Október elsején indul az m1-en az új műsorstruktúra, amiben több szórakoztatásra épülő műsor, köztük a tiéd, a DTK Show is helyet kapott. Hogyan, kitől született meg az ötlet?
Márciusban köszöntem el a Híradótól, és egy hónapig nem is foglalkoztam azzal, hogy mi lesz a következő televíziós feladatom. Befejezésre várt a könyvem, és ez egy remek terápia volt ahhoz, hogy lezárjak egy nagyon hosszú szakmai életszakaszt. Közben persze érkeztek az ajánlatok; komolyak és nem komolyak, házon belülről és más televíziós csatornáktól. Egy idő után pedig szembesültem azzal, hogy el kell dönteni, hogyan tovább. Szerettem volna a televíziós műsorkészítésnél maradni, de nem hír-, közéleti műfajban. Megmondom őszintén, elegem lett a politikából. Elkezdtem kidolgozni egy műsortervet, és ez – nyilván kisebb módosításokkal – megvalósulni látszik. Hosszas egyeztetések után összeállt az a csapat, akikben mind emberileg, mind szakmailag megbízom, ismerem a teljesítményüket.
A hivatalos közlemény szerint azért távoztál a Híradótól, mert szerettél volna több időt tölteni a családdal, illetve más jellegű televíziós kihívásokat kerestél. Ez megvalósult?
Amikor híradóztam, akkor hétfőtől péntekig a déli óráktól estig dolgoztam. Nem voltam ott, amikor a lányom hazaért az óvodából, és elmesélte volna, hogy mi történt vele aznap. Ez hihetetlenül rossz érzés egy anyának. Másrészt szakmailag nem kaptam olyat, ami miatt úgy éreztem, hogy érdemes feladni ezt, érdemes kompromisszumot kötni. A talkshow felvételei havonta három-négy napot jelentenek, ilyenkor egész nap bent vagyok, de az előkészítési fázisban, illetve az utómunkálatok során el tudok menni a lányomért az óvodába. Egyszerre egyébként két-három adást veszünk fel, és ezek két-négy hét csúszással kerülnek képernyőre. A második adás a finn-magyar válogatott meccs miatt rögtön elmarad, utána viszont minden kedden este kilenckor jelentkezik a műsor. Ez egy sokkal kiegyensúlyozottabb élet.
Tervezel a későbbiekben visszatérni a híradózáshoz?
Soha nem szabad azt mondani, hogy soha, de most nehezen tudom elképzelni azt, hogy ezen a területen dolgozzak. Nyilvánvalóan nem szűntem meg hírfogyasztó ember lenni. Az a típusú ember vagyok, akit érdekel az, hogy mi zajlik a környezetében, az országban, ahol él, a nagyvilágban, és én is közéjük tartozom. Az más kérdés, hogy ehhez nem elég a hazai hírműsorokat nézni, a magyar sajtótermékeket olvasni.
Milyen híradós, tudósítói kvalitásokat tudsz hasznosítani egy ilyen jellegű műsor háziasszonyaként?
A fegyelmezettséget, a felkészülésre való hajlandóságot, a pontosságot, a munkabírást. Mindemellett persze fontos a stratégiai gondolkodás is a munkafolyamatok összekapcsolásához. Látni kell, hogy ez a műfaj csak akkor működik jól, ha a stúdióban semmi olyan nem történik, ami nekem természetellenes. Sem a saját karakteremet, sem a stúdióban zajló beszélgetéseket, sem az egyéb akciókat nem akarom megerőszakolni, mert művi, kínos lesz, a néző pedig azonnal érzékeli az őszintétlenséget. Persze senki sem tökéletes, így az a lényeg, hogy valódi legyen a maga tökéletlenségével együtt.
Mennyiben ismerhetünk meg jobban az új műsorod révén?
Az a félelmetes számomra a DTK Showban, hogy ez egyfajta kitárulkozás a részemről. A híradósasztal, a kiskosztüm mögé nagyszerűen el lehet rejteni a személyiségem jelentős részét, például eddig nem tudtam megmutatni a humorom, hogy képes vagyok az öniróniára, hogy van bennem empátia és kíváncsiság. Ez utóbbira egy híradósnál csak akkor van szükség, ha egy bejelentkezésben kérdez valamit az interjúalanytól, a kollégájától. Itt viszont három komoly interjú is készül a műsor egy órája alatt. Csak olyan vendégeket hívunk, akikre én személyesen is kíváncsi vagyok, mert ez csak így működik. És persze ott van az a fajta vagányság, merészség, ami szintén jellemző rám. Ez egy sokkal igazibb DTK, mint akit eddig láthattak.
A lábujjad is a merészséged miatt tört el?
A második adás előfelvételi napján történt az a bizonyos baleset. Olyan szinten vagyok kíváncsi az interjúalanyaimra, hogy szeretek belekóstolni abba, amit csinálnak, és egy világhírű kaszkadőr is vendégem lesz. Két hónapig edzettem vele és csapatával egy akciójelenethez, amely majd látható lesz a műsorban. Van egy garázsajtó, azon felszaladok, és hátraszaltózok. Lépésről-lépésre végigcsináltam az edzést, nagyon meg voltak elégedve – igaz, egyszer az oktató fenekén landoltam. Egyre komolyabb elemeket adtak hozzá, és az utolsó próbánál egy kicsit gyorsabban érkeztem le, és magam alá fordult a lábam. Lehet, hogy ez jó ómen, talán túl sokan kívántak nekem jóindulatból kéz- és lábtörést. Szeretném ezt hinni.
Már elkezdődtek a forgatások. Mik az utóbbi pár hét legjelentősebb tapasztalatai?
Nagyon régen nem dolgoztam ilyen alkotóműhelyben. A híradó egy gyár, és utoljára a TV3-as időszakban volt olyan, amikor azt éreztem, hogy egy olyan csapattal dolgozom, akik megbíznak egymásban, számíthatnak egymásra és megfontolják egymás véleményét. Ez volt az egyik fontos tapasztalat. Volt több olyan külföldi sztárvendégünk is, akikről az volt az előzetes információnk, hogy nagyon nehéz eset, hihetetlen nagy díva. Aztán bejött a stúdióba, lezajlott egy körülbelül negyedórás beszélgetés, amely közben az illető kifejezetten megnyílt. A végén csináltunk vele egy kis tréfát vagy egy kis jelenetet, és hihetetlenül jól sült el az egész. Tanulság: soha ne hidd el azt, amit a sztárról hallasz. Ők is emberek, kedvesek, barátságosak, benne vannak a buliban, feltéve, ha jól érzik magukat.
Előny az ebben a formátumban, hogy ismert vagy?
Valahol megkönnyíti a munkámat, mert pontosan tudom, hogy minden jól felépített imidzs mögött ott van egy ember. Ha valaki következetesen védi a magánéletét – amit egyébként magam is teszek –, akkor a mögött van valamilyen történet, ami érdekes lehet, amit megpróbálunk kibontani. Megfelelő arányérzékkel, kellő finomsággal közelebb lehet kerülni bárkihez. Csányi Sándor volt az első vendégem. Néhány éve megfogadta, hogy nem szerepel showműsorokban, ám mégis elvállalta a felkérést. Nagyra értékeltük, hogy eljött hozzánk, sőt, az interjú végére olyan történeteket is elmondott magáról, amelyeket addig sohasem. És ehhez nem is kellett teljesen elmerülnünk a bulvárban. Megfelelő tisztelettel közelítettem hozzá, és úgy láttam, hogy ezt értékeli.
Többször is előkelő helyen szerepeltél a legkedveltebb televíziós személyek listáján híradósként. Mit jósolsz magadnak ebben az új szerepben?
Az a televíziós, aki azt mondja, hogy nem érdekli, szeretik-e nézők, nem mond igazat. Persze, hogy számomra is fontos, hogy mit gondolnak rólam az emberek, azok, akiknek a műsort készítjük. De most annyi munka van, hogy ezzel a részével nem igazán tudok foglalkozni.