Egyre inkább vesztét érzi a TV2 tehetségkutatójának 41 éves versenyzője. Szíj Melinda hiába győzi meg alkalomról alkalomra a zsűrit tehetségével, magában nem bízik, és úgy érzi, a közönség sem szereti. A kétgyermekes kereskedelmi ügyintéző szerint túl későn jelentkezett a versenyre, ráadásul igazából ő nem is szeretne megasztár lenni. Mint mondta, menthetetlenül képzetlen a hangja, inkább a fiataloknak kell megadni a lehetőséget.

Gyors kiesést jósol magának Szíj Melinda, a Megasztár versenyzője. A 41 éves kereskedelmi ügyintéző annak ellenére érzi úgy, nem kedveli a közönség, hogy a zsűri is rácsodálkozott hangjára és előadásmódjára, és már rengeteg rajongója akad a közösségi oldalakon. Szíj már két éve is jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, ám végül visszalépett, mert egyedülálló anyaként nem merte bevállalni a megmérettetést. Most viszont úgy érezte, végre eljött az ő ideje is:

„Már van egy társam, aki segít nekem mindenben. Amikor nem vagyok otthon, ő van a gyerekekkel” – magyarázta a Velvetnek a versenyző, aki legelőször 16 évesen kezdett énekelni, de elég hamar abba is hagyta. „19 éves koromban jelentkeztem a Ki mit tud? -ra. Akkoriban volt egy mentorom, aki hitt bennem és támogatott, de ez a verseny után (ahol a városi döntőig jutottam el) abbamaradt. Nem is találtam utána olyan támogatót, aki hitt volna bennem. Nekem viszont ez nagyon fontos, hogy az, aki a mentorom, higgyen bennem. Végül úgy alakult, hogy 25 év teljesen kiesett, csupán a konyhában énekeltem, ha úgy tartotta kedvem.”

Amikor először jelent meg a zsűri előtt, Szíj Melindát mindenki egyhangúan, mondhatni némi előítélettel fogadta az egyszerű kis kosztümjében. A kétgyermekes anya viszont akkorát alakított a színpadon, hogy a középdöntőig küzdötte fel magát. Sikerének viszont nem mindenki örült, 14 éves lánya kifejezetten ellenezte a versenyt. „Fenntartásai voltak ezzel kapcsolatban, mert a sajtót olvasva tisztában van azzal, hogy mivel jár ez az egész” – magyarázta Szíj, aki múlt szombaton az egyik legnehezebben előadható dalt választotta ki magának, hogy ezzel nagyobb eséllyel essen ki a mezőnyből gyereke ellenérzései miatt.

A Barbra Streisand szám viszont újabb sikert aratott, és most úgy tűnik, a lánya is kezd megbarátkozni a gondolattal, hogy anyja ezt az utat választotta. „Nem arról van szó, hogy nem örülnek, csak féltenek a média húsdarálójától. Negatív tapasztalatok tömkelegét lehet látni az előző széria történeteiből is” – mondta a versenyző.

„Nem akarok megasztár lenni” – jelentette ki Szíj. „Vannak olyanok bőven, akikben van becsvágy, bennem ilyen nincs. Elvegetálok, de érzem, hogy rövidesen ki fogok esni. Nekem egyébként sem ez a célom, én nem erre a sikerre hajtok, egyszerűen csak szeretek énekelni, az éneklés öröme, ami mozgat. Engem maga a művészet, az érzelmek átadása, ami érdekel. Nekem boldogságot okoz, ha valami érzelmet közvetítek, és erre van befogadó közönség. A siker része inkább zavar. Ha tehetném, ezt inkább mellőzném.”

Ön szerint bennmarad vagy kiesik Szíj Melinda szombaton?

Érthetetlen módon a versenyző ráadásul úgy véli, az emberek nem igazából kedvelik. „Olyan, mintha engem szájába rágnának az embereknek, meg letolnának a torkukon. Nem szokás, hogy ilyen idősek versenyezzenek. Az a baj, hogy nekem a magamba vetett hitemmel vannak komoly gondok. Én is tudom, hogy rettentően képzetlen a hangom, és rettentően sok ez a 25 év kimaradás. Most képzeljük el, ha ez az időszak nem marad ki, mit tudott volna fejlődni a hangom. Nálam már nincs meg a fejlődés lehetősége, és szerintem ezt a nézők is úgy látják, hogy a fiataloknak kell megadni a lehetőséget a fejlődésre.”