A meteorológus idén nyáron lesz 65 éves, és ugyan a kereskedelmi tévék képernyőjéről eltűnt, azért az időjárással továbbra is derűs kapcsolatban van. Duna-parti otthonában látott minket vendégül, ahol amellett, hogy megtudhattuk: sose költözik ide, ha tudja, hogy a Duna elönti a házát, arra is választ kaptunk, mit gondol az időjós az OMSZ-balhékról és a globális felmelegedésről.

Bölcs döntés volt a Duna ezen részére költözni?

Tizenhat éve lakom a Duna-parton, egyszer fordult elő, hogy harmincnyolc centi magasra jött fel a víz, az elég rosszul nézett ki, hiszen itt csatornázás sincs. Eddig amúgy háromszor fordult elő, hogy négy napra elöntötte a víz a házunkat. Tudjuk, hogy mennyi hó gyülemlett fel, és abból nagyjából ki lehet kumlálni, hogy kábé mekkora a veszély.  Engem nem izgat, csak 730 centis magasságtól. Minimum egy hétre előre látjuk már, ha idáig fel fog jönni, próbálunk felkészülni rá. Valószínűleg sosem költözünk ide, ha ezt előre látjuk, de megnéztük száz év vízhozamát, még sose volt ilyen magas: építkeztünk, így jártunk.

A nagyobb kereskedelmi tévék után mostanra a kisebbekről is teljesen eltűnt, ez szándékos volt?

Szándékos volt, bár nem az én szándékom. A végén azt mondták, hogy mostantól havi több száz ezret kapnak az időjárásért, így nem érte meg nekik, hiszen úgy nekem kellett volna fizetniük, így meg ők kapják a pénzt.

Mennyire zavaró, hogy a képernyőn önök helyett már szinte mindenütt inkább képzetlen, fiatal nők mondják az időjárást?

Nem nézem meg őket, ez butaság, de megengedem magamnak ezt a szeszélyt. Ráadásul, mi egyáltalán nem tűntünk el, saját honlapunkon van egy nyakkendő nélküli időjárás jelentés, és bár nincsenek hosszú combjaim, sőt, nem is igen látszik a combom, de az előrejelzés részletes, tömör és pontos. Általánosságban elmondható, hogy az eumet.hu-hoz nincs fogható, csúnyaságban se – azt mondják nagyon csúnya oldal –, de tartalmában megközelítően sincs.

Valamiért még emlékszem arra, hogy nem mindig derűs napot felkiáltással búcsúzott az időjárás-jelentései végén. Ez valahogy csak később jött önnel.

Nem mindig volt valóban. Egyszer nagyon régen, közel húsz éve, amikor ez először a számra jött, és arra gondoltam, hogy olyan kétértelmű kifejezés, amit szívesen felvállalok. Ne felejtsük el, hogy ez csak egy kívánság, és akkor is ezt kívánom, amikor az egyáltalán nincs időjárásilag igazolva.

Derűs napot!

A szövegei meg voltak előre írva?

Szerintem szakmeteorológusoknál sosincs, hiszen ő dolgozik rajta, így tudja. Aztán ott van még, hogy azt el is kell tudni mondani, ki kéne tudni emelni a lényegét, ráadásul az időtartamba is bele kell férnie. Persze sokféleképpen lehet időjárást jelenteni. Egy ideig például próbáltam elsajátítani a jelbeszédet, de nem sikerült jól megtanulni. Pártainak már jobban ment. Létezik aztán másfajta mutogatás is, amikor az autóból átszólnak, hogy milyen idő lesz, azt könnyű elmutogatni.

Azért kérdeztem ezt, mert mindig azt figyeltem, hogy összesen egyetlen mondatot mond, azt viszont hosszan. Ez sem volt tudatos?

Nem.

El sem tudom képzelni, hogyan, de tényleg mindig sikerült.

Maga meg szőke... Nem, nincs és soha nem is volt megírva, ha az ember tudja, miről van szó, hogy mit akar mondani, akkor megette a fene az egészet, ha nem tudja elmondani leírás nélkül. Különben sem tudok így memorizálni, szerintem egy okos ember csak gondolkozni tud, megjegyezni dolgokat kevésbé.

Nem hiányzik a tévézés?

Nem. Arról nem beszélve, hogy az utóbbi másfél évben már a tévéfelvétel is itt, a házunkban készült.

Igen, ezért is mondta, hogy akkor tudunk önnel találkozni, ha kijövünk ide. Miért nem mozdul ki?

Mert a tévék arra vannak, meg az emberek is. Szóval túl sokan vannak arra.

Meg lehet szokni, hogy mást sem kérdeznek öntől, mint az időjárást?

Talán meglepő, de szeretnek az emberek. Még aki gorombáskodni akar, az is kedvesen teszi. Ez furcsa, lehet, azért alakult ki, mert nem akarok zöldebb, fehérebb és szebb lenni, mint amilyen vagyok. Szeretném, ha szeretnének, de nem görcsöltem rá, nem tettem érte semmit. Mindig őszinte voltam, és lehet ez baj is volt néha.

Ha már őszinteség, önnek mi a véleménye az OMSZ szerződéseinek vizsgálatáról?

Véleményem szerint az OMSZ esetében sikkasztásról van szó. Bizonyos polgárok közpénzen műszereket vásároltak, megbíztak egy társaságot, hogy a dolgok használatával mérjen meg dolgokat, gyűjtse őket össze, adja be a nemzetközi adathálózatba. Ez ugye maga az OMSZ, akik ezeknek az adatoknak nagy részét visszatartották, illetve pénzért eladták. Ez szerintem egyértelműen sikkasztás. A magyar törvények is foglalkoznak ezzel, és bűncselekménynek minősítik, sőt amennyiben ebből haszna van az OMSZ vezetőjének, akkor ez börtönnel fenyeget, úgy vélem.

Milyen lesz az idő?

Ne felejtkezzünk meg az önök cégéről, az EWS-ről (Europian Weather Service), ami az OMSZ-hez hasonlóan időjárással kapcsolatos információkkal kereskedik. Az OMSZ-ben történő furcsaságok miatt hagyta ott annak idején a céget, és kezdett saját vállalkozásba?

Nem ilyesmik miatt mentem el. Legnagyobb királyságom idején az előrejelző főosztály vezetője voltam, aztán lemondtam, mert úgy éreztem, hogy több vagyok középszerű főnöknél. Ezek után persze elég sokat rúgtak belém kollégáim, olyanok, akik azelőtt nyaltak, lényegében ezért hagytam ott őket. 1990-ben alapítottuk meg a saját cégünket, mindig annyi embert dolgoztatunk, amennyit kell. Jelenleg hatan vagyunk, akik egyértelműen ebből élünk. Cégünk döntő mértékben Magyarországra küld jelentéseket, de azért az időjárás és annak előrejelzése szerencsére határtalan dolgok.

Dunkel Zoltán, az OMSZ elnöke szerződéseik vizsgálatáról:

„Az állami költségvetés sajnos csak nagyon kevés kiadásunkat fedezi, emiatt egyéb bevételi forrásokra van szükségünk. A minket felügyelő államtitkár úr úgy találta, aránytalanságok szerepelnek bizonyos szerződéseinkben, ezt vizsgálják jelenleg. Próbáltam rávilágítani a helyzetre, minden részletet egyeztetünk, és úgy vélem, nem lesz probléma. Ilyen nagy szavak, hogy sikkasztás, természetesen fel sem merült, az Országos Meteorológiai Szolgálatnál senki nem dolgozik magánkézre. Azért fordulhat elő, hogy a köztévé olcsóbban jut hozzá az időjárás jelentéshez, mint a kereskedelmi televíziók, mert különböző típusú szolgáltatásaink vannak, a fodrásznál sem fizetnek mindenért ugyanannyit. A bonyodalmak nyilván abból is adódtak, hogy a meteorológiai szolgáltatás árát nehéz meghatározni.”

A globális felmelegedésről mi a véleménye?

Jó lenne nagyon okosnak lenni. Úgy vélem, mint minden hazugságnak, ennek is a fele igaz. Tényleg látszik, hogy borjadzanak a sarki jéghegyek, pontosan nem tudni, hogy mi lesz a vége, mégis ez az egész valahogy túl sok ember érdeke. Az egész globális felmelegedésre vállalkozások alapulnak, hiszen ott van például az ultraviola sugárzás; a kozmetikai cégek kifejezetten örülnek annak, hogy egyre erősebb a napsugárzás. Így ők biztos, hogy jól járnak azzal, minél magasabb ez az érték. Aztán ott van a tény, hogy az OMSZ skálája helyenként több fokozattal eltér a világ meteorológia szolgálatainak skálájától és az ENSZ-étől is, már a napsugárzás erejét tekintve.

Azt mondja, hogy az OMSZ-nél nyaranta magasabb értéket mondanak, mint ami a valóság?

Sokkal erősebbnek mondják a sugárzást, mint valójában. Ennek van előnye, meg hátránya is, például a külföldiek biztos nem jönnek, ha itt úgy látják, jóval nagyobb nálunk a sugárzás, mint a horvát tengerparton. Szerintem ez felháborító. Ezek tények, össze lehet hasonlítani a két skálát, nem tudom idén mi lesz, de az biztos, hogy tavaly nyáron még ezt csinálták.

Dunkel Zoltán az ultraviola sugárzás méréséről

„Egy mérés nem mérés, ha hárman mérik meg a gyerek lázát, három különböző eredményt kapnak, sajnos ez is rendkívül szubjektív. Ultraviola sugárzást mérő eszközből csak öt található az egész országban, ami nagyon kevés, így az érték könnyen eltérhet más szolgáltató eredményeitől. Ami végül a honlapon megjelenik, különböző modellekkel számított érték, arról viszont, hogy ez mennyiben tért el tavaly más szolgáltatók értékétől, nem tudok nyilatkozni, ahhoz látni kéne a listát. Az OMSZ-nél kormánytisztviselők dolgoznak, akik hivatalos esküt tettek le, a legjobb szakmai felkészültségük alapján adnak ki értékeket, ha bárki azzal vádolna minket, hogy lepaktáltunk a napkrémgyártó cégekkel, az rágalom, és bizonyítani kéne. Mindamellett sajnos igaz, hogy az állami költségvetés nem fedezi teljes egészében a sugárzás mérését, így az adatszerzéshez fellépnek szponzorként napkrémet is forgalmazó cégek, de hogy ezek beleszólhatnának az eredménybe, visszautasítom.”

Ön sportol?

Régen imádtam vitorlázni, szörfözni, mostanában inkább csak evezek. Bár itt a közelben volna lehetőség szörfözni, de ki nem állhatom, hogy nálam sokkal ügyesebbek is vannak. Sajnos ilyen a természetem, nekem kéne lennem a legjobbnak, inkább csak oda megyek, ahol hitem szerint a legjobb tudok lenni. Ha kiderül, hogy nem vagyok az, akkor gyorsan csomagolok, és már ott sem vagyok.