A fogyáshoz nem szükséges önkínzó fogyókúra, sok mozgás viszont igen, véli Béres Alexandra. Taposógépes edzéssel változatlan mellbőséggel fogyhatunk, mondja a fitneszbajnok, aki állítja: nem Norbi miatt vált meg Rubint Rékától annak idején.

Olvasóinkat ismét az izomnövelés, szálkásítás és a kardioedzések rejtelmei érdekelték a legjobban, lassan kezdünk szakértők lenni a témában. Persze ebben a hónapban is megtudtunk sok érdekeset a Béres Alexandrának feltett kérdésekből, de a tanulság most is ugyanaz, hogy nagyon sokat kell mozogni. Cserébe viszont az is kiderült, hogy a látványos fogyás érdekében nem kell magunkat nyomasztó fogyókúrával gyötörni, egy egészségesen összeállított étrend, és heti 4-5 edzés már elég a fogyáshoz.

Mozgás terhesen is

Több kismama is jelentkezett ez alkalommal, és mint kiderült, ők is nyugodtan folytathatják a kardioedzéseket, taposhatnak a taposógépeken, futhatnak a futógépeken, sőt még súlyzózhatnak is. Nagyon fontos azonban, hogy az intenzitás ne legyen túl magas, hogy a kisbaba megfelelő mennyiségű oxigénhez jusson. Új információ, hogy terhesen még hasizomgyakorlatokat is lehet végezni, csak az utolsó, rátoló mozdulatot már nem szabad elvégezni.

Szülés után három hónappal ismét el lehet kezdeni mozogni, és a hatodik hónapra szépen fokozatosan vissza lehet térni a megszokott edzéstervhez. Edzések alatt azonban vigyázni kell, hogy ne alakuljon ki izomláz, mert akkor esetleg nem ízlik a babának a tej.

Harc a mellekért

Persze az alakunkra akkor is figyelni kell, ha a gyerekek már felnőttek - sajnos. Hozzánk is érkeztek kérdések az idősebb korosztálytól is. Béres Alexandra szerint a testedzés 50-60 év között különösen fontos, hiszen a rendszeres testedzéssel megelőzhető lehet a csontritkulás. Jó hír azonban, hogy ebben a korban már nem nagyon kell fogyókúrázni.

Természetesen a női mellek is szóba kerültek, sok nőnek problémája ugyanis, hogy fogyókúra alkalmával mellből is fogy. Alexandra szerint ez sajnos nehezen kivédhető, hiszen a legtöbb zsírfelesleg a mellünkön van. Ha nem kívánunk vékonyodni mellben, akkor olyan mozgásformát kell választanuk, amelynél a felsőtest rögzített állapotban van, például a taposógép, vagy gyaloglás.

Norbi kontra Alexandra

Természetesen olvasóink fantáziáját nagyon felcsigázta a Norbi-Alexandra ellentét, ezért ezzel kapcsolatban is érkezett néhány kérdés. Rubint Réka nemrégiben azt nyilatkozta, nagyon megviselte, mikor Alexandra kirúgta az állásából (nála dolgozott ugyanis óraadóként), mikor ő hozzáment Schobert Norberthez. Olvasónk arra kérdezett rá, mennyi Rubint Réka ezen állításának valóságlapja. Béres Alexandra szerint kirúgásról szó sem volt. "Az igaz, hogy elküldtük Rékát, közös megegyezéssel, de ennek semmi köze nem volt az esküvőjükhöz, a médiában akkortájt gyakran lenyilatkozták, hogy szeretnének egy saját edzőtermet nyitni, és erre a mi tulajdonosi gárdánknak az volt az egyértelmű álláspontja, hogy ne a mi vendégeinket vigyék el. Egyébként, hogy ne legyen ennek személyes visszhangja, én nem is voltam jelen ezen a beszélgetésen. Úgy érzem nagyon sokat segítettem Rékának a fitneszben történő elindulásához, és már volt olyan korábban, hogy Mészáros Réka elment tőlünk, mikor úgy tervezte, hogy megalapítja az A1-et, ami azóta is létező fitneszterem. Ő volt olyan fair, hogy előtte egy évvel ezt bejelentette, szerintem ez a normális" - írta Béres Alexandra.

Indul a verseny

Mint azt a Velvet is megírta, a két fitneszember hamarosan tévéshow-ban csap össze egymással, a tét az lesz, hogy ki tud több ember lefogyasztani. Azzal kapcsolatban is kaptunk egy kérdést, hogy mért nem sikerült Alexandrának lefogyasztania Verebes Istvánt, ha egyszer Norbinak sikerült. Alexandra szerint ő megfelelő edzéstervet adott Verebesnek, de az elhatározás híján, nem tudta magát végigküzdeni a gyakorlatokon. "De örülök neki, hogy sikerült lefogynia, én nagyon kedvelem őt, és drukkolok neki, hogy továbbra is tartson a lelkesedése" - mondta Alexandra.