A vajdasági énekesnő nem tart az újabb tehetségektől, mivel ő kizárólag élőben énekel, így nem zavarják egymás köreit. A playbackelést elítéli, mert úgy hiszi, nem véletlenül kapta a hangját az Istentől. A magánéletéről ezúttal sem beszélt, viszont azt elmondta, hogy felhagy a partidohányzással.

Rúzsa Magdi lett a Nemzeti Vágta egyik arca, így érthető, hogy minden, az eseménnyel kapcsolatos sajtótájékoztatón részt vesz, pedig őt nemigen szoktuk látni celebes rendezvényeken.

Ellovagolgat

„A Nemzeti Vágta azért képezhet kivételt, mert nagyon szeretem az olyan dolgokat, amik felébresztik bennem a nemzeti öntudatot. Ez az esemény megmozgatja az egész országot, és az is nagyon tetszik, hogy benne van a határontúl, ami nekem szívügyem” – kezdte a Velvetnek. „Ráadásul meg lehetne úgy csinálni a vágtát, hogy egy nap világhírű lenne, és mindenféle országból eljönnének.”

„Már régen nem lovagoltam, de tudok lovagolni, illetve mondjuk úgy, hogy ellovagolgatok. A vágtán dámalovagolni fogok, azaz nem versenyzem, hanem csak vonulok, de ott kapok majd jelmezt, ami jó, mert szeretem a szép ruhákat.”

Szerepjáték

Az exmegasztáros Rúzsa Magditól nem áll távol az effajta szerepjátszás: hogy ha tényleg olyan az esemény, meg kap rá lehetőséget, és értelmét is látja, akkor nagyon szívesen bújik jelmezbe. „Jó néha eljátszadozni a jelmezekkel” – véli, mégsem fordult meg a fejében, hogy ledobálja a ruháit, az a fajta szerepjáték különösebben nem pörgeti. „Nem is fogtok Playboy-címlapon látni, abba a szerepbe egyáltalán nem szeretnék belebújni, kiváltképp azért, mert nem szeretem mutogatni magam, de a jó, ötletes fotózásokat bírom. Szeretem, ha van koncepció, de azt nem bírom, ha erőszakkal akarnak rám húzni dolgokat. Vagy legyen nagyon jól kitalálva, vagy hadd legyek önmagam.”

Jövő tavasszal új albumot ad ki a vajdasági híresség, aki úgy érzi, bőven ráér még a gyerekvállalással. Az idejét most egyébként is leköti az új album, amin rengeteget dolgozik, zenét is szerez és dalszöveget is ír rá, de egyiket sem egyedül csinálja. „Ha nem megy, akkor hagyok mást is szöveget írni, mert azt már megtanultam, hogy ha túl sokat agyalok egy szövegen, és nem azonnal jön, akkor inkább jobb, ha valaki másra bízom.”

Hang az Istentől

Az exmegasztárost nem kérték fel a tehetségkutató hatodik szériájába zsűritagnak, amit különösebben nem bán, mert ő csak énekelni szeretne. „Nem vagyok olyan régóta benne ebben a világban, hogy megmondjam a tutit. Vannak itt nagy öregek, azoknak inkább ott a helyük, mint nekem, ez jól is van így” – mondta, majd hozzátette, különösebben nem tartja konkurenciának a tehetségkutatók indulóit - elsősorban azért, mert ő mindig is élőzenekarral lépett fel, és úgy tűnik, hogy ez a veszély nem fenyegeti a többi ilyen versenyzőt.

„Elítélem a playbackelést, mert én a hangom kaptam az Istentől, nyilván nem véletlenül. Ezzel viszont dolgom, feladatom van. Ha az emberek eljönnek megnézni, akkor nekem kutya kötelességem kiadni magamból az energiát és a hangot, amit hallani akarnak. Meg kell mozgassak valamit az emberekben, és nem akarok ezzel visszaélni. Ezért is történt meg, szerencsére csak egyetlen alkalommal, három évvel ezelőtt, hogy le kellett mondani a koncertet, amikor nem volt hangom, mert dolgozni akarok, és a munkámért akarom megkapni a pénzemet. Nekem nem az a dolgom, hogy mások felett pálcát törjek, de nem foglalkozom velük, nem zavarjuk egymás köreit.”

Rúzsa Magdi most sem engedett betekintést a magánéletébe, még azt sem árulta el, hogy van-e egyáltalán férfi az életében, azt meg pláne nem, hogy ki az. Az egyetlen bulvárinfó, amit elhintett, az a dohányzás, amit sok év után most teljesen szeretne abbahagyni. „Már egy ideje partidohányos voltam, aztán úgy döntöttem, hogy soha többet nem akarok rágyújtani. Nem hiszem, hogy a cigi közrejátszott a hangom alakulásában, viszont nekem muszáj vigyázni a hangomra, így lemondok a cigarettáról” – mesélte az énekesnő, aki nemrégiben torokgyulladáson esett át, de a gégésze egy hét alatt kikúrálta. Nem mindig fordul orvoshoz, ha elkezd krákogni, eleinte kipróbálja a jól bevált népi hagyományokat, mint a fokhagymás méz vagy a cukros tojás. „A kálcium-zsíros szalonna kombót is szoktam alkalmazni, aztán ha ezek már nem válnak be, akkor jöhet a doki" - mondta.