A színészettel egy időben kezdte a modellkedést a Jóban Rosszban új Bencsik Beája, Bicskey Zsófia, aki vállalt már fehérnemű-bemutatót és félmeztelen fotózást is. Utóbbira egy fotográfus-festőművész barátja kérte fel egy kiállításhoz, ő meg igent mondott, mert meglátta benne a művészi értéket. A képekre azóta is büszke, a Playboyt viszont jó eséllyel visszautasítaná, mert az csak az erotikáról szól.

„Még régebben castingoltak egy szerepre, de az csak egy megjelenéses lett volna, és mivel nagyon tetszettem nekik, mondták, hogy majd visszahívnak, ha lesz valami nagyobb” – így kapta meg a veszélyeztetett terhes Szorcsik H. Viktória szerepét a Jóban Rosszban sorozatban Bicskey Zsófia. A TV2 magazinműsorában szerdán jelentették be, hogy ő lesz az új Bencsik Bea, csütörtökön pedig már félmeztelen fotót közölt róla a Blikk, persze, a  kép csak véletlenül került a birtokukba, naná.

A művészi  félakt nem ciki

A fotó, mint kiderült, kicsit sem ciki Bicskey Zsófiának, mivel művészi félaktokról van szó. „A kép – több másikkal együtt – egy tavaly őszi kiállításra készült, aminek Test-Képek projekt volt a címe. Egy fotográfus-festőművész srác, Kővágó Nagy Imre, találta ki, hogy megcsinálja ezt, és mivel nekem elég jó barátom, szívesen mondtam igent a felkérésre.” A napilap által közölt képen a 24 éves színésznő-modell félmeztelenül látható, mellbimbóját fekete szigetelőszalag takarja, ám ez őt cseppet sem zavarja, sőt, büszke a képekre.

Untitled-7
A képek, amikre Bicskey Zsófia büszke

„Ez ugyanolyan munka, mint a többi munkám, ráadásul a fotósorozat teljesen megfelelt az én értékeimnek, és szépek is lettek a képek, amelyeknek az volt a célja, hogy különböző formátumaiban, karaktereiben bemutassa az emberi testet. Egy Playboy-sorozatot viszont nem biztos, hogy vállalnék, illetve csak akkor, ha a fotók nem pusztán a magamutogatásról szólnának, és arról, hogy a férfiak számára erotikát sugározzanak. Számomra ez nem olyan dolog, amibe érdemes belemenni. Nekem a művészi tartalom számít.”

Nem szeret vállfa lenni

Szívesen vállal – ahogy ő fogalmazott - underground jellegű fotózásokat,  a vetkőzés pedig nem igazán zavarja, ezt megelőzően fehérneműben is kifutóra lépett már. Bár még mindig modellkedik, egyre kevesebb felkérésnek tesz eleget, mert mint mondta, ez annyira nem az ő világa. „Ott végül is az ember egy vállfa, aki kiviszi a ruhát, amit úgy kell megmutatnia, hogy a ruha legyen a fontos. Ez engem nem elégít ki szellemi szinten, jobban szeretem, ha én vagyok a fontos, ebből fakad a színészség is.”

Bár gyerekkorát a színházban töltötte édesapjával, Bicskey Lukáccsal, és kapott is egy kisebb szerepet a szegedi kis színházban, a Koldus és királyfiban, csak 18 évesen, a modellkedéssel egy időben kezdett komolyabban foglalkozni a színészettel. A sorozat mellett több társulatban is játszik, valamikor a jövőben pedig szeretne majd létrehozni egy sajátot is. „Olyan jó, amikor az ember érzéseket tud közvetíteni azzal, amit csinál. Az az én elméletem a színházról, a művészetről, hogy a nézőnek nem egy konkrét uzsonnát kell adni, hanem alapanyagokat hozzá, amiket ő aztán megízlelgethet.”

Attól nem tart, hogy ráhúzzák a na-csak-egy-újabb-sorozatszínész sablont, szerinte ugyanis ki lehet lépni ebből. „Nagyon örültem a felkérésnek, és szívesen mondtam igent, mert ez egy olyan lehetőség, amivel élni kell. Egyrészt az, hogy rengeteget forgatunk, iszonyú nagy tapasztalatot ad a szakmában, másrészt pedig rengetegen nézik, rengetegen megismernek, amit később hasznosíthatok a szakmámban” – magyarázta Bicskey Zsófia, hogy miért vállalta el Szorcsik H. Viktória szerepét. Döntése ellen édesapja sem ágált, sőt, a sorozatban ő is feltűnik néhány részben.