„Nagy boldogság, hogy fiatal korom ellenére négy életműdíjat kaptam már” – mondta mosolyogva Demjén Ferenc, akit a Fonogram díjátadón kapott, eddigi legutolsó életműdíjáról kérdeztük. Az énekes többek közt 1996-ban kapta meg a könnyűzenei alkotói életműdíjat az Artisjus-díj elődjének számító Huszka Jenő díjak átadásán. 2006-ban pedig a rockzene elismerésére alapított Arany Nyíl díjátadón kapott életműdíjat.
Járókelői díj
„Ha valaki az utcán megszólít, és azt mondja, szereti, amit csinálok, az nekem egy ugyanolyan díj. Amit a Fonogramon kaptam, persze mutatósabb, mert sokan vannak a színpadon, a televízió közvetíti, de minden elismerés egyet jelent: hogy érdemes volt csinálnom.”
A díj fogalmánál maradva a hatvanéves énekes, zeneszerző még hozzátette, ha van, akit néhány percre, vagy órára boldoggá tesznek a dalai, az is elismerés a számára. A pályafutása során írt dalainak számáról nem kérdeztük, mert saját honlapján azokról így írt: „senki sem tudja pontosan, hogy hány olyan dal kering ebben a világban, amelyhez valamilyen formában közöm volt. Én magam sem.”
Érzések átadása
Az énekes tavaly adta ki Demjén 60 című lemezét, és a születésnapi, jubileumi koncertjét decemberben tartotta. Mint elmondta, ez még nem jelenti azt, hogy összegezte volna pályájáját. „Az életműről azt mondhatom, sem az életemet, sem a művemet nem akarom befejezni. Ha életműnek lehet nevezni azt a pár száz dalt, amit írtam és énekeltem, akkor az jó. De nem ért véget az alkotó időszakom.”
A jobboldali beállítottságát időnként hangoztató Demjén zenei ars poetikája meglehetősen konzervatív. „Ez egy kis ország és nagyon rövid ideig élünk. Nem lenne szabad kihagyni senkit sem abból, hogy átadjuk egymásnak az érzéseinket” – utalt arra, hogy szerinte mi is a zene valódi rendeltetése. Demjén Ferenc úgy tartja, a hazai könnyűzene nem változik olyan gyorsan, mint ahogy az látszik, csupán az előadók száma gyarapodott.
Mi vagyunk a fiatalok
„Csak annak a szemében tűnik gyorsan változó világnak a magyar könnyűzene, aki felületesen figyeli. Mert a felszínen a trendek a látszanak. Trendek ide vagy oda, úgy gondolom, több szerző kellene. Ők hiányoznak ma. Előadókból van jelentkező százezer, és ettől válik a műfaj lufi jellegűvé. Pedig a zenélés nem arról szól, hogy hirtelen kilökünk valakit a színpadra, hogy menj énekelni! Ebbe bele kell nőni, át kell szenvedni a nehézségeket, türelmesnek kell lenni. Én nem hiszek a luftballonsztárokban, illetve úgy fogalmazok, hogy nagyon sajnálom azokat, akik bekerülnek ebbe a csapdába. Mert percek alatt ki is esnek. Ugyanakkor vannak tehetséges előadóink. Remélem, ők is legalább olyan kitartóak lesznek, mint az én korosztályom zenészei. Mi már ezer éve csináljuk ezt, mégis úgy érzem, még mindig mi vagyunk a fiatalok.”
Demjén Ferenc a szavai alapján egy elégedett muzsikus, aki azt látja, a zenéjét kedvelő emberek közt ugyanúgy megtalálhatók a tinédzserek, mint a nyugdíjasok. „Pont ez a szép abban, amit csinálok, hogy ennyi korosztályhoz szól. Nem kell a trendeket követni, hanem jót kell csinálni” – mondta. Elégedettség sugárzott abból is, ahogy Demjén Ferenc arról beszélt, hogy érzi magát a mai könnyűzenében.
Visszanyúlnak
„Jól érzem magam, mert kialakítottam azt a világot, amelyikben önmagam lehetek. És így megfelelek azoknak az igényeket, amiket tőlem elvárnak. Egy célom van; egy-két méterrel előrébb járni, mindig újat hozni. Amit az előbb mondtam, hogy jót kell csinálni, az abban is meglátszik, ahogyan a régi dolgokhoz visszanyúlnak manapság. Nemcsak a zenében, hanem például abban is, hogy ugyanazokat a ruhákat vesszük vissza, mint amiket harminc évvel ezelőtt hordtunk.”