Az az érzésünk, könnyebb egy miniszterrel bedrogozni, mint magával egy órát beszélgetni. Most is csak félórája van ránk. Ennyire betáblázva él?
|
Amúgy sem dolgozom keveset, két évre előre tudom, hogy mit fogok csinálni, de most az egészbe bejött a Bárka színház. Nem lenne fair, ha lemondanám, amiket már korábban elvállaltam. Próbálok mindent megcsinálni. Ezért lehet, hogy tényleg könnyebb egy miniszterrel bedrogozni, mint velem találkozni egy félórát. Én is próbálok magammal találkozni minden nap. Sokszor sikerül.
És tud meglepetést okozni magának?
Igen.
Mi volt a legutolsó?
Ez indiszkrét kérdés.
Akkor a kötelező körök: Súgó Csiga díj. Sorozatban nyerte, most meg örökös díjas.
Nem sorozatban. Egy ember kétévenként kaphatja meg, mert miután elnyerte, nem jelölhető.
Ez nem szakmai, hanem közönségdíj. Melyik fontosabb visszajelzés?
Én a közönségnek csinálok mindent.
A közönségdíjban mennyire van benne, hogy tévézik?
Benne van. Nem lennék ilyen ismert pofa, ha nem tévéztem volna. A kérdés mindig az, hogy a tévét mennyire tudod kézben tartani. Mennyire tudod te használni a tévét, és nem fordítva. A másik: megpróbálok olyat csinálni, amiért vállalhatom a felelősséget. Nagyjából ez sikerült is.
A tévézést egyáltalán nem tartom snassznak, cikinek, magasnak, mélynek. Más műfaj.
Amikor a Bárkát megkapta, azt mondta, népszerű, közönségbarát színházat szeretne.
Népszínházat. Egész pontosan így fogalmaztam.
Találtunk egy olyan mondatot egy ezzel kapcsolatos interjúban, hogy népszínházat kell csinálni, nem szereti az értelmiségi nyavalygást.
Mérhetetlenül szerény leszek. Azt gondolom, olyan színházat kell csinálni, mint William Shakespeare, ahol fölül ült a királynő, alul meg ott voltak a koldusok. És mindenki talált benne olyasmit, ami őt érdekli.
De manapság ez a tévé. A színházban meg lehet ezt még csinálni?
Persze, hogy meg lehet! Eddig is ezt próbáltam, ezután is ezt fogom csinálni. Persze meg szoktam azt is kapni, hogy felszínes vagyok, hatásvadász vagyok, sikerhajhász vagyok meg ilyenek.
Tény, hogy szereti a hatásos dolgokat.
Szeretem, ha hat, amit csinálok. Nem tartozom semmilyen klikkhez, irányzathoz sem. Ez egy darabig nagyon bántott. Most meg már nem is akarok, nem foglalkozom ezzel.
Ez a szabadsága?
A kialakult és a megharcolt szabadságom.
Ez szép volt.
Köszönöm.
Nekem a színházban néha az a benyomásom, mintha kifejezőeszközöket egy egészen más valóságérzékeléshez szabták volna. Túl teátrálisak a gesztusok. A film viszont egészen intim szintekig bele tud menni a kommunikációba.
Igen. De sohase fogod filmtől megkapni, hogy ott egy ember, aki él. Soha.
Lehet tudni, a Bárkában milyen darabokat tervez?
Persze, 27-én el kell jönni egy sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozóra. Addig nem.
Az operarendezés hogy jött? Nem túl divatos műfaj mostanában.
Nálunk nem divatos. Nagyon régóta szerettem volna operát rendezni. Szeretem az operának ezt a kicsit emelt, teátrális, kicsit művi világát. De közben azt gondolom, hogy ez nem csak egy ilyen jelmezben előadott oratórium, hanem az ugyanolyan színház, mint bármi más. Csak ez egy nagyon zárt, nagyon sznob, nagyon arisztokratikus közeg. Gondolom, mindenütt, itt nálunk mindenképpen.
|
Tehát nagy-nagy munkával sikerült elintézni, hogy megcsinálhassan Szegeden Gounod Faustját, amit a Mezzo leadott, és a hónap operája lett. És akkor talán megtört valami jég. Itthon csupa rosszat kaptam, Európában viszont elég nagy visszhangja lett annak az előadásnak. És ebből adódóan - és nagyon sok ember munkájának köszönhetően - rendezhettem azután Versailles-ban. Nem úgy volt, hogy egyszer csak felhívtak, hogy "gyere, rendezz!". Sok ember iszonyú sokat dolgozik azon, hogy ezt az operavonalat vinni tudjam. Találkoztam Olivier Scneebelivel, a Barokk Zenei Központ vezetőjével. Odaadta ezt a három operát. Elmondtam, hogy képzelem. Tetszett neki. Aztán eljött megnézni a Shopping and Fuckingot, és azt mondta, oké.
És próbálták újraértelmezni az operát? Hogy ne az legyen, ami itthon még mindig, hogy kosztümös emberek énekelnek valamit érthetetlen nyelven.
Nem volt pénz kosztümre. De megpróbáltuk. Az opera azért még mindig egy sznob műfaj. Világsztárok jönnek-mennek, csillognak a briliánsok, csikorognak a Rolls-Royce-ok. De próbáltunk valahogy nyitni, hogy ne legyen ez olyan halott, rongyrázós valami. Persze közben arra is nagyon kellett vigyázni, hogy ne menjünk túl egy határon, hogy ne riasszuk el azokat se, akik a hagyományosat várják.
Egyszer mondott valami olyasmit, hogy furcsa észrevenni, hogy még mindig olyan ízlése, amilyen a gimiben lett.
Nekem fontosak a tanáraim. A tanárokkal nagyon nagy szerencsém volt, rengeteget segítettek abban, hogy úgy tudjak kinyílni, szabad lenni, hogy közben az ép elmémet nem vesztem el. Semmi mást nem csináltak, csak ösvénykezdeményeket vágtak az erdőbe.
De Ön - másokkal ellentétben - nem egy ösvényen indult el, hanem többön: a színház mellett ott az operarendezés, a festés, vagy a legújabb, a filmrendezés. Van közöttük olyan, amit a többinél jobban magáénak érez?
Mindegyik én vagyok. Miért, te mindig egyforma vagy?
A szerencséről vallott filozófiáját, hogyan egyezteti össze azzal, hogy...
Nincs filozófiám Elmondom az ars poeticámat.
Másnak már mondta?
Nem mondtam még ezt.
Akkor mindenképp kérjük.
"Bűnözői energiáimat a művészetben élem ki, az életben harmóniára törekszem." Heiner Müller.
Van ideje ennek a harmóniának az elérésére?
Most átmegyünk bulvárba?
Valahogy el kell adni a dolgokat.
Miért, velem nem tudják eladni?
De! Mondjon bármit, el tudjuk.
Mi volt a kérdés? Van-e időm. Ez nem idő kérdése, személy kérdése.
És van személy?
Van. Remélem, van. És mi volt a szerencsével?
Hogy abból, amit eddig elért, mennyi a szerencse és mennyi a tudatosság?
Én tudatosan vagyok ösztönös és ösztönösen tudatos. Na tessék, én is tudok bonyolultakat mondani! Hogy először történjen velem valami, az köszönhető a szerencsének. Hogy hogyan élek vele, az már csak magamnak köszönhető. Egyszerűbben: az első meghívást el lehet intézni, a visszahívást nem. Tenyerén hordoz a sors, meg szerencsés vagyok, meg jó csillagzat alatt születtem, meg minden. De azt gondolom, én ezért megdolgozom.