Ónodi Eszter egyelőre nem tart a fiatalságkultusztól

2010.03.09. 10:51
A 37 éves színésznő úgy érzi, hogy Magyarországon egyelőre nem nehezedik túl nagy nyomás a színésznőkre a hollywoodi kolléganők életét megkeserítő fiatalságkultusz miatt. Igaz, látott már korosodó nőket, akik egyszer csak kifordultak magukból. A jó géneknek köszönhetően egyelőre neki nincs is oka panaszra, bár a hajnalig tartó bulikat már nem olyan könnyű kiheverni. Ami a színészek mai helyzetét illeti, örül annak, hogy fix állása van a Katona József Színháznál, valamint annak is, hogy filmszerepeket is kap, de nem ítéli el azokat a kollégákat, akik reklámokban vagy sorozatokban tűnnek fel. Ónodi Eszterrel egy német kozmetikai cég sajtótájékoztatóján futottunk össze.

Éppen most ért véget egy ránctalanító, bőrfiatalító termékcsalád sajtótájékoztatója, ahol megtudhattuk milyen szempontokat kell betartanunk, ha sokáig meg akarjuk tartani a fiatalos külsőnket. Ezek közül neked mennyit sikerült teljesítened?

Ma igazán büszke lehetek magamra, hiszen aludtam, sportoltam, a zöldség- és gyümölcsfogyasztásom is oké volt, kerültem a napozást, nem dohányzom, a folyadékkal még  ma sajnos nem állok olyan jól, és a pozitív hozzáálláson is lehetne javítani.

Mindig nehéz szebb színben látnod a világot, vagy ez csak a mai napra jellemző?

Alapvetően az a célom, hogy ezt megvalósítsam, de ahogy öregszem, ez egyre nehezebb keresztülvinni. Remélem, hogy a korral egyúttal bölcsebb is leszek, és ez majd átvezet a nehezebb napokon.

Harminchét  évesen mennyit foglalkozol az öregedéssel? Teszel valamit annak érdekében, hogy minél tovább megőrizd a fiatalságod?

Elég jó géneket örököltem az édesanyámtól, így a szikén még nem igazán gondolkozom. De úgy érzem, hogy szinte bármi történhet. Úgy tapasztalom, hogy az idősödő nők egy része megőrül egy bizonyos kor után. Lehet, hogy én is belekerülök majd ebbe a csapdába, de jelenleg az öregedés csak abban jelentkezik, hogy gyarapodnak az ősz hajszálak, amiket egyelőre sikerül leplezni a hajfestékkel. És persze érzem a teherbírásomon, a fizikai állóképességemen is, hogy közeledek a negyvenhez. Ha van egy bulizós este, akkor jó két-három napba telik, amire magamhoz térek, míg fiatalabb koromban ezt egy vállrándítással elintéztem.

Hollywoodban a fiatalságkultusz miatt óriási nyomás nehezedik a színésznőkre. Magyarországon érzékelhető ebből bármi?

Szerintem itthon ez még nem jellemző, mivel nálunk a színészet, pontosabban a filmezés nem nőtte ki magát akkora iparággá, és nem is biztos, hogy a piac kicsisége miatt ez valaha is sikerülni fog. Persze nem gondolom azt, hogy soha nem fog begyűrűzni. A producerek mindenesetre még megengedik, hogy emberek maradjunk. Persze ha egy szerep miatt változtatni kell a külsőmön, azt megteszem. A színésznőket egyébként általában csak annyira szokták megkérni, hogy változtassák meg a hajuk színét, hosszát esetleg adjanak le, vagy szedjenek fel pár kilót.

Meddig vagy hajlandó  elmenni egy szerep kedvéért?

Nyáron egy igen kemény kiképzésben részesültem. Deák Krisztinával forgattam egy filmet, ami cirkuszos famíliáról szól, és amiben én egy artistanőt alakítok. Ennek az volt a következménye, hogy két hónap alatt meg kellett tanulnom egy légtornászszámot. Amikor májusban megkaptam a szerepet, nem gondoltam volna, hogy augusztusban a Fővárosi Nagycirkusz kupolájában átlengek majd egy karikán 15 méter magasban, és mindenféle tornamutatványokat fogok végezni. Nagyon büszke vagyok magamra. Igaz, akkoriban hátulról úgy néztem ki, mint egy vízilabdázó, mert olyan hát- és karizmaim lettek. De ezek már úgy ahogy kezdenek eltűnni.

A testmozgás azért nem áll távol tőled annyira, tavaly például a Bringázz a Munkába kampány keretében népszerűsítetted a biciklizést. Miért döntöttél úgy, hogy te is kerékpárral közlekedsz majd?

Egyfelől nagyon szeretek biciklizni, másrészt az vezetett rá, hogy a Belvárosban dolgozom, és a Katona József Színházat szinte lehetetlen megközelíteni. Biciklivel viszont ha esik, ha fúj háztól házig ott vagyok 20 perc alatt. Ráadásul nem kell parkolóhelyet keresnem, nem kell parkolási díjat fizetnem, ami a próbák alatt ugye ketyeg. Persze még nem érzem magam teljesen biztonságban. Rettenetesen büdös a város, ezért be kell szereznem majd egy Darth Wader maszkot, ami remélem, hogy segít.

A közlekedés résztvevői között mostanában elég kiélezett a helyzet, ahelyett, hogy összefognának egy élhetőbb városért, igazából senki nincs tekintettel a másikra. Vannak negatív tapasztalataid akár autósokkal, akár gyalogosokkal?

A trolivezetők rendszeresen rám dudálnak, de ezt már megszoktam, és a taxisok is rendszeresen elküldenek az anyámba. De van pozitív példa is; egyszer megelőzött egy autós, én pedig lehúzódtam, és megköszönte a vészvillogóval. Ezen annyira meglepődtem, hogy két napig mosolyogva tekertem.

Visszatérve a szerepekhez. Dyga Zsombor Utolér című thrillerjében egy édesanyát alakítasz, akinek kisfia bajba kerül. Mennyire viselnek meg a drámai, sötét történetek, főleg úgy, hogy a valóéletben is édesanya vagy?

Annyiban szerencsém volt Zsombor filmjét illetően, hogy nagyon jól meg volt írva a forgatókönyv, és már régóta vágytam arra, hogy egy thrillerben forgassak. Mivel a filmben angolul kellett beszélnem, inkább arra koncentráltam, hogy ne rontsam el a szöveget. Úgy gondolom, hogy összességében egy pozitív figura vagyok, aki segít a végkifejletben, és a nyomozásban tevékenyen részt veszek. Így olyan nagy anyai és színésznői sokkokat nem kellett átélnem.

Mennyiben változott meg a látásmódod az anyaság következtében?

Egy kicsit bonyolítja a helyzetet, hiszen megannyi probléma, de egyúttal öröm forrása is. Nem tudom, hogy egy nő valaha is fel tud-e készülni az anyaságra. El lehet olvasni az összes szakkönyvet, de így is minden nap újabb kihívásokat, problémákat és megoldásokat hoz.

Karriered során több szakmai elismerést, díjat is kaptál, nagyon sok színdarabban és filmben is játszottál. Vannak még beteljesületlen vágyaid?

A szerepálmokkal rendre befürödtem. Mindig megbuktam, ha valami nagyon adta magát, a legváratlanabb helyzetekből viszont nagyon jó dolgok sültek ki. Ha pedig valaki az elismerésekre gyúr, akkor önsorsrontó alak. Ha jön a várt elismerés, jön, ha nem, akkor is csinálni kell a dolgunkat.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy nem szívesen vállalnál el reklámszereplést, ahogyan a szappanoperák sem vonzanak különösebben. Az utóbbi pár  évben azonban nagyon sokat változott a világ, és veled is egy kvázi reklámeseményen futottunk össze. Mennyire nehéz ma megélni a színészetből?

Most nagyon rossz idők járnak az elhivatott színészekre. Óriási szerencsém van olyan szempontból, hogy a Katona József Színháznál fix állásom van. Hogy emellett még forgatok is, az a csodával egyenértékű. Úgy érzem, semmilyen jogalapom nincs arra, hogy bármilyen szinten megszóljam, azokat a színészeket, akik reklámokban tűnnek fel, vagy sorozatokban szerepelnek, bár meg kell vallanom, ez a világ meglehetősen távol áll tőlem. De az is igaz, hogy ha nekem a színházi fizetésemből kellene megélnem, az arra lenne jó, hogy befizessem a számlákat.

Ez is a gazdasági világválságra vezethető vissza, vagy egy ettől teljesen független jelenségről van szó?

Manapság sokkal kevesebben választják a kultúrának ezt a formáját. Az emberek számára most nem az a legfontosabb, hogy színházba járjanak. Szerencsére a film kicsit jobb helyzetben van. A Katona József Színház eddig sem volt a kevéssé látogatott színházak egyike, de most nagyon sokszor látjuk, hogy egy bizonyos nézőréteg nem engedheti meg magának, hogy annyiszor járjon színházba, ahányszor eddig tette. Ez persze ránk is kihat, hiszen nem tudjuk olyan mennyiségben játszani az előadásokat, mint ahogy eddig.