A másságát elsőként felvállaló zenész a coming out óta jobban érzi magát, de azért nem gondolja, hogy napjai mostantól a kizárólag e téma körül forognának. Bár mostanság a zene se foglalkoztatja igazán.

Az egykori Sugár Berci felnőtt, Bery lett belőle, majd nemrég a zenészek között elsőként állt ki másságával a nyilvánosság elé. A Velvetnek adott interjújában elárulta, ez nem egy kampány része, hiszen jelenleg esze ágában sincs új albumot kiadni, sokkal inkább köszönhető a Strucc című televíziós műsor készítőinek.

„Mikor felhívtak, kértem egy nap gondolkodási időt, pedig általában spontán hozok döntéseket. Tudtam, hogy azt akarom, hogy ez lemenjen, de azért át kellett gondoljam. Az interjú előtt izgultam, elkezdtem a negatívumokra felkészülni, mivel kombinálós vagyok, hajlamos a paranoiára, de szerencsére meg tudtam nyílni” – mondta. – „Elég őszinte voltam, de az önvédelmi mechanizmus azért működik, hamar felhúzok maszkokat. Azt hiszem, ez egy tök jó döntés volt, de nem én generáltam.”

Egzisztenciális félelem a melegeknél

Így kicsit más a helyzet, de az azért furcsa, hogy az újságíróknak ezek szerint minden esetben rá kellene kérdezniük a dologra ahhoz, hogy valaki elárulja az igazat. „Nem tudom, hogy mi a normális, Magyarországon még mindig egzisztenciális félelem van ezzel kapcsolatban, meg valószínűleg a sajtóban dolgozók intelligenciája is, hogy nem forszírozzák, ha valaki nem mondja ki.”

„Volt olyan interjú az életemben, hogy megkérdezték, van-e barátnőm, azt válaszoltam, hogy nincs, de kiegyensúlyozott kapcsolatban élek, mégse kérdeztek rá” – teszi hozzá. – „Valamiért félnek hozzányúlni a témához, a média ebben a kérdésben konzervatív, de lehet, hogy ez jól is van így. Vagy csak számítanak rá, hogy nem kapnának választ. Alapvetően biztos, hogy tartanak a témától, a Strucc például egy esélyegyenlőségi műsor, de a téma miatt 16-os karikát kapott. Ez még mindig tabu.”

Divattéma rajongók nélkül

Kérdeztük, hogy nem fél-e attól, hogy most kisajátítják a különböző meleg fórumok, de azt mondta, bár nem akarta végigturnézni a magyar médiát, rájött, most már el kell mennie mindenhova, és örült neki, hogy egy ilyen műsorba ment el először. „Divatos téma ez most, lett is sajtóvisszhangja, de félek, ha elzárkózom a reagálás elől, máshogy fogják leírni. A párom inkább forradalmár mint én, ő nagyon támogatta a nyilvánosság elé lépést, de persze hagyta, hogy eldöntsem. Elég kíváncsi ember vagyok, nézegetem a fórumokat, miket írnak, persze van, aki hevesebben reagál, de nagyon durván még nem élték meg.”

Klikk!

A zenész elmondása szerint soha nem rejtőzködött, volt, hogy díjátadón is a kedvesével jelent meg, le is fotózták őket, mégse jelent meg sehol a feltételezés. Ami a rajongókat illeti, Berci szerint inkább csak a kiadója szorongott attól, hogy mi lesz, ha kiderül a dolog. „Nekem elég kevés rajongóm van, hiszen nem különösebben funkcionálok popénekesként. Nem is tudom, a karrierem most milyen irányba halad, nemigen foglalkozom az énekléssel.”

Megkönnyebbülés után

Azt is nagyon jól tudja, hogy innentől kezdve ez egy állandó szerep lesz számára, mintha ez őt definiálná. „Bizonyos értelemben könnyebb lett az életem és nem hiszem, hogy én különösebben hátráltattam volna magamat ezzel.”

„Pillanatnyilag csak érintőlegesen foglalkozom a kérdés politikai vetületével, de jó lenne, ha bevezetnék a regisztrált élettársi kapcsolatot. Még nem érzem, hogy jogfosztott lennék, csak mert meleg vagyok, de később azért szeretnék majd gyerekeket is. Én ebben a perspektívában gondolkozom, remélem, hogy ez most már életreszóló kapcsolat, a társam olyan, akivel fel lehet építeni egy életet.”

Oli úr a Szomszédokból

Kicsit idegen számára még az érzés, hogy a magánéletéről beszél, most ha megnézik az utcán egy plusz gondolat is eszébe jut, hiszen már tudják. „Azért szerencsére nem erről szólnak a napjaim, hogy buzi vagyok és ennek a problematikájával foglalkozom. Nem arra hegyeztem ezt ki, hogy azt a sztereotípiát tápláljam, hogy a buzik milyen jópofák, ezért nem is szeretem a tipikus melegvígjátékokat, vagy a figurákat, mint Oli úr a Szomszédokból. Ezek kártékonyak, bár az én életemre szerencsére nem voltak hatással.”

Azzal is tisztában van, hogy bárhogy is kommunikálja magát, úgyis egyívású lesz olyanokkal, akikkel semmi közös nincs benne, ez ellen megpróbál küzdeni, hiszen mint mondja, komoly kapcsolata van, ami biztonságot ad számára. Berci ráadásul mindig is tisztában volt azzal, hogy ő meleg, de nem egy szerelmes típus, mégis egy lány megdobogtatta a szívét, ő máig a legjobb barátja. És bár eltöltött egy nyarat San Franciscoban 16 évesen, érintetlenül jött vissza.

„Nem szeretnék egy igazi buzivárosban lakni, a homogén dolgok nem izgatnak, sokkal inkább az eklektika. Izgibb Magyarországon. Nem tartok a jövőtől, az életem nem hiszem, hogy meg fog változni."