Dobó Ágnes nagyon tud sírni, ugyanakkor ironikus humoráról ismert. A szépségversenyző, hogy meggyőzzön minket, tud a saját szerencsétlenségén is nevetni, elmondta, úszás közben tört el az orra, mert nem vette észre, hogy a medence közepén van egy sziget. A nagypapáját pedig egy víziló beterítette vízzel és ürülékkel, mert nem volt óvatos.

Dobó Ágnes lett a 2010-es Miss World Hungary cím és a közönségdíj birtokosa is egy személyben. Mivel ezerkétszázhuszonhatszor elmondta, milyen érzés volt megnyerni és mekkora megtiszteltetés ez, megígértük neki, erre mi nem térünk ki. Arra viszont kíváncsiak voltunk, mennyit méregtelenít, mert, mint mondta, zokogott, amikor megkapta a koronát. „Nagyon-nagyon könnyen el tudom sírni magam apró dolgokon is. Mikor a fejemre tették a koronát, megkönnyebbülést éreztem, meg is hatódtam, ezért törtem ki sírásban. Megállíthatatlanul folytak a könnyeim, gyakorlatilag egész éjszaka sírtam, hiszen mindenki együttérzett velem. Ma háromszor néztük vissza az eredményhirdetést, és mindháromszor elsírtam magam.”

A szépségversenyző arra is kitért, hogy a Királynő felkészítőtáborában az utolsó hétvégén szakadt el a cérna, amikor már mindenki feszült volt, és csak a tippelgetés ment. „A legnehezebb ekkor volt, ugyanis elkezdtünk rosszindulatú pletykákat terjeszteni egymásról. Mindenki azt találgatta, ki miért van elől a koreográfiában, már minden gyanúsnak tűnt, és jelzésértékű volt. Itt ilyenekre gondolok, hogy ki kapja az első számot és miért, de utána mindenki megnyugodott, és mindenki segített mindenkinek.”

Víziló, kaka, orr, uszoda

Mivel a táborban a Miss Talent címre egy stand-up comedys előadással nevezett, jogosnak éreztük, hogy megkérjük, definiálja, milyen humora van. Az ironikust jelölte meg. „Tudom, mikor kell visszavonulni, mikor kell megszólalni, persze szeretek szerepelni, különben nem lettem volna csütörtökön képernyőn, és szeretek nevetni, beszélgetni pozitív, boldog emberekkel.” Dobó állítása szerint az egész családjára jellemző az irónia, és az is, hogy képesek az őket ért szerencsétlenségen nevetni.

„Tizenöt éve is lehetett, amikor elmentünk az Állatkertbe a nagypapával. A víziló kijött a medencéből, erre minden látogató elhúzódott a kerítéstől, de a nagypapa nem. Az állat kijött és megrázta magát, és nem csak vízzel terítette be a nagypapát, de ürülékkel is. Ezért sokan dühösek lettek volna, de mi csak nevettünk.” A szerencsétlenségre egy másik példát is felhozott, ami vele esett meg. „Egyszer úszás közben eltört az orrom, mert nem vettem észre, hogy a medence közepén van egy kis sziget. Azóta a tappancsos szemüveg kicsit kényelmetlen, de nem kellett plasztikáztatni, szépen beforrt a csont.”

A királynő szerint tavaly nem érezte magát esélyesnek arra, hogy megnyerje ezt a címet, ezért sem indult a versenyen, idén viszont már megérett rá. Ezt nem nagyon értettük, de Dobó hajlandó volt elmagyarázni, hogy lehetséges az, valaki 2009-ben még nem olyan szép, 2010-ben viszont már az. „Elég sokat változunk egy-két év alatt, én is sokkal tapasztaltabb lettem, mint amilyen korábban voltam. Érettebben is készültem a versenyre. Kívülről nem sokban különbözöm a két évvel ezelőtti énemtől, maximum kétszer olyan hosszú lett a hajam. Igazából agyban nő fel az ember egy ilyen feladatra, kihívásra. Az elmúlt két évben sok mindent tanultam, sokat utaztam. Minden ilyen formálja az embert. Mindenféle behatások értek, például véget ért egy hosszú kapcsolatom, és három hónapja vagyok együtt az új barátommal. Felköltöztem Budapestre és önálló lettem. Rengeteget dolgozom, modellkedem, reklámfilmekben szerepelek, magabiztosabb lettem.” Miss World Hungary szerint, aki boldog, az sugárzik. Ő például már kibékült magával, a magasságával, ami korábban zavarta.