Paudits Béla ismét elfogadta Hajdú Péter meghívását az Esti Frizibe. A művésztől a forgatáson megtudtuk, hogy nem haragtartó, de igen vehemens természetű. Most elvonultan él és halált várja.

Ismét Hajdú Péterhez jött vendégségbe.

Igen, másodszor. Miért ne vállalnám el, nem vagyok haragtartó, gondolom ő sem. Jól kiüvöltöttem magam a Mokkában, mert egy indulatos pasas vagyok, az oroszlán jegyében születtem. Ha igazságtalan dolog ér, akkor hamar felmegy a pumpa. Nem jó, ha valami övön aluli és nem tiszta. Más is így lenne vele, gondolom. Felkaptam a vizet, kész, ennyi.

Azóta tisztázták?

Nekem semmi gondom nem lett volna, ha nem poloskával veszik fel a magánbeszélgetésünket. És nem jelenik meg abból egy cikk. Péterrel tökéletesen elvoltunk. Aranyos, helyes volt, de ha az emberre rájön a dühroham, sajnos elveszti az agyát. A beszélgetés alatt nagyon jól éreztem magam, ő is nagyon rendes volt. Most, hogy felhívtak, először azt hittem, ez egy átverés. Mondták is a barátaim, hogy csalafinta kérdések lesznek, ne pofázz, ne beszélj, ne káromkodj. Egyszóval vigyázzak.

Kire haragudott igazán?

A cikkíróra. Azért is durrantam be, mert másodszor tette meg velem, hogy nem azt írta meg, amit megbeszéltünk. Épp a fogorvostól jöttem, amikor ismét felhívott, hogy szeretne riportot írni rólam. Mondtam neki, hogy nincs apropója a dolognak, nincs miről beszélnünk. Úgy éreztem magam, mint Gábor Zsazsa, aki állandóan szerepel kvíz meg beszélgetős műsorokban, valójában meg alig produkál valamit. Elvagyok én a magam betegségével, a gondjaimmal. Depressziós vagyok, le vagyok tiltva a szakmáról, nem derűs jókedvemben nem dolgozom. Mondtam neki, ne írjon semmit. "Arról akarsz írni, hogy itt állok a hídon, és mindjárt leugrok, mert olyan fájdalmaim vannak?" - kérdeztem - éppen akkor ment ki a fájdalomcsillapító injekció hatása. Másnap hatalmas betűkkel a címlapon: Paudits le akart ugrani a hídról.

Galéria

A Producerek című musicaltől miért kellett búcsúznia?

Ez azért történt, mert egy szép napon egy ifjú titán, aki koreográfus, elkezdett ugráltatni, - habár nem volt a darabban, de azt kérte, - hogy táncoljak, én meg nem akartam a fiatalok előtt leégni. Azt már elfelejtették, hogy tizenhárom éve összeestem a színpadon, és nem táncolhatok.

Az önálló estjének milyen sikere van?

Úgy volt, hogy áprilisban még lesz három előadás, de azt mondták, nézettség híján elmarad. Találjak ki újat. Ez épp olyan, mintha azt mondanám az Omegának, hogy ne énekelje el a Petróleumlámpát. Ez hülyeség. Miért kell nekem újat csinálnom? Ez a műfajom, ezt szeretik bennem; nem énekelhetek heavy metált, az hogy állna nekem.

Hogyan tovább?

Elvonulás és megdöglés. Nincs más. Ilyen negatív vagyok, nem tudok jót sugározni. Eléggé kilátástalan. Persze a mesterem, Ádám Ottó megmondta: Gyerekek, ezt nem nyugdíjas állás, ezt a szakmát komolyan kell venni, és nem kell komolyan venni! - ezt be is tartottam. Talán túlságosan is. Át kell adni a fiataloknak a terepet. A Megasztárosok most nagyon mennek, nagyon szeretem őket, de viszik a pénzt, egy egész évre valót, ha vidékre lemennek. El kell ezt is fogadni, ilyen az élet.