Milyen szakmai kockázattal jár, ha az ember ír egy lektűrt?
Ha a kockázatra gondolnék, egy sort sem írtam volna. Egy ilyen műfajváltással komoly rizikót vállal az ember. Ha korábban szigorúan szakmai berkekben mozgott, márkák, intézmények álltak mögötte, majd egy szórakoztató könyvvel lép a piacra, az felér azzal, hogy egy céltáblát tart maga elé, amin ez áll: ide lőjetek. Szerelemből írok, de praktikus szempontokat tartottam szem előtt. Ha a piacnak középtávon igénye van erre, és visszaigazolja, hogy érdemes ezen a területen még tanulnom, fejlődnöm, próbálkoznom, akkor számomra az hihetetlenül nagy öröm.
Mit kezdhet magával egy női magazin volt főszerkesztője, ha nem jön össze az írói karrierje?
Két évet adtam magamnak. Ha kiderül, hogy erre nincs igény - nem jókor vagyok nem jó helyen -, akkor folytatom azt a munkát, amibe nagyon korán belecsöppentem, azaz a magazinírást.
A kritikusok lenézik a szórakoztató műfajt, csak az olvasók és az eladási adatok szólnak a lektűr mellett, azok simogatják az író lelkét.
Az irodalmi kánon nem foglalkozik a szórakoztató irodalommal. Kicsinyesség sincsen bennük, ismerik és értik a könyvpiacot, tudják, hogy egy kiadó számára a pénzt a népszerű könyvek hozzák és ez őket is segíti. Én a műfaj sikeres külföldi szerzőihez szeretnék felnőni. Okom is van rá, hogy bízzak magamban. Viszont magánemberként, ha hirtelen kilépsz a szélesebb közönség elé, sokkhatásként ér minden: fordul a kocka, interjúalany leszel. Az én személyem valamiért sok indulatot váltott ki. Legalábbis azt hittem, a személyemnek szól, – itt az internetes támadásokra gondolok – aztán olimpikonoktól kezdve Kossuth-díjas művészekig, mindenki elmondta, hogy ő sem meri beírni a nevét a keresőbe, olyan dühödt támadások érik, miért pont én volnék a kivétel. Meg kellett tanulnom nem törődni vele.
Még a Vulévu című könyved megjelenése után írtad egy site-on, hogy a téged kritizáló fórumozók ellehetetlenítik az eladást, ezért be is fogod perelni őket.
Ők írták, hogy ellehetetlenítik, arra reagáltam, ma már tudom, hogy felesleges. Egyszerűn nem hittem el, hogy emberek azzal töltik az idejüket, hogy valakit kipécéznek és rászállnak. Bár az internet demokratikus műfaj, a lélektanát még nem értettem. Pedig az egyik kulcsa, hogy a fröcsögésnek közösségteremtő szerepe van, én meg próbáltam érvelni, aztán rájöttem, ez nem dialógus. Az ember csak egy céltábla, míg húsz éve a papírkosárba hajították a névtelen leveleket, ma fenn van a neten és bárki elolvashatja.
Ha valaki úgy dönt, elolvassa a könyved, akkor mennyiben lesz más, mint Rácz Zsuzsa vagy Fejős Éva könyvei? A stílusjegyekben mi a különbség?
Újságíróként és emberként is mások vagyunk. Nyilván szerzőként is. Egész más az érdeklődési körünk. Két hihetetlen profi szerzőről van szó, akik fantasztikus eladási számokat produkálnak. Rácz Zsuzsa kevésbé kirándul a fikció területére. Éva mindig mondja, hogy őt a történet szippantja be. Engem inkább a karakterek. Más izgat minket ebben a műfajban. Nálam nem a történet születik meg először, hanem a karakter, és az adott személyiségtípus logikus döntéseiből alakul ki a történet.
Egy kollégám nagyon lelkesedett annak idején a Nők lapjás, edzőtermi történeteidért, szerint az önirónia akkor meghatározó eleme volt az írásaidnak. A mostani könyvedben nem érzem az iróniát, vagy nem tudom eldönteni, annak szántál-e egy–két két mondatot. Akár idézni is tudnám azt a részt, amikor Réka visszaemlékszik arra, hogyan ismerkedett meg Tomokóval. Azt írod, hogy mivel ugyanolyan volt (kettes) bőrtípusuk, szinte vérségi köteléket érzett íránta. Ennél például nem tudom, ironikus megjegyzés volt-e vagy sem.
Bánatos lenne azt mondani, ez itt humor volt, ez meg nem. Nagyon szeretem az iróniát, szeretem írás közben is szórakoztatni magam, de a Franciadrazséban két énregény fut párhuzamosan, hiteltelen volna úgy használni az iróniát mint egy hetilap tárcájában. Hiszen az ember a belső monológjában, amit futtat a fejében, ritkán használ vicceskedő mondatokat. Hogy az olvasó min mosolyog olvasás közben, az előtt fejet hajtok, az az ő szakterülete. Néha azt érzem, a habos-babos történetnek köszönhetően elsikkad a mondanivalód lényege. Ez a te olvasatod. Bár igazad van, vörös posztó a divat világáról írni, sokkal hálátlanabb ebből a szempontból, mintha egy kohóban játszódna ugyanez a történet. Talán trendibb lenne és kevésbé fanyalognának. Csakhogy én a média és a divat világában mozogtam és pontosan olyan emberi bénaságokra és játszmákra bukkantam, mint az élet más területein. Arra gondoltam, erről talán érdemes becsületesen írni, hisz mindenki számára átélhető, ismerős helyzetek egy idealizált világban. Olvasóként sem szeretem ha a szerző sugallni akarja a mondandót. Például kedvelem Ulickaját, a nyelvét, a karakterábrázolását, de síkitófrászt kapnék, ha didaktikusan és követhetően ott lenne, miért íródott valamelyik regénye.
Szerinted a fukszia színű a könyvborító orientálja az olvasót arra, hogy kizárólag a szerelmi történetre koncentráljon?
A fukszia nagyon érdekes szín. Világmárkák is szívesen használják, pozitív érzelmeket vált ki. Elegáns és úgy sugall nőiességet, hogy mindeközben nem negédes. Időtálló szín.
Olyan elemeket használsz egy-egy karakter leírásánál, amiknek nem biztos, hogy évekkel később is lesz még jelentése.
Nem lehet nem rezonálni arra a világra, amelyben élünk. Nem akartam nélkülözni sem az eszköztárát, kódrendszerét, szóhasználatát.A hatvanas, nyolcvanas évekbeli filmekhez, könyvekhez is pluszt adnak a kor emblematikus tárgyai, szlengjei. Ha tíz év múlva olvas valaki a könyvemben Jennifer Lopez fülbevalóiról, nyilván nem érdekli majd, hogy pontosan mit is képviselt akkoriban, de a szövegkörnyezetből rá fog érezni. Ezért nem félek használni. Ha az élethelyzetek időtállóak, működni fog.