A Megasztár szőke vokalistája szerint nem igaz, hogy ő borította volna Varga Feri példás családi életét, a Velvet pedig - tele jóindulattal - úgy véli, lássuk meg a végét. A címlapokon jelenleg dúl a szerelem.

Balássy Betty és Varga Feri hirtelen románca véletlenül épp akkor szökkent szárba, amikor egy ország szorongatta szavazásra készen a mobiltelefonját a Megasztár utolsó döntőjére várva. A fókatekintetű, addig példás életű apukaként sztárolt fogtechnikus feleségét és két gyerekét hagyta cserben a szőke vokalista miatt, a családi értékeket olyigen tisztelő magyar közönség pedig jól megfizettette vele ennek az árát: Rúzsa Magdi több mint 30 százalékpontos szavazatelőnnyel, fölényesen nyerte a vetélkedőt.

Hogy volt!

A lapokban több verzió is megjelent a kapcsolat kezdeteiről: az egyik szerint szerelem volt első látásra, a másik szerint lassan és fokozatosan alakult ki. A szőke énekesnő a Best Magazinnak most a második verzióval összhangban nyilatkozott, miszerint nem érzi, hogy ő volna felelős Varga családjának felbomlásáért, mivel nem ő kezdeményezett, és nem is viszonozta a közeledést, míg biztossá nem vált számára, hogy az énekes házassága már nem működik.

Szép remények

A lány zenei munkássága a Megasztár mellett egy Boszorkák nevű zenekart is magában foglal, amit Zsófi nevű barátnőjével alakítottak. Mivel Vargának már a Megasztár előtt is volt saját zenekara Midnight Blue néven, így nem meglepő módon a magánélet mellett zenei munkásságukban is közös jövőben gondolkodnak. Sőt, mivel Balássy anyai ösztönei saját bevallása szerint erősen működnek, már a gyereket is betervezte - addig azonban be kell érje Varga gyerekeivel. Ez állítólag menni fog, a Színes Bulvár Lap szerint a lány már találkozott Polettel és a kis Ferivel, Varga pedig egyenesen közös nyaralást tervez új szerelmével és gyerekeivel.

Megalapozott jövőkép

A címlapszerelmesek párhetes ismeretségükre alapozva már az esküvőre is gondolnak, igaz, ennek feltétele, hogy Varga előbb elváljon. A válókereset beadásáról azonban egyiküknek sem sikerült határozottan nyilatkoznia: Balássy erről azért nem beszél, mert szerinte ez Feri ügye, Varga pedig szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, nincs ezzel kapcsolatban mondanivalója. Arról azonban kölcsönösen biztosították az olvasókat, hogy szüleiknek már bemutatták egymást, és a szülők mindkét részről örülnek az új boldogságnak, csakúgy, mint mindenki, aki metrózás közben leszólítja őket.