyet is halljanak tőlem. Haladok előre.” Arra is kitért, hogy Sebestyén Balázsnak köszönhetően nemcsak állandó és népszerű rovata lett – korábban a Danubius rádiónál, később – a Class Fm-nél, de egy olyan barátra is lelt a személyében, aki, amikor lehetősége van rá, segítő kezet nyújt felé. „A dzsungelben Balázs nem tudott közelről segíteni nekem, de mindig eszébe jutottam, és ahova tudott, benyomott. Egy óriási dolog, hogy foglalkozik velem. Szerintem azért teszi, mert aranyos kis fekete srácnak tart, aki idejött Afrikából és próbál boldogulni valahogy. Valószínűleg úgy gondolja, Pákónak folyamatosan működnie kell. Szeret. Én is szeretem őt.”

Delhusa Gjon már a múlté

Miután az énekes számára is világossá vált,hogy neje mégsem terhes, ismét minden energiájával kisfia életét igyekszik megkönnyíteni és felhőtlenné tenni. „Meg kell teremteni a gyerekemnek a jövőjét, hogy majd, ha eljön az ideje, a saját lábára tudjon állni. Az a legfontosabb, hogy ne érezze azt, hogy nincsen valami. Rajtam múlik, hogy mindent meg tudjak adni neki.” Azt is elmondta, Delhusa Gjonnal már nincsenek napi kapcsolatban, szinte nem is tudnak egymásról semmit. „Az a barátság, ami köztünk volt régen, már nem úgy olyan, mint amikor minden nap találkoztunk. Nem hívjuk fel egymást naponta, annyira már nem szoros a kapcsoltunk. Azt sem tudom, mi van vele, hallottam, hogy kiadott egy lemezt, de fogalmam sincs mikor csinálta.”