„Moszkvában természetesen voltam, nagyon szép város, sokkal nagyobb, mint Budapest, kicsit furcsa. Ridegnek tűnik, és akármilyen hihetetlen, a nap 24 órájában dugók vannak, ötször akkorák, mint itt. Az egész egy nagy metropolisz, még felfedezésre vár” – kezdte a Velvetnek Dzsudzsák Balázs barátnője, Zimány Linda. Arra a kérdésre, hogy mennyi időt tölt kint a focistánál, aki júniusban igazolt át az Anzsi Mahacskalához, csak annyit felelt, volt már többször. Egyelőre rendszeresen ingáznak Budapest és Moszkva között, most azonban addig biztos itthon lesznek, amíg Dzsudzsák felépül.
A kulcscsonttörést nem látta, szerencsére
„Hála égnek, nem láttam a balesetet, meg se mertem nézni az interneten. Mindig az volt a legnagyobb félelem, hogy ilyet sose lássak, mert amikor a PSV meccsekre még kijárogattam Eindhovenbe, akkor láttam csapattársakat sérülni és mindig az volt a gondolatom, hogy jaj, csak én ne lássam a Balázst megsérülni soha! Úgyhogy Isten velem volt, hogy erről lemaradtam" – mondta a modell, aki azóta lelkesen ápolja pasiját.
"Szombat éjszaka idehozták, még éjszaka meg is műtötték, azt megvártam, hajnalban végeztek a műtéttel, másnap mentem vissza hozzá a kórházba, hogy ne legyen egyedül, de akkor már megnyugodtam, mert mondták, hogy hamar meg fog gyógyulni. Hétfőn már tudtam is hozni haza, jön-megy, gyógytornára jár, nagyon jól van” – nyugtatott meg mindenkit.
Szép lakást talált Moszkvában
„Jó lenne most oroszul tudni, de nem egy könnyű nyelv, azt mondják. Márciustól szeretnék elkezdeni tanulni, már jeleztem is, ha tudnak, kéne egy perfekt angol-orosz tanár, heti háromszor is jöhet akár. Most érzem magam először analfabétának külföldön, nekem ez elég félelmetes: hiába beszélek angolul, németül, ők nem beszélik egyik nyelvet se. Úgy vagyok vele, mivel kénytelen vagyok én akklimatizálódni a környezethez, muszáj lesz valamilyen szinten megtanulnom oroszul. Oké, hogy Balázsnak van tolmácsa a csapatban, aki nagyon sokat segít nekünk, de minden egyes szituációban nem lehet ott velünk” – mondta Zimány, aki orosztudás nélkül is tökéletesen el tudja magát foglalni Moszkvában.
„Balázs reggel 8-kor elmegy otthonról, és örülök, ha este 9-re hazaér. Általában a focistabarátnők dolga az otthon megteremtése, úgyhogy eddig az volt a feladatom, hogy lakást találjak kettőnknek, ahol élni tudunk, mert azért szállodában lenni nem egy kényelmes dolog hosszú távon. Azt hiszem, hogy mondhatom, ilyen szempontból ügyes voltam, mert nagyon szép kis lakást találtunk, nagyon jó környezetben, közel a centrumhoz." Azt is megtudtuk, hogy időbeosztását újabban abszolút a jól kereső Dzsudzsákéhoz igazítja, mert neki van kötöttebb munkája.
Az edzőtársakról is csak jót tud mondani, már mindenkit ismer Eto’o-n kívül, de igazi jóbarátnőre egyelőre nem lelt a csapattársak női közt. „Két hét volt a nyári edzőtábor Ausztriában, a második héten én is kimentem, hogy lássam milyen környezetben van Balázs, és persze, abszolút találkoztam a többiekkel, voltak ismerkedő estek, bemutatkozás, nagyon kedves volt mindenki, például Roberto Carlos nagyon aranyos.”
Mahacskala még nem volt meg
Előbb-utóbb Mahacskalát is megnézi a modell, ami, mint mondta, tudomása szerint egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a Dzsudzsiék Dagesztánban című kép illusztrálja. „Én nem szeretem az egyoldalú elhatárolódásokat, elég nyitott lány vagyok, nekem Oroszország sem okozott problémát. Szeretnék egyszer Mahacskalába is lemenni, Balázs elmondásai alapján nagyon nagy város, rengeteg ember lakik ott, nyilván más környezet, de homokos tengerpart és 40 fok van, sosincs igazán hideg, ami mindenképp jó Balázsék felkészülése szempontjából”.
Egyéb távlati tervei is vannak, simán lehet, hogy az oroszoknál folytatja jogi tanulmányait, sőt, az is előfordulhat, hogy kint lesz címlaplány. „Most még annyira az elején állunk ennek a dolognak, hogy még nem volt időm ilyenekkel foglalkozni, pontosan amiatt, mert egyelőre a hétköznapjainkat rendezzük, de majd márciustól azért kicsit körülnézek arrafelé, majd meglátjuk” – tette hozzá.
Vannak még felkérései
Amikor itthon van, általában tanulással vagy a Sugarbirddel üti el az időt, bár a legfontosabb mindig az, hogy Dzsudzsákra legyen idő. „Vannak felkéréseim továbbra is, de most már csak azokat a dolgokat vállalom el, amelyek számomra is fontosak vagy hozzátesznek a karrieremhez. A Sugarbird márka építése, amelynek az egyik arca vagyok, továbbra is a legfontosabb az összes munkám közül. Épp most fotózzuk az új, őszi-téli kollekciót, amelyet a nagyközönségnek is hamarosan bemutatunk. Erre készülök most. A többi időt meg kint töltöm Balázzsal”.
Ezen kívül valószínűleg vásárolgat is, mert az oroszoknál drágállja a kínálatot: „Nem nagyon vásároltam még Moszkvában, elég drága a város, úgyhogy ezt nem ott fogom megtenni. Azt hiszem, hogy nem látom értelmét” – mondta Zimány, aki semmi jónak nem elrontója, úgyhogy simán lehet, hogy új melleivel vállal még meztelen fotózást – de egyelőre nincs kilátásban ilyesmi.