Az idei Megasztár mindössze két tizenévessel gazdagítja majd a magyar zenepiacot, köztük Szeleczki Dáviddal, aki testvérével együtt jelentkezett a tehetségkutató műsorba. Bátyja végül nem került be a legjobb tizenhárom versenyző közé, ahogyan a londoni Szonia Classius Clay sem, akit a 16 éves énekes a legutóbbi párbaj alkalmával győzött le. Szeleczki popos-rockos számokkal akar a köztudatba törni, mindemellett nem szeretné, ha más karaktert erőltetnének rá, mint amilyen saját maga. A nyálas tinisztár stílust például határozottan elutasítja.

Sorra lemorzsolódtak a legújabb tinibálvány-jelöltek a Megasztár 5. szériájában, Gusztos Bence mellett Szeleczki Dávid maradt bent tizenévesként a legjobb tizenhárom között. A nagykőrösi versenyző bátyjával együtt jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, de testvérét az utolsó középdöntőben kiszavazta a zsűri.

„Nagyon furcsa volt” – mesélte a Velvetnek a megasztáros. „Egyrészt örültem, mert továbbjutottam, másrészt nagyon rossz érzés volt, mert Ádámmal eddig mindent együtt csináltunk, mindenhová együtt mentünk, segítettünk egymásnak. Most egyedül kell folytatnom, senki nem fog mellettem állni.” Szeleczki szerint viszonyát bátyjával a történtek nem befolyásolták negatívan, sőt, úgy érzi, jobb lett, mint valaha. „Sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk, testvérem segít a számok kiválasztásában és a szövegtanulásban. Semmi harag nincs benne, örül neki, hogy idáig eljutottam.”

A megasztáros az általános iskolában kezdett el énekelni: népdallal indított, mindenféle versenyeken indult, és általában kimagasló teljesítménnyel végzett. „Majd később elkezdtem a rockosabb korszakomat. Azóta azt hallgatom, azt éneklem. Nem jártam énektanárhoz, és hangszeren sem játszom. Illetve gitáron azt hiszem, két számot el tudok játszani.”

„Legelőször a második középdöntő után ismertek fel, amikor a duók, triók és kvartettek voltak, és amikor a testvéremmel léptem a színpadra” – számolt be az ismeretséghez vezető rögös útról Szeleczki, aki egyelőre pozitív visszajelzéseket kapott, bár az interneten olvasott már olyan kommentet is, hogy az előző adás párbaja után inkább Szonia Classius Clay-t kellett volna továbbjuttatni. „Annyiban éreztem csak magam szerencsésebb helyzetben, hogy egy olyan külföldi lányról volt szó, aki még nem tud magyarul, és így nagyon nehéz volt kommunikálnia" – mesélt erről az összecsapásról a fiatal énekes. „Ezzel szemben szerintem neki sokkal jobb hangja van, és több tapasztalat is áll a háta mögött, mint nekem, ezért, amikor kimondták a nevem, nagyon meglepődtem, nem számítottam erre.”

„Ha úgy alakul, popos-rockos számokat szeretnék csinálni a jövőben, mert ez a műfaj áll legközelebb a szívemhez” – folytatta Szeleczki, akinek Robbie Williams az egyik nagy kedvence, így például egy olyan stílust el tudna magának képzelni, mint amilyenben példaképe játszik. Mindeközben ragaszkodik ahhoz, hogy a mai trenddel szemben ne csináljanak belőle egy nyálas tinisztárt, ne erőltessenek rá más karaktert, mint amilyen. „Nem adom el egykönnyen magam, mindenképpen saját magam szeretnék maradni, olyan, amilyen most vagyok.”

Szeleczki egyébként kapcsolatban van, barátnőjével egy éve vannak együtt. „Nagyon jó a viszonyunk, persze előfordul, hogy nagyon aggódik, hogy hol vagyok, mit csinálok, mert most tényleg lényegesen megcsappant az együtt töltött idő. Mindemellett odafigyelünk egymásra, és amint csak lehetőség nyílik rá, találkozunk. Nincs olyan kifogás, hogy most azért szakítunk, mert nem tudunk együtt lenni.”