Demcsák Zsuzsa a Naplóban Schmitt Pál első napját forgatná le

2010.07.22. 11:37
A Mokka műsorvezetőjének helyettesítés miatt kellett beugrania a Naplóba. Első riportja egy bántalmazott nőről, a második a hódmezővásárhelyi szégyenlistáról szólt. Az utóbbiban azért nem említette, hogy ő is volt munkanélküli, mert nem akart állást foglalni a kérdésben. Zimány Lindával ellentétben, ő befizette abban az időszakban a járulékokat maga után, nem folyamodott álláskeresési járadékért. Demcsák nagy álma, hogy leforgassa az új köztársasági elnök első napját, hiszen Schmitt Pál az állította, megközelíthető, emberközeli elnök akar lenni.

Nyáron Demcsák Zsuzsa bekerült a TV2 Napló stábjába. Mint azt a műsorvezető a Velvetnek elmondta, ez annak köszönhető, hogy Barczai Gabi és Hadas Kriszta elment szülni, Keleti Andrea és Dorogi Gabriella pedig szabadságot vett ki. „Valahogy meg kellett oldani a helyettesítésüket, nekem pedig kapóra jött a lehetőség. Régóta szerettem volna ugyanis újra klasszikus terepriporterként is dolgozni. Nekem ez egy nagyon nagy kihívás és egyben óriási lehetőség is” – mondta. Az ok és a miért viszonylag egyszerű. „Sok apró álom van egy ember életében. Számomra ilyen álom volt ebben a műsorban dolgozni. Ráadásul nagyon hiányzott ennek az egésznek a légköre.”

Demcsák Zsuzsa így nemcsak olyan témákkal foglalkozhat, amikkel szeretne, de a kreativitását is kiélheti. „Kitalálhatok egy témát, végiggondolhatom, hogyan lehet összeállítani, leforgatni, aztán megvágni. Én éveken át dolgoztam a TV2 hírigazgatóságán, ahol egy-másfél percben kellett a Tényekben egy témát összefoglalni. Európai Uniós magazin műsorokban legfeljebb 5-6 percet kaptunk. A Naplóban viszont 10, adott esetben 12 perces kisfilmeket kell forgatni.” A Mokka arcát leginkább a női sorsok foglakoztatják. „Azok a nők érintenek meg igazán, akiknek sikerült a nulláról felállniuk és aztán az életüket arra teszik fel, hogy másoknak segítsenek kilábalni hasonló krízisekből. Az első naplós anyagomat egy ilyen hölgyről, Oláh Zsuzsannáról forgattam, akit bántalmazott és megerőszakolt a nevelőapja, megszökött otthonról, nevelőszülőkhöz került, talpra állt és csodálatos anyuka lett belőle. Fontos, hogy az emberek tudják, ha hasonló krízist kell átélniük, van kiút. Az ilyen és ehhez hasonló erős nők élete reményt tud adni másoknak.”

03-demcsak

Demcsák is volt munka nélkül

Legutóbbi riportja a hódmezővásárhelyi önkormányzat szégyenlistájáról szólt, amit a város honlapján tettek közkinccsé. A szociális támogatásokkal, segélyekkel visszaélők nevét és születési dátumát is nyilvánosságra hozták. Ebben a riportban Zimány Linda is megszólaló volt, köszönhetően annak, hogy nemrég kiderült: igényelt és kapott is álláskeresési járadékot. Demcsák telefonon beszélt a glammodellel, aki hangsúlyozta, jogosult volt a járadékra, hiszen nem volt a fent említett időszakban munkája, és nem akarta elveszíteni a járulékokat, amiket korábban tisztességesen fizetett. A Napló riportere a Velvetnek megjegyezte: a műsorban nem akart állást foglalni, szerette volna, ha riportja objektív marad, hiszen úgy gondolja, a véleményalkotás ebben az esetben nem az ő feladata. „Jogilag nem, etikailag viszont kifogásható, amit Zimány Linda tett. Nekem is volt ilyen helyzet az életemben, ám én befizettem a járulékokat magam után.”

A Napló átmeneti riporterének nagy álma, hogy leforgassa Schmitt Pál első munkanapját. „Ő különleges a köztársasági elnökök sorában. Már csak azért is, mert saját megfogalmazása szerint, megközelíthető, emberközeli, nyitott köztársasági elnök akar lenni. Nagyon kíváncsi lennék arra a napra, amikor beiktatják. Szerintem érdekes lenne végigkísérni. Sajnos nem vagyok beosztva arra a hétre a Naplóba, de ezt mindenképpen meg kell csinálnunk.” Demcsák reméli, hogy még a későbbiekben is lehetősége lesz ilyen hosszabb lélegzetvételű anyagokat készíteni.