Az interjúra készülve jó sokat olvasgattunk eddigi tevékenységéről. De mivel szeretne még foglalkozni?
Van egy főállásom, pénzügyjogot tanítok az ELTE-n, és persze szívesen és sokat foglalkozom azzal, amivel minden nő, feleség, anya: a családdal.
Ha több szabadideje lenne?
A nap maradék 24 órájából? Ha több időm lenne, valószínűleg több órát tartanék. De ha a kérdés arra vonatkozik, hogy milyen társadalmi szerepvállalást tartok fontosnak, akkor olyat, amilyet az Egészséges Településekért Alapítványnál végzek. Olyan kis falvakat, kis közösségeket segítünk, amelyekben az emberek odafigyelnek egymásra, együtt tesznek azért, hogy egészségesebben, jobban élhessenek. Azt próbáljuk megértetni: vége van annak a paternalista szemléletnek, hogy majd valaki megoldja helyettünk a problémákat.
Nekünk az elmúlt években úgy tűnt, mintha nagy igény lenne ilyesmire.
Persze, van igény a paternalizmusra, pedig mindenki tudja, hogy ideje lenne már fordítani a gondolkodáson. Az alapítványon keresztül együtt dolgozunk több száz olyan csillogó szemű testnevelő tanárral, polgármesterrel, védőnővel, óvónőkkel – hogy csak a tipikus szereplőket említsem – akik érzik, hogy tenniük kell a településükért, hogy attól tagjai egy közösségnek, hogy rászánják idejüket, energiájukat, munkájukat. Látjuk, hogy csodákat tudnak művelni, és én hiszek a példa erejében. Szóval optimista vagyok.
Mit gondol például a feminizmusról?
A magyar társadalom patriarchálisabb, mint amilyennek látszik. Hadd mondjak erre két példát. Amikor a férjem miniszterelnök lett, kérve és kéretlenül nagyon sok tanácsot kaptam. Többen azt javasolták, például, ne mondjam el, hogy nálunk hétvégén a férjem főz, mert a magyar társadalom ezt nem szereti. A tradicionális családmodellt szereti: a feleség főz, a férj újságot olvas. Elgondolkodtam, de nem fogadtam meg.
A másik példát kicsit messzebbről kell kezdenem. A köztársasági elnök, illetve a miniszterelnök felesége a háziasszonya a nagykövetek feleségeinek, ezért évente egyszer-kétszer közös programot szervez velük. Amikor a férjem miniszterelnök lett, én változtattam a szokáson, és olyan magyar nőket is meghívok a találkozókra, akik valami izgalmas dolgot tettek le az asztalra. Vannak közöttük művészek, tudósok, üzletasszonyok, bankszakemberek.
Amikor az új miniszterelnöki stábnak karácsonyi fogadást kellett rendezni a parlamentben, döbbenten vették észre, hogy az örökölt protokoll-lista 90 százalékban férfiakból áll. Kérték, hogy javasoljak nőket. Egy perc alatt hihetetlen bajba kerültünk. Az ilyen parlamenti fogadásokra ugyanis az intézmények, cégek első emberei kaphatnak meghívást, de az én programjaimra meghívott tíz nő közül kilenc a cégénél, a múzeumánál, a kórházánál második vagy harmadik ember.
Soha életemben nem foglalkoztam feminizmussal, női jogokkal, és úgy éreztem, semmilyen hátrányom nem származik abból, hogy nő vagyok. Ez volt az első alkalom, amikor szembesültem azzal, hogy az a bizonyos üvegplafon tényleg létezik.
Hogy lehet ezen változtatni?
Türelemmel, határozottsággal és tudatossággal. A skandináv országokat szoktuk felhozni, hogy ott bezzeg milyen jól működik a női egyenjogúság. Én is azt hittem, hogy ez a történelmükben gyökerezik. De a norvég nagykövet asszonytól megtudtam, hogy a hetvenes évek közepén a nők helyzete náluk is olyan volt, mint ma Magyarországon. 1973-ban ő volt az első nő diplomata a külügyminisztériumban, és eleinte nem tudott úgy bemenni egy értekezletre, hogy az urak ne azzal kezdték volna, hogy kávét vagy teát kérnek.
Mostanra változott a helyezet, és már voltak olyan kormányok is, amelyekben a nők voltak többségben. Szerinte két dolog kellett ehhez. Az, hogy ne söpörjék a szőnyeg alá a problémát, bátran vitázzanak, vállalják akár a társadalmi konfliktusokat, és a kvótarendszer. Nálunk egyébként egyetlen kvóta működik: a szocialista pártban. Az elnökség tagjainak harminc százaléka nő, és ezeknek a nőknek – ha megnézi – nemcsak tisztségük, de komoly politikai súlyuk is van.
Ez dicséretes, de a kormány tehetne is valamit.
Jogász vagyok, lehet, hogy éppen ezért nem hiszek a jogszabályok mindenhatóságában. Nem szabad a szabályozással se nagyon lemaradni, se előreszaladni. Egy jogszabály akkor hatékony, ha az emberek többsége érzi a fontosságát. De hadd dobjam vissza a labdát. A magyar média sem tekintette ezt eddig lényeges témának, nem folynak a sajtóban viták róla.
Érdekli a politika?
Persze, hogy érdekel.
Szeretne politikus lenni?
Ilyen terveim egyáltalán nincsenek.
Idéznénk egy mondatát. „Belőlem betegesen hiányzik a pozíció- és tekintélytisztelet.”
Sok bajom is volt belőle. És persze vissza is kapom a gyerekeimtől. A lányom, talán egy éve, hihetetlen vehemensen érvelt az igaza mellett. Mondtam neki, hogy Anna, egy kicsit türelmesebben. Erre azt válaszolta: nem érted, ha valamit el kell mondanom, azt nagyon el kell mondanom? Erre mondta azt az édesanyám: Istenem, ez milyen ismerősen hangzik!
De az eléggé konformista magatartásnak tűnik, hogy nem veszi fel kedvenc ruháját, mert mi kendermintásnak neveztük, pedig meggyőződése, hogy az juharlevél.
Úgy látom, nem felejtenek. A bátorság és a konfliktus felvállalása nem azt jelenti, hogy az ember nem köt néha kompromisszumokat. Lehet, hogy ma már hordanám tovább azt a kosztümöt. De az volt az első alkalom, hogy nyilvánosan szóvá tették az öltözködésemet, és ez akkor őszintén szólva meglepett.
Kíváncsian várjuk, mikor veszi fel újra.
Ha meghívnak az Indexbe, ígérem, az lesz rajtam.
Láthatóan tudatosan kezeli a bulvármédiát. Hogyan született, például, a Dobrev Klára című könyv?
A kiadó keresett meg. Dupla könyvet szerettek volna megjelentetni a két miniszterelnök-jelölt feleségéről, és én rövid gondolkodás után igent mondtam. Elfogadtam, hogy egy közszereplőnek bizonyos értelemben a magánélete is közérdeklődésre tarthat számot. Bár igyekszem megóvni a család belső életét, de vannak olyan dolgok, amelyekről lehet beszélni, ami árnyalja vagy színesíti a képet.
Benne volt a Könnyed magyar konyha című könyv létrehozásában. Mi ez? Magyar konyha egészségesen? Ennyi erővel a gravitáció ellen is harcolhatna.
Nem állítom, hogy néha nem érzem így. Általában nagyon szeretem megváltani a világot. De ezt lépésről lépésre kell, a nagy felforgatás kevésbé vezet eredményre. A magyarországi egészségi adatok rémesek, és pontosan tudjuk: ez attól is függ, hogy mit eszünk, hogy milyen a hagyományos magyar konyha.
Így jött az ötlet: ne arra próbáljuk rávenni az embereket, hogy ezentúl ne egyenek gulyáslevest meg töltött káposztát, mert ennek nincs komoly esélye, hanem próbáljuk Frank Juli receptjei alapján a töltött káposztát kicsit egészségesebben elkészíteni.
Kipróbálta?
Nem vagyok ügyes szakácsnő, mint az előbb is mondtam, de ebből én is készítettem almatortát, gulyáslevest és rántott húst. Mindegyiknek sikere volt.
Hány példány fogyott a könyvből?
Azt nem tudom pontosan megmondani. De az alapítvány rendezvényein mindig sokat eladunk.
Ha az egészségtudatosság ennyire fontos önnek, érzelmileg hogyan érinti, ami az egészségügyben történik?
Amikor egészségtudatosságról beszélünk, akkor arról van szó, mit tehet az egyén, hogy egészséges maradjon. Az egészségügy egész más történet. Az ellátórendszer csak 15 százalékban határozza meg a lakosság egészségi állapotát, a többi az életmódtól és az öröklött tulajdonságoktól függ.
Azt hiszem, az egészségügyben helyes az a törekvés, hogy próbáljuk hatékonyabban elkölteni a rendelkezésre álló pénzt, így mindenki jobb szolgáltatást kaphat, még akkor is, ha az első pár hónap nagyon nehéz.
Fura azért egészségtudatosságról beszélni, amikor az emberek nagy része önmaga kizsákmányolására kényszerül.
Ha már kizsákmányolásról beszélünk, akkor tegyük hozzá, hogy ma Európában a magyarok néznek legtöbbet tévét, körülbelül négy órát naponta. Én hiszek abban, hogy ha nem otthon ülnének egyedül vagy kettesben a tévé előtt, hanem kimozdulnak bárhova, az évekkel hosszabbítaná meg az életüket.
Néz tévét?
Keveset.
Mit olvasott az elmúlt három hónapban? Szakmait nem ér mondani.
Van most egy nagy szerelmem, Steven Saylor Gordianus-történetei. Nagyon szeretem Agatha Christie-t is, ha már a kriminél tartunk. Kedvencem Umberto Eco, de szeretem Rushdie-t is. És Coelho minden könyvét elolvasom, kisebb-nagyobb lelkesedéssel. Ja, és újraolvasom a gyerekekkel a kötelező olvasmányokat, a Kincskereső kisködmöntől az Ábelig.
Színház, mozi?
A Shrek 3-at nagyon várjuk, az kötelező családi program. Színházba keveset járunk, legutóbb a barátnőmmel és az unokahúgommal voltunk a Tháliában a Vaginamonológokon, és nagyon tetszett. A férjemmel a Hat hét, hat táncot néztük meg pár hónapja.
Zene?
Nagy családi konfliktus a rádióhallgatás az autóban. Adókat nem említenék, de én a hagyományosabb zenét szeretem, a család többi tagja a modernebbet. A március 15-i beszédben a férjem említette is a Tankcsapdát, mert Tamás fiúnk az ő cédéjüket kérte a névnapjára, úgyhogy az utóbbi időben az egész családnak Tankcsapdát kell hallgatnia otthon.
Szereti március 15-ét? Nekem régóta hobbim, hogy a politikusok a nemzeti ünnepeken hagyják az embereket békében piknikezni.
Erre történt most kísérlet.
Ez azért elég kényszerűen történt.
A férjemre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne lenne elég bátor. Végigmondja ő a beszédét bármilyen körülmények között. Itt nem a kényszer, hanem a józan kompromisszumkészség volt a döntő.
Nekem világéletemben március 15. volt az egyik legkedvesebb nemzeti ünnep. És sajnálnám, ha arról szólna, mint amiről most. Hogy őszinte legyek, én sem szeretem, ha ezen a napon pártrendezvényt kell hallgatni, azt meg végképp nem szeretném, hogy a beszédek aktuálpolitikáról szóljanak, és csak az ország egyik vagy másik részének.
Akkor találkozott először közvetlenül antiszemita megnyilvánulással, amikor röplapot nyomtak a kezébe a jogi egyetem előtt?
Igen, személyesen először akkor. De elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy tudjam: létezik. Nincs ma több antiszemita Magyarországon, mint korábban, de az utóbbi időben hangosabbak. Hiszek a szavak erejében, de félek is a szavaktól. Érezni kell, ha egy picikét kinyitjuk az ajtót a gyűlölet, az antiszemitizmus vagy a rasszizmus más formái előtt, akkor az olyan nyomást gyakorol, ami fellazítja az egészet.
|