Utálja a telet és a hideget, így pont kapóra jött Éden Lacinak a Viasat3 kolumbiai valóságshow-ja. Két hét után, hétfőn távoznia kellett párjával, Lottival, amit nem élt meg csalódásként, bár nem számított arra, hogy ilyen hamar hazaküldik. Az Éden Hotel nőit szépnek tartotta, de egyikük sem volt az esete, mert ő a megnyerő, sportos, intelligens lányokra bukik.

A hétfői adásban a 19 éves Gál Lászlónak és műsorbeli párjának, a 21 éves Lottinak kellett távoznia a hotelből, miután Éden Niki a hármas nyálváltás másik két résztvevőjét, Lindát és Robit tartotta bent a játékban. A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóját meglepte Éden Niki döntése, előzőleg ugyanis megbeszélték, hogy együtt viszik tovább a játékot, de megértette a választását. Nem csalódott, kizárólag pozitív emlékei vannak a műsorról, és úgy érzi, jól elvolt mindenkivel, senkinek sem volt ellenszenves, ezért elégedett volt „ezzel a fajta szerepléssel.”

Megtetszett neki, elment

Mint mondta, azért jelentkezetett a valóságshow-ba, mert télen forgatták, és ő ezt az évszakot kifejezetten utálja a hideg miatt, ezért Kolumbia jó perspektívának tűnt. „Persze a főnyeremény sem mellékes, az is benne volt, de összességében az egész, ahogy volt, tetszett” – magyarázta, majd hozzátette, korábban meg sem fordult a fejében, hogy kipróbálja magát egy ilyen jellegű műsorban. „Ha valaki azt mondta volna, hogy egyszer valóságshow-ban fogok szerepelni, akkor nem hittem volna el, de ez megtetszett, úgyhogy kivételt tettem.”

Nem hozza lázba az ismertség

Éden Laci mindössze két hetet töltött a hotelben, ami arra kevés volt, hogy jobban megismerhessék a nézők, bár mint említette, ő sokat poénkodott, csak az nem került adásba. A rövid bentlét ellenére sokan megismerik az utcán, amire nem számított, bár nem nagyon hozza lázba. Ez sem. Éden Lacitól azt a hiánypótló információt is megtudtuk, hogy a forgatás óta rendszeresen tartja a kapcsolatot játékostársaival, igaz, napi szinten egyikükkel sem beszél, mert annyira azért nem kötött szoros barátságokat.

Bár mindegyik lányt szépnek tartotta, egyikük sem volt az esete, ráadásul nem csajozni ment a műsorba. „Ha lett volna egy olyan lány, aki abszolút az esetem, akkor nem hiszem, hogy elzárkóztam volna” – mondta, majd tudatta az ideális nő paramétereit. „Legyen megnyerő, vékony, sportos alkat. Az utóbbi nagyon fontos, mert én is sportolok, és ezt elvárom a lánytól is. Persze, az is számít, hogy tudjak vele beszélgetni”. Azt csak sejteni lehet, hogy a hotelbe szingliként érkező Éden Laci azóta már megtalálta azt a nőt, akire illik a leírás, mert a kérdésre mindössze annyit felelt: titok, nem szeretne beszélni erről.