Bár új száma két nyelven is megjelent, az Eurovíziót is megjárt énekesnő egyelőre nem tervez külföldi karriert, mert úgy hiszi, nemigen tudná maradéktalanul összeegyeztetni a magánéletével, gyerekei nevelésével. Wolf Kati azt is elmondta, nem fél attól, hogy elpártolnak tőle az X-Faktor nézői. Az előző széria versenyzői mind kialakították saját stílusukat, a mostaniakat meg egyre profibbnak látja.

Wolf Kati, az RTL Klub előző X-Faktorának felfedezettje először vállalkozott arra, hogy adjon néhány jó tanácsot gyerektémában, amikor felkérték a Nevelésünk titkai című könyvhöz, amit Ördög Nóra exférje, az RTL Klub kreatív producere, Rubin Kristóf szerkesztett gyerekének anyjával és P. Gál Judittal. A könyvben kilenc ismertember is beszél a gyerekéről.

Gyerekek, karrier

„Előfordult már, hogy felhívtak újságtól: adjak tanácsot gyerektémában, mondván, hogy ez nálunk milyen jól működik, de mindig azt mondtam, majd harminc év múlva hívjanak megint, és ha tényleg épkézláb embereket tudtam felnevelni, akkor adok tanácsot” – kezdte az énekesnő lapunknak. „Az hogy a média figyelmébe kerültem, nem jelenti azt, hogy bármiben jobb lennék, mint a többiek. De ez egy kötetlen beszélgetés volt, nem kellett tanácsot adnom, hanem csak történeteket  meséltem az életünkről.”

Kérdésünkre Wolf Kati elmondta, az élete ugyan sokkal sűrűbb lett, amióta az egész ország megismerhette az RTL Klubos tehetségkutató révén, de ettől még a gyereknevelés nem lett nehezebb. Úgy véli, olyan működő hátteret sikerült felépítenie a családja segítségével, ami átsegíti őket a hétköznapi problémákon. „Enélkül tényleg nem ment volna, a férjem meg a nagymamák sokat segítenek, ráadásul van két bébiszitterem is, akik szinte családtagok. Mielőtt az X-Faktorba belevágtam, leültem velük megbeszélni, hogy csak akkor indulok a műsorban, ha ők is beleegyeznek és nem probléma nekik, ha vállalják a velejárókat. Szerencsére vállalták, Ákos csak annyit kért, hogy legyen mindig minden megszervezve.”

A jó háttér

A családi összefogással már könnyedén megszervezhette tizenhat dalos lemezének munkálatait is, így november 20-án lemezbemutató koncertet tart, amire nagy erőkkel készül. Az, hogy a gépezet szervezetten működik, még nem jelenti, hogy Wolf Kati külföldi karriert tervezne a közeljövőben, bár új száma két nyelven is megjelent. „Itthon sem könnyű befutni és fennmaradni, de sok munkával és szerencsével talán sikerül. El se tudok egyelőre képzelni külföldi karriert, mert azt azért nem hiszem, hogy emellett jól működhet egy normális családi élet.”

Az RTL Klub sztárja élete fontos állomásának tartja lemezét, mivel popzenét játszik, úgy érzi, hogy így a fiatalok, de az érettebb közönség is megtalálhatja őt magának. „Az album azt célozta meg, hogy engem tükrözzön, az érzéseimet, személyiségemet. A dalszerzők több generáció gyermekei, ez érződik a dalokon is, inkább az érzelmdús, szenvedélyes zenét kedvelők fogják hallgatni.”

Wolf Kati elsősorban Takács Nikolasszal, Király L. Norberttel, Janicsák Vecával tartja a kapcsolatot a régi csapatból, a közeljövőben is fognak találkozni, hogy megbeszéljék, kivel mi történt. Az x-faktoros szerint mindannyian kialalkították a saját stílusukat és zenei egyéniségüket, így aki erre kíváncsi, az attól még, hogy az új csapatban is talál kedvencet, nem fog nekik hátat fordítani. „Én is szeretek sok énekest, sokféle műfajt. A mostani X-Faktorban nagyon fiatalok is vannak, nekik talán még nagyobb feladat lesz megtalálniuk a saját hangjukat, de nagyon tehetségesek és műsorról műsorra egyre profibbak. ”

Sláger = siker

Amennyiben van kulcsa a siker titkának, az, az énekesnő szerint a jó sláger. „A szerelem, miért múlsz őrületes sláger lett, az meg, hogy kijutottam vele az Eurovíziós Dalfesztiválra rengeteget lendített az itthoni karrieremen is. Az új számomról is jók a visszajelzések, talán ha a dalaim olyan slágerek lesznek, amiket gyakran játsznak a rádiók, akkor van lehetőség sokáig ezen a pályán maradni.”