Jöhet a felhorkanás, hogy már megint egy idióta picsa, aki DJ akar lenni - mondta Mészáros Dóra playmate, aki Dora Butcher névvel rock klubokban, esetleg fesztiválokon és koncerteken fog zenélni. Bár a Rock Tv műsorvezetőjét elismert zenészek is támogatják, felkészült a támadásokra is. Az biztos, hogy zenélés közben nem fog vetkőzni.

Dora Butcher névvel rock klubokban, esetleg fesztiválokon és koncerteken fog DJ-skedni Mészáros Dóra sztriptíztáncos, aki látványos dologban gondolkozik, de nem lesz benne vetkőzés, az biztos. A Rock Tv egyik műsorvezetője a Velvetnek elmondta, már általános iskolában nap mint nap hörgős-zúzós metálzenére kelt és feküdt, így a rock iránti nagy rajongás nem most kezdődött nála.

Felkészült a támadásokra

„Anya szolfézsra járatott, közben hét évig hegedültem, pár akkord erejéig tanultam gitározni, de aztán a gimi vége felé elkezdtem lógni a zeneiskolából. (Amit így utólag nagyon –nagyon megbántam.) Egy régi kapcsolatom szintén zenész volt, és sokat jártam koncertekre, rock-bulikba. Pár évvel ezelőtt eltűnődtem azon, milyen lenne, ha a pultból az én általam kedvelt nóták szólnának. Aztán ez csak ötlet maradt egészen addig a pillanatig, míg nem beszéltem róla zenész ismerősökkel, akik megerősítettek abban, hogy nagyon okos dolog lenne ezt az ötletet tető alá hoznom” – magyarázta Mészáros. A sztripper semmiféle tapasztalattal nem rendelkezik, de voltak olyan emberek mellette, akik segítettek a tanulásban. „Senki nem állt úgy hozzám, hogy konkurencia lennék, sőt, azt mondták, mindenben támogatnak, megosztják velem a tudásukat és tapasztalataikat.”

„Persze, most jöhet a felhorkanás, hogy már megint egy idióta picsa, aki DJ akar lenni” – tette hozzá a playmate. „Fel vagyok készülve a támadásokra, de igazából nem izgat senki véleménye. Rock klubokban, esetleg fesztiválokon, koncertek után fogom szolgáltatni a talpalávalót, tehát semminemű átfedésem nem lesz azzal a körrel, akik az elektronikus zenében utaznak. Egymás útját nem keresztezzük, nem leszek nekik konkurencia. Bízom benne, hogy annyira semmi közöm ahhoz a szubkultúrához, hogy senki sem fog engem cseszegetni, hogy mit képzelek, hogy DJ leszek” – mondta Mészáros, aki arra alapozza sikerét, hogy elismert rockzenészek bátorítják ebben a dologban, hívják a bulijaik után zenélni, szorítanak érte.

Nem akar hagyományos DJ lenni

„És nekem csak ez számít, meg az, hogy az a célcsoport, akiknek ez szólni fog, jól mulasson az általam játszott zenékre. Az első plakátokon mint selector szerepelek, ennek az is az oka, hogy nem szeretnék hagyományos DJ szerepben tündökölni. Nem beszélve arról, hogy rock alapú zenét nem lehet úgy keverni, mint elektronikusat. Azzal is teljesen tisztában vagyok, mik a lehetőségek ezen a vonalon belül. De igény van rá, ezt többen megerősítették, klubtulajok, zenészek, akár külföldön is, és miután én nem Ibizára vágyom, nem hiszem, hogy meglepetésként fog érni, ha nem 6000 ember előtt nyomom a rockot. Amíg van olyan zenekar, akinek egy száma 70 milliós nézettséget produkál YouTube-on, nem esem kétségbe. Rock's Not Dead. Ennyi a szlogen.”

Mészáros Dóra mindemellett extrákban is gondolkodik, de ez nem félmeztelen zenélést vagy sztriptízt jelent: „Nem fogok levetkőzni, mert ennek a két dolognak semmi köze egymáshoz. Van egy koncepció a fejemben, de még várat magára. Látványos dolgokban gondolkodom, de előbb szeretnék rutint szerezni, ezek mind ráérnek később. Sok mindent kell még megtanulnom, de ha akik a helyen szórakoznak, és jól érzik magukat a bulin, az mindennél többet fog jelenteni nekem."