Kocsis Tibor nem lesz megélhetési celeb

2012.01.12. 09:04
Egyelőre egy egész napos bulit és hitelének törlesztését tervezte be Kocsis Tibor abból az összegből, amit az X-Faktorral nyert. Azon, hogy a 12 millió maradékának sorsa mi lesz, még nem gondolkozott az énekes, de legalább már biztonságban érzi magát. A tehetségkutató győztese nem szeretné más kezébe adni a karrierje egyengetését, véleménye szerint a siker csak rajta múlik - ehhez pedig nem kell elcelebesednie sem, legalábbis egyelőre ez a terv.

Győzelme óta mindössze másfél nap szabadsága volt Kocsis Tibornak, ez pedig a karácsony volt, amikor együtt tudott lenni a családjával. Az énekes folyamatosan turnézik a többiekkel, ezen kívül fellépései és minden más egyéb olyan teendői vannak, melyek miatt reggeltől estig lót-fut. Kocsis a Velvetnek elmondta, mindenképpen ésszel szeretne bánni a nyereménnyel, mert elég nagy összegről, 12 millióról van szó.

Buli mindenképp lesz

„Nem akarok én se nagy lábon élni, se elszórni a pénzt” – magyarázta. „Mindemellett természetesen én is szeretek bulizni és jól érezni magamat. Amire már tettem egy biztos ígéretet az új X-Faktoros barátoknak, az az, hogy eltöltünk úgy együtt egy napot, hogy senki sem a fellépésekre gondol, hanem mindenki lazul és jól érzi magát. Ezen kívül van egy lakásom, amin hitel van, így igen megnyugtató, hogy van egy forrás is, amiből ezt finanszírozni tudom. Hogy a maradékkal mi lesz, azon még nem gondolkoztam, de ez mindenképp biztonságot jelent, és ez a legfontosabb. Így sokkal könnyebben tudok olyan dolgokra koncentrálni, ami a karrieremmel kapcsolatos.”

kocsis tibor hajnal1
Fotó: Hajnal András

Az énekes szerint az X-Faktor egy nagyon jó belépő a zenei piacon: gyorsan ismertek lesznek a versenyzők, viszont utána nagyon okosan kell bánni ezzel a népszerűséggel. „Ez semmiképp nem egy könnyű feladat, mert ugyan vannak emberek, akik elindítottak minket, és a továbbiakban is fogják a kezünket, azért elsősorban saját magunkért vagyunk felelősek, a saját magunk sikerét mi tartjuk kézben. Tenni kell azért, hogy ez az ismeretség megmaradjon – ebben én most nagyon tudatos szeretnék lenni, és úgy gondolom, hogy sikerülni is fog. Ennek első lépése, hogy saját anyaggal álljak a közönség elé, hogy ne a műsorban elhangzott dalokat énekeljem a fellépéseken, hanem megmutassam, hogy ki is valójában az a Kocsis Tibor. Az új dalok valóban az én személyiségemet fogják majd tükrözni. És ezzel nem akarok sokáig várni” – magyarázta Kocsis Tibor, aki volt mentorát, Malek Miklóst is be szeretné vonni a munkálatokba. „Beszélgettünk erről Mikivel. Nyilván arra nem lesz lehetőség, hogy a teljes lemez munkálataiban részt vegyen, mert arra nincs ideje és a távolság miatt is nehézkesebb, de nagyon szeretném, ha egy-két dal erejéig szerzőként közreműködne.”

Nem lesz megélhetési celeb

Arra a kérdésre, hogy sok énekeshez, zenészhez hasonlóan a továbbiakban mindenféle showműsorokra lenne szüksége ahhoz, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben, miket vállalna, Kocsis azt válaszolta, hogy szeretné megtartani a megfelelő egyensúlyt, és semmiképp nem akar olyan feladatok elvállalni, amit méltatlannak érez. „A Való világot azért nem gondolom cikinek, mert énekesként mentem be, hogy a mentoráltjaimból kihozzam a legjobbat. Két amatőr énekesből létrehoztunk egy színpadképes produkciót, ami a maga módján szerethető volt – hiszen ez volt a legfontosabb, én pedig végig önmagam tudtam maradni. Jó tapasztalat volt bemenni, élveztem a feladatot nagyon.”

Az X-Faktor győztese hozzátette, értelemszerűen annak a két embernek szurkol jobban, akik az ő csapatában voltak (Vera és Csaba), hiszen a nyolc emberből ők kerültek hozzá a legközelebb. „Ha pedig választani kell, akkor közülük Csabának drukkolok, mert egy visszafogott, normális értékrenddel rendelkező srác, aki mindemellett tud bulizni is és jól érezni magát.”