Kandech Evelyne nemcsak szereti a gyerekeket, de hivatásának is érzi, hogy velük foglalkozzon. A Megasztáros tavaly összeénekelt egy albumra valót.

Kandech Evelyne beszámolt a Velvetnek legutóbbi produktumáról, amelyiknek megcélzott korosztálya vélhetően a csöppségekből kerül ki. Gyereklemez by Evelyne. A boltokban egyelőre csak a maxicédét lehet kapni, de hamarosan polcokra kerül a teljes album is, ami készítői szerint minden igénynek megfelel.

A gyerekek a hobbim

„Nagyon rég, már a Megasztár kezdetén terveztem egy ilyen album elkészítését. Most lehetőségem nyílt arra, hogy megvalósítsam.„ Mikor arról faggattuk az énekesnőt, hogy miért vonzódik a csöppségekhez, azt válaszolta: imádja a gyerekeket. „Ők az én igazi hobbim.„ Kiderült, később is velük szeretne foglalkozni és szándékai szerint ősszel kezdi meg tanulmányait Budapesten, angol-óvodapedagógus szakon.

„Az albumon mindenféle műfajú zenét lehet hallani a bluestól a hip-hop-on át a rapig. A szövegeket Szigeti Edit írta, aki maga is zenész. „Seprűnyélen lovagol a boszorkány, egy szédületes mesebeli éjszakán, hu-hu süvít a szél, a paplan alá bújik, aki nagyon fél. Á á á, je-je-je, vigyázz, ha erre jár a varázsló, mert a szeme olyan parázsló..." - ad belőle ízelítőt.

Halász Jutka és a Kaláka

"Kortalan zene ez, borzasztóan jól hangszerelve" - így jellemezte az elkészült hanganyagot Kandech Evelyne. Példaképének Halász Juditot és a Kalákát jelölte meg, akiknek koncertjére még kiskorában édesanyja cipelte el. "Halász Judit, ő aztán tényleg abszolút kortalan." Erről eszébe jutott egy régebbi történet is, mikor egymás után léptek színpadra."Öröm volt nézni a rengeteg lelkes gyerekeket, akik szinte már a színpadon álltak, - megfeledkezve mindenről - annyira élvezték Jutka énekét."

Klikk!

Céljai közt az is szerepel, hogy az albumot úgy népszerűsíti, hogy felajánlja óvodáknak, általános iskoláknak, gyermekotthonoknak, és házhoz megy csapatával. Menedzsere beszélgetésünk alatt éppen Ricsi bohóccal tárgyalt, hogy közös fellépéseik is legyenek, tekintettel arra, hogy Ricsi nagyon népszerű a gyerekek körében. "Ennél a kiadásnál úgy mentek a dolgok, mint a karikacsapás. Minden pörgött, fél év alatt el is készültünk."

Édesanyjától augusztusban kapott egy lakást, így végetért az albérletezés Schmidt Barbival, jelenleg egyedül él. Dolgos évet tudhatott maga mögött az énekesnő: elkészült még egy felnőtteknek szóló albuma is. "Igazi underground zene, nehezebb is lesz kiadót találni rá. Ebben a ToyBoX nevű formációban ketten vagyunk: egy fiú meg én, de az albumon több vendégzenész is közreműködött."

Afrika, árvák, közösségek

Kandech afrikai édesapjával történt első találkozását az akkor futó elsőszériás Megasztár alkotói hozták össze. Emlékei szerint nem érezte, hogy hazaért mikor leszáll repülőgépe Afrikában, de rengeteg élménnyel gazdagodott, melyekből azóta is merít. " Származásom mindig is annyira érdekelt, amennyire muszáj volt. Sok félvér van itthon, ők hetente járnak ilyen-olyan összejövetelekre, én ebben nem annyira nem mélyedtem el. Egyszer egy afrikai fiú arra kért, csatlakozzak a közösségéhez. Nem éreztem ezt a késztetést és úgy vettem ki a szavaiból, mintha kirekesztve éreznék magukat a társadalomból és így próbálnának egységet alkotni. Nekem ezzel semmi bajom, de nem csatlakoztam, mert vannak barátaim és jól érzem magam a bőrömben."

A Menedék Migránsok Segítő és az Árva Afrika Egyesület megtalálta médiaarcát Evelyne személyében. Mindkettő szervezet meggyőzte az énekesnőt, hogy támogassa kezdeményezéseiket. "A Mendéknek egy számot is írtunk a gyereklemezre, hogy ezzel segítsük pályázatukat. Viszonzásként támogatják a turnét, én meg segítek nekik bármiben amiben tudok."