Lipcsei Betta, a 2011-es Miss Universe Hungary nyolc éve modellkedik, ez alatt szinte szinte mindenféle modellmunkát kipróbált már, de a legjobban a reklámfilm forgatások jöttek be neki, mert akkor nem érzi bábunak magát. Azt is megtudtuk, hogy a görcsmentes érvényesülésre esküszik, és szüksége van a motivációra. Büszke arra, hogy a Sport2-n műsort vezethet, és arra is, hogy két éve őt választották a Gilette világkampányához.

Lipcsei Betta több mint nyolc éve modellkedik, úgyhogy nem véletlenül vonult végig gyakorlottan a kifutón, miután csütörtökök este, a TV2 Szépségkirálynő című műsorában a fejére illesztették a Miss Universe Hungarynek járó koronát. Kolléganőivel, Szunai Lindával és Szabó Dórával ellentétben nemcsak elhelyezkedne a médiában, hanem ott is dolgozik: sportműsort vezet.

Gyerekkorod óta modellkedsz, mik voltak a kedvenc munkáid?

Szinte mindent kipróbáltam már, de legjobban a reklámfilm forgatásokat szeretem, mert ott úgy érzem, ez egy kicsit rólam is szól, nem csak bábunak érzem magam. Több mint fél éve vezetek élő futballshow-t a Sport2-n, mert imádom a focit. Akkor is büszke voltam, amikor a Gilette világkampányához több ezer lány közül engem választottak, körülbelül két éve.

Mindezek, és egy korona után milyen terveid vannak még?

Mindig kell új kihívás, új motiváció. Ezért is vágtam bele a versenybe, és hál'Istennek ezen keresztül is nyílnak előttem új lehetőségek, új kapuk. És persze szeretném befejezni az egyetemet is. Most a Szent István Egyetemen tanulok kommunikációt, előtte a Külkerre jártam, de rájöttem, hogy nem érdekel a közgazdaságtan.

Magántanulóként végeztél gimnáziumot. Nem bántad meg?

Tény, hogy nagyon sok mindenből kimaradtam a magántanulás miatt, de nem. Rengeteg tapasztalatot adott, emiatt sokkal hamarabb önálló lettem, felelősségteljesebbé tett, és megtanultam beosztani magamnak mindent.

Sokan a szépségük, vagy egy valóságshow révén próbálnak változtatni az életükön. Szerinted is ez a két kitörési pont van?

Egyáltalán nem. Azért is tudtam ilyen sok mindent elérni, mert nem vettem komolyan, hobbinak fogtam fel az egészet. Amikor rágörcsölsz arra, amit éppen csinálsz, ha erőlteted, akkor az már nem fog működni. Ha van célod, akkor azt el lehet érni. Én is egy kisvárosból [Szarvas - a szerk.] jövök, pedagógus szülők gyerekeként, és fotóztak már Barcelonában. Ha kellett, felkeltem hajnali háromkor, hogy Szarvasról Budapestre érjek, egy reggeli fotózásra. És még rengeteg célom van.

Például?

Két éve sem gondoltam volna, hogy sportműsort fogok vezetni, és hogy második helyezett leszek egy szépségversenyen, szóval szerintem vannak még lehetőségek. A távlati cél pedig egy boldog család, és hogy azt csinálhassam, amit szeretek – találjam meg az új lehetőségeket, és azok motiváljanak.

Milyen ügyhöz adnád a neved, arcod?

Hozzám a sport áll legközelebb. Fontosnak tartom, hogy a hátrányos helyzetű, vagy állami gondozott gyerekeknek biztosítsanak sportolási lehetőségeket, ez is egy kitörési lehetőség volna számukra. Felelősségtudatuk alakulna ki, megértenék, milyen egy közösség, nem a számítógép és a tévé előtt ülnének. Olyan emberekkel ismerkedhetnének meg, akik a hőseik lehetnek, akik követendő példaként állhatnak eléjük, akik tényleg letettek valamit az asztalra. Az is jó lenne, ha közel tudnám hozni a labdarúgást a családokhoz és a nőkhöz – például úgy, hogy sok programot szervezünk a pályákra, amelyeken a gyerekek élményt szerezhetnek. Ha egy kisgyerek találkozik válogatott játékossal, kap egy mezt, akkor biztos, hogy ő is focista szeretne majd lenni.