Lélekbonbon címmel jelent meg Steiner Kristóf második könyve, a könyv bemutatóján az egykori Viva Tv-s műsorvezető az exhibicionizmusáról, Csernus Imrével való furcsa kapcsolatáról és az itthon látott önsajnálatról beszélt a Velvetnek.
Jó lenne, ha születne egy másik Himnusz, ami új világrendet hirdet
"Magyarországon túlságosan hangsúlyos az önsajnálat, a nagy magyar filmektől kezdve a különböző lírai műveken át annyi minden azt taglalja, hogy mi milyen szerencsétlenek vagyunk. Még a Himnusz is arról szól, hogy mennyit szenvedtünk, a Szózatban is benne van, és ezeket minden gyereknek be kell magolnia. Hogy áldjon vagy verjen sors keze, itt élned halnod kell. Ennél nagyobb abszurditás a világon nincsen" – nyilatkozta Steiner Kristóf, és a kérdésre, átírná-e szíve szerint a Himnuszt, azt válaszolta, nem tudja, hogy magára vállalhatná-e. "Maradjon meg a Himnusz, csak jó lenne, ha születne egy másik is, ami egy új világ kezdetét képviseli" – mondta a Velvetnek Steiner, hozzátéve, a franciák himnusza pattogós, ráadásul arról szól, milyen hatalmasak, és bármire képesek. A frissen házasodott író megmagyarázta, hogyan kapcsolódik a Himnusz ahhoz, amilyen életet ő él.
"Azért, mert én ebbe az országba születtem, nekem miért lenne kötelességem itt élni, ha minden az ellen szól, hogy itt maradjanak. Az embereknek nincs munkájuk, a hajléktalanokat börtönbe zárják, nekem itt kell meghalnom, mert történetesen ide születtem, ez számomra abszurd. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Magyarországra születtem, hogy ezen a gyönyörű nyelven fejezhetem ki magam, és könnyebbség számomra, hogy ebbe a pici országba születtem, ahol könnyű hatásokat elérni, nem úgy, mint például Amerikában, ahol nehezebb dolgom lenne. De úgy gondolom, hogy a lokálpatrióta gondolkodásmód, a határok létezése tévhit."
Önsajnálat és szenvedés helyett a lehetőségekben hisz
Steiner Kristóf igyekszik az önsajnálat helyett a szenvedésben is megtalálni a lehetőséget. "Ahelyett, hogy elkezdtem szenvedni és darabokra hullottam volna egy évvel ezelőtt, amikor Matannal szakítottunk, meghoztam azt a döntést, hogy egyedül is elköltözöm Londonba, akkor is, ha Matan nem jön. Ott egyszerűen csodák történtek, másfél hónapig voltam külön, ennyi idő alatt kezdtek beindulni a dolgok, a londoni Fashion Week, interjúk. Függetlenül attól, hogy belül szenvedtem, és nagyon hiányzott Matan, visszaigazolást kaptam az élettől, hogy mégis jó úton járok. Akkor Matan úgy döntött, hogy kirepül hozzám Londonba. Életünk egyik legboldogabb időszakát töltöttük együtt, amikor félévig ott éltünk. Azt tudom mondani, hogy megérte az előtte lévő szenvedés."
A Lélekbonbon írója nem tartja magát kiemelkedően tehetségesnek, az, hogy Londonban módja volt Sarah Jessica Parkerrel interjúzni, hogy szóba állt vele Madonna a Velencei Filmfesztiválon, pusztán annak köszönhető, hogy hisz magában. Szerinte annyi tehetsége van, mint másoknak, és ezzel bárki tud boldogulni, ha hisz magában és cselekszik. "Ez tényleg úgy megy, hogy az ember felmegy a weboldalra, megkeresi a regisztrációs oldalt, regisztrálja magát. Vagy elfogadják a jelölését vagy nem. Nekem szerencsére már elég gazdag a resumém, ma már például Sarah Jessica Parker tudja, hogy ez egy jó beszélgetés lesz. Az őt körülvevő emberek is megbíznak bennem."
Ha iszik, kitör belőle az exhibicionista állat
Ahogy Steiner Kristóf maga fogalmazta meg, nem szabott határokat magának, nem mondta azt, hogy ő csak egy "kis magyar újságírócska", aki még pár éve a tiniknek Tokio Hotelt konferált fel. A vivás időszakában megismert exhibicionizmusa azonban máig nem tűnt el. "Az exhibicionizmust kihasználatlan üres térként éltem meg hosszú időn keresztül, azt éreztem, hogy van bennem valami, ami hatalmas, és amivel lehetne mit kezdeni. Igazából nem tudtam, mit csináljak vele. Mostanra eljutottam arra a pontra, hogy egyre inkább sikerül valós dolgokkal megtölteni ezt a teret. Azért ha iszom, kitör belőlem az exhibiconista állat" – mondta a Velvetnek a MusicPlus zenecsatorna főszerkesztője és hozzátette, a Négy esküvő című produkció forgatása miatt három sátras lagziban is volt erre példa a nyáron. "Eljutottunk egy olyan pontra az egyik lagzin, hogy odamentem a szerkesztőhöz, és megkérdeztem, mikor végzünk már a forgatással, mert az új barátaimmal akarok lenni. Azt hiszem az exhibicionizmusom egészséges nyitottsággá alakult át."
Steiner Kristóf könyvbemutatóját egy időben rendezték Csernus Imréjével, a két esemény egymástól körülbelül 20 méterre zajlott. Az egybeesés azért érdekes, mert Steiner Kristóf a Gumimatrac a Gangeszen című könyvében megírta, Csernus Imre évekkel ezelőtt eltemette őt, mindössze két terápiás Csernus-féle beszélgetésre alapozva. "Van valamifajta kapcsolat közöttünk, amit a sors időről időre elénk vet, hogy tessék ezzel foglalkozni. Mi ezt egyelőre ignoráljuk. Azóta annyi történt köztünk, hogy én voltam a moderátor a Nyitott Akadémia egyik könyvbemutatóján, és ő is írt abba a könyvbe. Nagyon kínos volt az egész beszélgetés, én csak említés szintjén mondtam, hogy van egy közös múltunk, jártam hozzá egy időben, amire ő azt mondta, mi, az, hogy kétszer voltál nálam, ez az, hogy jártál hozzám? Az egész beszélgetés furcsa volt, én próbáltam különböző dolgokat kideríteni, amikre nem kaptam választ, ő pedig úgy érezte, nem megfelelően közelítem meg ezt a helyzetet. Soha nem értelmeztem viszonyunkat, nem adtam súlyt a közöttünk lévő kommunikácós gátnak, és nem akarok neki bizonyítani, de lassan eljutok arra a pontra, hogy feltegyem magamnak a kérdést: miért sodorja az élet elém időről időre ezt a Csernus-Steiner kapcsolatot."
Csernus Imréhez többek közt étkezési zavarai miatt ment el, Steiner Kristóf a Velvetnek adott 2009-es interjújában is elmondta, volt időszak, amikor undorodott az emberi test összes folyamatától. Az akkor komolynak tűnő gondolkodásmódra ma már ironikusan néz, de még mindig furcsának tartja azt, hogy a nőkből vér jön ki havonta. "Nem bírtam elviselni azt a gondolatot, hogy én megettem azt a sok ételt, és a szervezetemnek kell azt lebontania. Egyáltalán nem tartottam ezt természetesnek. Úgy gondoltam, ezt megoldhatom, ha kihányom. Valami nagyon komoly problémám volt néhány évvel ezelőttig a világunk természetének elfogadásával, hogy a dolgok saját maguktól nem fiatalabbak és illatosabbak lesznek, hanem sorvadnak, szétesnek, összeomlanak."
"Nálam sosem az a kérdés, hogy hiszek-e a lélek létezésében, inkább az, hogy hiszek-e a test létezésében. Nagyon nehezen veszem rá magam, hogy elfogadjam a fizikai világunk törvényeit a menstruációtól a borotválkozáson át az emésztésig, betegségig, halálig. Ha jobban belegondolok, a halálban például nem is hiszek. Jobb napjaimon meggyőződésem, a pusztulás olyan, mint a tér is az idő: nem több, mint egyszerű illúzió."