A Miss Universe Hungary címet elnyerő félig tunéziai Dammak Jázmin abban reménykedett, hogy bejut az első öt versenyző közé. Szerinte azon múlt a dolog, hogy fejben ki mennyire hitte el, hogy szépségkirálynő lehet. Dammak úgy érzi, győztesként ünnepelhet, hiszen ő is indulhat egy nívós világversenyen, valamint nyereményautót is kapott, mint az első.

„Talán abban reménykedtem, hogy benne leszek az első ötben, mert mindannyian szépek voltunk, de én azért nagyon igyekeztem. Szerintem ezen is múlott a dolog, hogy ki, mennyire akar királynő lenni fejben, illetve hogyan cselekszik ez ügyben” – vezetett be minket a sikeres versenyzés rejtelmeibe Dammak Jázmin azután, hogy elnyerte a Miss Universe Hungary címet.

A már jó ideje modellkedő Dammak nagyon örült a díjának, nevetgélve nyilatkozott, úgy érezte, győztes, és ez a lényeg. „Nem úgy élem meg, hogy második vagyok, hanem úgy, hogy abszolút királynő, hiszen én lettem Miss Universe Hungary 2008, és én is ugyanúgy kaptam egy autót, mint az első helyezett, és én is ugyanúgy utazom világversenyre. Úgyhogy győztem!” – mondta boldogan a modell.

Dammak karrierjét az 1999-es World Cyberspace versennyel kezdte, de akkor még úgy gondolta, ez csak szórakozás: „A World Cyberspace idején én egy színiiskolába jártam, és az ottani vezetőnk indított el a versenyen. Akkor ez még inkább szórakozás szinten volt, nem gondoltam, hogy ebből bármi komoly lesz valaha, most viszont itt állok, aminek nagyon örülök”.

További képeink

A modell édesapja tunéziai, ami Dammak néhány külső vonásán látszik is. Dammakot arról faggattuk, miben mutatkozik meg tunéziai származása. Elmondta, elég temperamentumos karakter, bár lehet, hogy ez akkor is így lenne, ha teljesen magyar lenne. Elmondása szerint inkább a külső vonásokban érhetők tetten rajta a tunéziai jegyek, feltéve, ha egy kicsikét is hozzáértő szem néz rá (Itt lehet, hogy nem olyanokra gondolt, mint mi). „Az egzotikum abszolút jól mutatkozott meg rajtam. Nem lett hosszú fekete hajam és sötét szemem, de a bőröm például nagyon könnyen lebarnul, illetve soha nem fakulok ki. Élvezem az előnyeit ennek a dolognak” – mondta Dammak a külsejéről.

A verseny előtt úgy nyilatkozott magáról, hogy nincs párja, de „alakulóban van valami”. Erről megtudtuk, hogy sajnos nem jött össze, de persze a modell ettől nincs letörve, az elkövetkezendő hónapokra kell ugyanis koncentrálnia. „Az alakulóban lévő valamiből nem lett semmi, úgyhogy továbbra is egymagam vagyok és a csajos nagyvilágban élem az életemet, amit nagyon élvezek. Egyébként nem nagyon volt időm morfondírozni az elmúlt két hétben, és valószínűleg az elkövetkezendő pár hónapban sem lesz, mivel utazom ki” – válaszolt profikhoz illően Dammak.

A félig tunéziai lány a verseny rutinos szereplői közé tartozott, akiről érdemes megemlíteni, hogy viszonylag lengén láthattuk az FHM egyik 2007-es számában.