Nem tudta elfogadni, hogy nem őt, hanem Varga Balázst választotta az Édesnégyes című TV2-s randishow-ban Szabó Zsófi, ezért Hajdú Péter műsorában, a Frizbiben újra próbálkozott a műsor szereplője, Láng Kristóf. A joghallgató sikerrel járt, mert Szabó Zsófi lecserélte a pénteki győztest, miután Láng szerelmet vallott neki Hajdú Péter műsorának csütörtöki forgatásán. A történetet persze nem a csatorna, hanem az érzelmek alakították így, legalábbis ezt mondta az új nyertes.

Szabó Zsófi a melegpornós Varga Balázst választotta az Édesnégyes című randishow utolsó részében, ám a sorozatszínésznőnek elég volt egy újabb nyilvános szerelmi vallomás ahhoz, hogy megmásítsa döntését. A sorozatszínésznő ugyanis Hajdú Péter műsorának csütörtöki felvételén meggondolta magát, és korábbi választottját – akiről a Frizbi forgatásán elvileg még nem derült ki, hogy kemarák előtt verte ki – lecserélte a verseny egy másik résztvevőjére, Láng Kristófra, miután a joghallgató szerelmet vallott neki Hajdú műsorában, ami vasárnap kerül adásba.

Mikor volt a hogy?

1. Valamikor felvették az ötnapos majdnemvalóság-show-t

2. Ez a valamikor felvett majdnemvalóság-show hétfőtől (09. 06) adásba került, pénteken (09.10) kiderült a győztes, aki a nem meleg, de melegeknek szóló pornókon a farkát verte, mindenki örömére

3. Szerdán (09. 08) felvették a vasárnap (09. 12)  adásba kerülő Frizbit, ahol Szabó Zsófi, hogy, hogy nem, beleszeretett a belé roppant mód szerelmes Kristófba, pedig a felvételkor elméletileg még nem is tudott arról, hogy az ő Balázsa pénzért lengeti egyébként nem kicsi farkát, sőt, a hivatalos adásmenet szerint még bele sem szeretett a farkas Balázsba.

4. Mi a tanulság?

„Úgy gondoltam a műsor után, hogy egy kicsit máshogy alakult a döntés, mint ami a valóság, ezért mentem el a Frizbibe, hogy megpróbáljak javítani a helyzeten” – magyarázta el a Velvetnek Láng Kristóf 24 éves joghallgató, miért döntött úgy, hogy nem fogadja el a vereséget. „Nem tudtam, hogy mi fog történni, és direkt nem képzeltem el előre a jelenetet, mert rossz érzéssel töltött volna el. Úgy mentem oda, hogy elmondom, amit szeretnék, Zsófi meg majd dönt, ahogy dönt. Ha másképp döntött volna, nyilván azt is tiszteletben tartottam volna, de éreztem, hogy van esélyem, mert a forgatásokon izzott körülöttünk a levegő” – tette hozzá, majd megjegyezte, azért nem volt teljesen bátortalan, amikor a Frizbibe indult, hogy elhódítsa Szabó Zsófit pénteki választottjától, a melegpornós Varga Balázstól.

Eleinte nem akarta meghódítani Szabó Zsófit

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója nem azért jelentkezett a TV2 Édesnégyes című műsorába, hogy párra leljen, sőt, Szabó Zsófiért sem rajongott, valójában még csak nem is ismerte. „Egy képet láttam róla, de azt csak azért néztem meg, hogy azért legyen valami fogalmam róla, hogy hogy néz ki. Igazából azért jelentkeztem, mert érdekelt a média világa, kíváncsi voltam, hogy milyen egy ilyen forgatást megcsinálni. Aztán napról napra változott a véleményem, és egyre jobban kezdett érdekelni Zsófi.”

Láng Kristófból akkor tört elő igazán a versenyszellem, amikor Szabó Zsófi megölelte őt. „Megindított, éreztem, hogy abban volt valami elmondhatatlan. Nem azért akarta, hogy megöleljem, mert elfáradt, mert elege volt, hanem tényleg jólesett neki, éppúgy, mint nekem. Ezen nagyon meglepődtem.”

Láng Kristóf egyelőre nem tudja, tartósabbá válhat-e a kapcsolata Szabó Zsófival, mindenesetre reménykedik benne, és nem sietteti. „Hagyom, hogy kialakuljon, nem vagyok egy nyomulós típus, úgyhogy hagyom, hogy a dolgok menjenek a maguk útján.” Láng egyébként nem tartja magát csajozós típusnak, nagyon odafigyel arra, kivel kezd hosszabb távú kapcsolatba. „Nekem idő kell ahhoz, hogy valakit megszeressek, hogy valakibe bele tudjak szeretni. A szerelem gondolatába szerelmesnek lenni más dolog, nekem az kevés, nekem arra van szükségem, hogy az illetőt a személyiségéért szeressem meg. A szerelem meg csak úgy alakul ki, ha kölcsönös.”

A családtagjai nem kritizálták

Ki a meleg?

A joghallgatótól azt is megtudtuk, családtagjai nem ellenkeztek, amikor bejelentette, jelentkezik a műsorba, és ő sem bánta meg, mert mindvégig önmagát adta. Egy-két barátja azonban kritizálta, amiért részt vett a show-ban. Láng hozzátette, nem azért jelentkezett, mert vágyik a hírnévre, és nem is gondolja, hogy felkapott lenne, hiszen ez csak egy egyhetes műsor volt. „Ez csak egy poén volt, de a későbbiekben szívesen szerepelnék valami olyan műsorban, ami értékes és van mondanivalója.”