Legutóbb, rendhagyó módon a medvehagymáról jelentetett meg egy könyvet. Úgy tűnt, mintha könyv úgy jött volna létre, hogy Orfű néhány amatőr szerzője összeült, hogy tegyenek valamit a zöldség népszerűsítéséért.
A könyv valóban közakaratból született, szerzőink tulajdonképpen ingyen adták az írásaikat, igaz, végül a kiadóm fizette a jogdíjukat. Ez egy egyedi vállalkozás: könyv született egy faluban. Olyan, mely nem csupán a falu múltját és jelenét mutatja be. Szülőfalum, Deszk is összehozott egy ezeroldalas monográfiát, ha már Tápénak is volt. Ez a kiadvány arra hívja fel a figyelmet, ami szinte csak a miénk: a Mecsek lankáin terem a medvehagyma, mely - számtalan gyógyhatása mellett - kitűnő étel és ízesítő is.
Eszerint ez a könyv is elláthat olyan feladatot, mint a falutörténet, amely felkelti az érdeklődést a település iránt?
Ez egy hiánypótló mű. Kevesen tudnak mindent a medvehagymáról. Amióta megjelent ez a könyv, egyre több autóst láttam megállni és medvehagymát szedegetni az erdei, zöld mezőkön. Időnként teherautóval is jönnek, nyolc-tízfős brigádokkal. A gyógyszergyárak is felhasználják ezt a növényt.
Mióta foglalkozik az egészséges táplálkozással?
Egész életemben egészségesen éltem. Igaz, gyerekkoromban voltam disznótorokon is, de a siheder szervezete könnyen feldolgozza a magyaros kajákat, a hurkák és kolbászok sem ártottak. Tizenéves koromtól kezdve futok, az utóbbi negyven évben napi 8-10 kilométert. Lefutottam tízszer a maratoni távot, New Yorkban is jártam, óriási élmény volt. Mostanában teniszezem is, őrizgetve a kondimat, a szellemi tevékenységem kiegészítéseként. A test és a lélek egysége nálam nemcsak szlogen. Ha a barátaim meglátogatnak, akkor borozgatunk. Nyáron sörözgetek teniszezés után, de még akkor is kibírom alkoholmentes sörrel. Gyakorlatilag antialkoholistává váltam. Az életem munkával telik, abban van örömöm, és tiszta fejjel szeretem végezni. Mindent szigorú elvek szerint, de lazán csinálok.
Éppen az írás az, aminek nem szokott ártani, ha az író iszogat munka közben.
Ha olyan munkában vagyok, melyre jól hat a bor, szívesen iszogatok magam is. De - mivel borozgatás közben fokozódik az éhségérzetem, a gyomor megterhelése viszont oxigént von el az agytól - legtöbbször kihagyom az italokat. Verseim és egyéb könyveim józan fejjel íródtak, sajátos őrületben. Előadóként sem vagyok iszogatós. Sokan vannak, akik színpadra lépés előtt benyomnak egy - vagy két - felest, célzóvízként. Én, ha innék, lehet, hogy nem tudnám végigcsinálni az előadást. Két órával az estjeim előtt már nem is eszem, ez régi elvem. Megzavarhatja az embert.
1990-91 között Orfű polgármestere volt. Miért nem töltötte ki a négyéves polgármesteri mandátumát?
Sosem akartam polgármester lenni. Minden hivatali ügy és intéznivaló irritál, de a falu apraja-nagyja összefogott, hogy rábeszéljenek a polgármesteri jelölésre. Az országban elsőként itt dőlt el a szavazás eredménye: fél órával urnazárás után. Egy év múlva azért hátráltam ki, mert apait-anyait beleadtam, és közben teljesen lenullázódtam. Nem maradt időm az olvasásra és az írásra, elmaradoztak a fellépéseim, semmivé vált minden, ami fontos volt. Úgy éreztem, az életem nem egy falu lakosairól szól, nemcsak értük vagyok, nekem az egész ország a közönségem.
Érdekes, hogy az emberek ennyire bíztak Önben az alapján, hogy egy másik területen akkor már bizonyított, de a közéletben még nem.
Nem ezért jelöltek. Hivatalnoki múltam nem volt, de közéletben jeleskedő embernek számítottam. Remélték, ez sokat adhat a falunak. Így is volt, de azt hiszem, ma - egyszerű polgárként - többet adok, pusztán azzal, hogy itt élek. Azóta tudnak az emberek igazán Orfűről, hogy a nevem kapcsán sok alkalommal szóba került. A polgármester eredetileg azt jelenti, hogy a polgárok közt a legtisztesebb, akire rá lehet bízni a falut, használható ötleteivel segíti a települést, és törődik az emberekkel. Az esküt mondva döbbentem rá: mivel a megválasztott polgármesterek nagyobbrészt pártokat képviselnek, az eskü ellen cselekszenek; az eskü pártsemlegességet mondat el a megválasztott polgármesterrel.
Egyébként sok mindenben más voltam, mint amihez szoktak a helybeliek. Egyszer bejött hozzám egy házaspár, mert elintéztem nekik azt, amit hivatalból el kellett intéznem. Köszönetképpen letettek az asztalomra egy vermutot. Azt mondtam: ezt most hazaviszitek! A többmilliós korrumpálódás is egy vermuttal kezdődik. Aki az első lépést megteszi, az végigmegy a pokolig.
Szintén a rendszerváltás idején három hónapot töltött hajléktalanok közt, és részt vett az első hajléktalanotthon megalapításában. Akkori munkájának mi az utóélete?
Ötszáz hajléktalant hoztam el a Déliből. Először Csillebércen dekkoltunk, utána Keleti György jóvoltából a hajléktalanok egy hajdani budaörsi laktanyában maradhattak három évig. Tisztálkodhattak, ágyban aludhattak, és onnan indulhattak munkába. Legalább esélyt kaptak. Hajléktalan nyugdíjasokat is elhelyeztünk szociális otthonokban. Négy-öt akkori hajléktalan sorsát ismerem: dolgoznak, kisvállalkozók lettek, és az otthonnak köszönhetően elindultak egy normális életúton. Egyikük egy ügyvédnőt vett feleségül, azóta is jól élnek.
Azóta is rengeteg hajléktalant látni a Déliben.
Minden ismétlődik, de már nem ugyanazok az emberek vannak ott. Azoknak, akik annak idején rossz szemmel néztek rám, azt mondtam: nem akarok jósolgatni, de hamarosan megszaporodnak a hajléktalanok. Lehet, hogy a kezdő vállalkozók is köztük lesznek, ha tönkremennek. Három-négy éve a tévéből megismert Takács házaspáron és a kis Kristófon sikerült segítenem, ők a lakásmaffia miatt vesztették el otthonukat. Ismerőseim segítségével összeszedtünk három milliót, hogy lakáshoz jussanak. Annak idején megtudtam, hogy Franciaországban is egy humorista segítette hasonlóképpen az ottani francia hajléktalanokat. Régóta mondogatom: a humanista és a humorista szó nem véletlenül hasonlít egymásra.
Egyik írásában szerepel ez a mondat: ez a kimagyarázók országa. Hogy értette?
Nagyon kevés olyan esettel találkoztam az elmúlt években, hogy valaki azt mondta volna; hibáztam, jogos a vád, uraim, tegyék a dolgukat! Ehelyett politikai indíttatású támadásról beszélnek, kimagyarázva a vád alapját. Szabadi Bélán és Székely Zoltánon kívül egyetlen nagyhal sincs, akit elkaptak volna. Ők mindig és mindent megúsznak. Évek óta kutatgatnak, hogy a szervezett bűnözés jelen van-e a nagypolitikában. Lassan úgy fest, a nagypolitika maga a leleplezhetetlen bűnözés legfőbb területe. Elég, ha az egymásra fröcskölt vádjaikat kigyűjtjük, melyeket később természetesen ezerrel cáfolnak. Azért nem zörög a haraszt, ugye?
Nemrégiben írtam arról a felháborító tényről, hogy a politikusok vagyonbevallásába bele lehet tekinteni, de a családjukéba nem. Az a groteszk és abszurd, hogy ezzel rendesen levédték magukat: ki ne tudná, hogy vagyonuk jelentős hányadát családtagjaikra íratják. A legszebb hír, amikor kirabolják egy politikus azon villáját, mely nem is szerepel a vagyonbevallásában… Az a Pallag László, aki az olajügyeket bolygatta, egy egész életre szívott. Túl messze menni azt jelenti, hogy eljutni a fejéig. Magyarországon Pallag László bukik, és akiket elkaphatott volna, perelik, ő pedig fizet és ráfizet. Ez ma Magyarország. A brókerügyet is elmaszatolták, már nincs is ügy. Ilyenkor megkérdem; tessék mondani, milyen országban élünk?
Egy másik írásában is megjelenik a társadalomkritika, csak másképp. Arról írt, hogy terhes Barbie babákat dobtak piacra. A babákon keresztül mutatott be sztereotip férfi-női szerepeket, és ehhez kapcsolódó attitűdöket, amelyek nehezítik a két nem közti párbeszédet.
Abban az írásban arról is szó van, hogy ha csak hajtunk és nem marad időnk magunkra, ha nem érünk rá olvasni, üresfejűek társadalmává leszünk. Az ezzel kapcsolatos jelenségeket mindenütt láthatjuk. Szeretem ezt az írásom, mert nem süllyed le a politika szintjére, inkább az életről szól. Az aktualitásról szóló publicisztika a történelem részévé válik ugyan, de tíz év múlva már senki sem olvassa szívesen. A „babákról szóló” írás inkább lesz örökéletű. A Szalontüdő című novellám is hasonló, tovább fennmaradhat. Ebből készített kisfilmet Szirmai Márton, mely tavaly elnyerte a magyar kritikusok Fődíját.
Egy mondatát idézném: „csak az utódainkon keresztül élhetjük meg a halhatatlanságot.” Fontos a halhatatlanság?
Amíg élünk, fontosnak érezzük, tenni is akarunk érte. Ramszesz fáraó majd’ megbolondult, hogy meg kell egyszer halnia. Szobrain és templomain keresztül próbálta elérni halhatatlanságát. Egy átlagember halhatatlansága legfeljebb a dédunokáig tart. Kepes András egyszer bemutatott egy tizenkilenc gyerekes családanyát. Ő már beírta magát a halhatatlanságba, hiszen a gyerekek szívében örökké élni fog. Évtizedeken át emlegetni fogják a 80 tojásos rántottát. A művészek, akik látszólagosan másfajta halhatatlanságért dolgoznak, azt akarják megmutatni, hogy nem élnek hiába.
Mostanában egyre több alkalommal kapom a híreket, hogy a verseimmel szavalóversenyt nyertek a gyerekek. Ezek a jó hírek erőt adnak a további munkámhoz. Amit alkotok, azt úgy osztogatom szét, ahogy Szókratész a szavait: a köröttem élőkhöz szólok. Hiszem, hogy a mostani beszélgetésünkkel is adhattam egy kicsit az olvasóknak. Azoknak is elmondhatok valami fontosat, akiket személyesen nem értem el. Persze, olvassák el akár ezrek, a szavaimat egyedül maga fogja igazán megőrizni, mert nemcsak a gondolataimat ismerte meg, hanem a szavaim mögötti embert is.