Ábel Anita nem jár mackóban a közértbe

2005.12.25. 09:24
Ábel Anita számára a tévézés olyan, mint a levegő, de mégsem érzi, hogy függne tőle. Elsősorban színésznek tartja magát, de ki szeretné próbálni magát más területeken is: például írt egy könyvet a térrendezésről, de egyelőre nem talált kiadót.

Legtöbbször úgy beszélsz a televíziózásról, mint ami nélkül nem tudnál élni. Úgy érzed, függsz a tévétől?

A függés nem jó szó erre. Inkább úgy fogalmaznék, számomra a televíziózás olyan, mint a levegő. Ugyanakkor nem tartom magam sem műsorvezetőnek, sem riporternek, mindkettő külön szakma. Úgy alakult, hogy a kereskedelmi csatornákban színészek vezetnek beszélgetős és magazinműsorokat. Ebbe a körbe tartozom én is.

Szereted a nyilvánosságot?

Úgy érted, hogy szeretek-e újságokban szerepelni? Elfogadtam, hogy ez is a munkám velejárója, de nem teszek azért erőfeszítést, hogy legyen alkalmam magamról olvasni. Azt nem szeretem, amikor a férjemről is cikkek jelennek meg. Ő 31 évig nem létezett a nyilvánosság számára, és ezután sem vágyik arra, hogy szerepeljen.

Akkor miért engedted, hogy két hetilapban is megjelenjenek az esküvői fotóitok?

Klikk a képre!

Szó sincs arról, hogy én engedtem volna. Mindez úgy történt, hogy egy vidéki kolléga a helyszínen megkért, hadd készítsen egy fotót az esküvőnkön. Nem ellenkeztem, de arra nem számítottam, hogy ezt nyilvánosságra hozza. A jogviták elkerülése érdekében a férjem arcát kikockázták, de az enyémet, és még néhány vendégként meghívott közszereplő barátomét nem. Én egyébként nem is hívtam sajtót az esküvőmre.

Az illusztrációk mellett a tudósítás arról szólt, az édesapádra gondoltál a szertartás alatt, aki már nem láthatta az esküvődet. Eszerint mégis nyilatkoztál, méghozzá ennyire személyeset?

Nem, ezek koholmányok. Én tudom, mire gondoltam az esküvőm alatt.

Mire gondoltál?

Leginkább arra, hogy remélem, mindenki jól érzi magát. Egy esküvő nem arról szól, hogy a friss házasok felszabadultan buliznak, hanem inkább jó házigazdaként igyekeznek minden szerettük kedvében járni. Ettől függetlenül próbáltam kikapcsolódni is, és magamra figyelni. Azt hiszem, sikerült.

Megszoktad már, hogy úgy hívod őt: a férjem?

Még különös kimondani, de kétségkívül nagyobb súlya van ennek a szónak, mint annak, hogy a párom, vagy a kedvesem. Főleg az furcsa, amikor a feleségeként mutat be engem. Attól azonban, hogy férjhez mentem, nem változtam. Nem növesztettem le a hajfestékemet, és nem járok mackóban a közértbe. A kapcsolatunk sem változott, hiszen évek óta együtt éltünk már, és működött ez a szerelem.

Reggelente néhány órán át vezetsz műsort az RTL Klubban. A nap hátralevő részében mit csinálsz?

Alapvetően színésznek tartom magam, csak erről a közbeszédben kevesebb szó esik. Szóval színházi szerepeket játszom, időről-időre szinkronszerepeket is kapok, ezen kívül a Kőrösi Csoma Sándor Buddhista Egyetemen tanulok.

A buddhizmus, mint szellemi irányzat részben az ego felszámolását is jelenti. Ez nem ellentétes a közsszerepléssel?

Én nem tartom annak. A célom, hogy megteremtsem a saját harmóniámat. Annak dacára, hogy rövidesen elvégzem az egyetemet, úgy érzem, hogy még csak az utam kezdetén járok. Éppen ezért nem szívesen beszélek a nyilvánosság előtt a buddhizmusról, mivel nem érzem, hogy elég ismeretem és alapom lenne hozzá.

Milyen feladatok állnak még előtted?

Rengeteg. Például a hibáim leküzdésén dolgozom.

Melyik a számodra leginkább aggasztó hibád?

Jó néhány van, de kapásból azt említem, hogy hangulatember vagyok. Amúgy pedig ízig-vérig európai gondolkodású ember vagyok, így a keleti filozófiát nem könnyű a mindennapokba beépíteni. Ami a gyakorlatokat illeti, meditálni gyakran szoktam.

Úgy tudom, miután a Szomszédok véget ért, lelkileg mélypontra kerültél, és azt követően kezdtél el foglalkozni a vallásfilozófiával.

Tekintse meg képeinket!

Nem közvetlenül utána, de az igaz, hogy miután a sorozat véget ért, megoldásokat kellett keresnem arra, hogyan lábalhatnék ki a válságomból. Őszintén szólva nagyon elkényelmesedtünk azok alatt az évek alatt, amíg a forgatás biztonságát élveztük. Arcul csapádként éltem meg a sorozat és a munka végét, és utána minden fázist átéltem a kétségbeeséstől az önsajnálatig, amíg új célokat tudtam találni.

Azóta több területen is kipróbáltad magad, például elvégeztél egy tanárképző főiskolát és egy újságíró szakot is. Legutóbb pedig egy barátnőddel közösen lakberendezésről szóló könyvet írtál. Arról azonban nem tudni, ezt követően megjelent-e.

Feng sui könyvet írtunk közösen a témában jártas szakértő barátnőmmel, amely térrendezést jelent, nem lakberendezést, ahogy az elterjedt. A könyvet valóban elkészítettük, de egyelőre még keressük a kiadót.

Miért ezt a sorrendet választottátok? Biztosabb lett volna, ha előbb megtaláljátok a kiadót, aztán hozzáfogtok a könyvhöz.

Ez egyrészt egy kísérlet. Meg akartam tudni magamról, jól írok-e egyáltalán, ezzel ugyanis nem foglalkoztam még azelőtt. Másrészt azért is szerettem volna, ha ebben a sorrendben dolgozunk, mert nem motivált volna, ha egy könyvkiadó diktálja a feltételeket, és kvázi megrendelésre írok. Így jobban éreztem magam a könyv megírására fordított idő alatt, noha tisztában vagyok azzal, így nagyobb az esély arra, hogy fölösleges munkát végeztem.

Szereted a meséket?

Igen. Gyerekkoromban is szerettem a meséket, főleg azokat, amelyekben varázslatok történtek és boszorkányok tűntek fel.

Gyerekkorodban szerepeltél egy hasonló témájú tévéjátékban, a Boszorkánypalántában. Emlékszel még a varázsigére, aminek köszönhetően mindenkin át tudtad vinni az akaratod?

Gebezdegez. Néha olyan jó lenne, ha műdödne.