„Nem francia kisasszonyok neveltek, ráadásul első generációs értelmiségi, zsidó származású szüleim sem erre a világra neveltek, amikor gyerekkoromban szolfézsra és angol órára jártam, vagy zongora leckéket vettem, arra azonban nem gondolni sem mertem, hogy 2008-ban egy ennyire barbár világban fogok élni. Sokáig kerestem a helyem, sőt a nyolcvanas években az is megfordult a fejemben, hogy máshol próbálok szerencsét, de akkor magamban volt a hiba, nem úgy, mint most, amikor tudom, hogy itt halok meg, ebben a lehetetlen országban." - mondta bevezetésül Fiala János, aki azért kezdeményezte ezt az interjút, mert diagnózist szeretett volna mondani a mai média állapotáról, és a világról, amiben élünk. Mint elmondta, egy olyan elfekvő beteg, aki azt bizonygatja, hogy még sosem volt ilyen kicsattanó formában, amire az ápoló személyzet - kortársai - csak legyintenek, és még beljebb tolják rá a reteszt.
Miután láttuk, hogy a rádiós műsorvezető sajátos gondolatmenet szerint halad, lemondtunk arról az újságírói feladatról, hogy kérdésekkel irányítsuk a beszélgetést, és hagytuk, hogy szabadon nyilvánuljon meg. Fiala János elmondta, nemrég részt vett az „Igazság ára", valamint a „Kölykök" című műsor felvételén, és ez a két élmény olyan megrázó volt a számára, hogy szívesen tart belőlük élménybeszámolót. „Az RTL Klub két produkcióra is meghívott a kilencvenes évek második felében: az első a Perpatvar volt, ami végül Havasnál landolt, a másik a Heti Hetes műsorvezetése lett volna. Előbbi annyira kitalálatlan volt, hogy a hírigazgató passzív társaságában osztottam ki a producert, utóbbi meg egy teljes napfogyatkozásra esett, és azt hittem - én naiv -, hogy van időm Ónodi visszahívására. Tévedtem, mire hazajöttem már Csiszár Jenővel megtelt a hely. Évekig ugattam a TV2 és az RTL Klub Holdját, annyira szerettem volna televíziózni, de nem jött össze."- mondta a rádiós, aki maradéktalanul elégedett nyolcadik éve futó interaktív, reggeli közéleti reggeli műsorával.
„Több, mint tíz éve készítek naponta közéleti műsorokat, azzal álltat a világ, hogy van irántam érdeklődés. Van, aki szerint kollektív pszichodrámát tartok, ezzel együtt hiába szinte tökély a Pont fm 88,1-en futó KeljFelJancsi, az ország életén akkor sem tudna változtatni, ha belefalaznám magam. Ugyanakkor - elnézést, ha közönséges volnék - állítom, hogy ma a farkam is ettől áll föl, mert nekem számít a hasznossági tudat. " A bevezető után rátértünk arra a két TV2-höz köthető eseményre, amelyek Fialát kihozták béketűréséből. „Nagyon jól esett, hogy két, lazán a csatornához kapcsolódó szakember megkeresett az „Igazság ára" miatt, sőt azt is megkérdezték, hogy nem sértő-e nekem castingolni.
Miért lett volna? Elmentem. Jópofa volt. Két hét múlva közölték, hogy bejutottam a második fordulóba. Elmentem hát ismét, hogy megtapasztaljam a műsor szinte valamennyi hátulütőjét. Például azt, hogy nem lehet kontrollálni, ki mond igazat, hiszen a poligráfos vizsgálatot a büntetőjog sem fogadja el. Tudom, hogy lehetetlen pali vagyok, aki ahelyett, hogy örülne a lehetőségnek a produkció gyenge pontjait kutatja. Arról nem is szólva, hogy a felvétel során szinte egybeterelik a jelölteket a sminkszoba mellett, ahol bele lehetett tekinteni a Jerry Springer által vitt produkcióba. Itt találkoztam Rókusfalvi Pállal, Búza Sándorral, Abaházi Csabával, miközben egy pszichiáter előszobájában sem futnak össze a paciensek."
Fiala János elmondta, ha őt bízták volna meg a műsorvezetéssel, egy feszült talk show-t csinált volna. „Halálosan összeveszett a Jakupcsek velem, amikor azt kérdeztem tőle előbb mobilon, aztán sms-en nemrég, hogy sikerült-e nagyobb mozgásteret kialakítania a műsorban, mint ami a próbafelvételen nekem jutott? Akkor már nekiesett a sajtó, és nem volt abban a hangulatban, amiben kritizálni lehetett volna. Sajnálom. Én nem ebbe a Jakupcsekbe szerettem bele sem szakmailag, sem emberileg. Mert mit kezdjek azzal „szakmailag", hogy ül vele szemben egy jól fésült, foghiányos férfiember, aki a műsorban tudatja a világgal - a fiaival is! -, hogy jó ideje már a saját neméhez vonzódik, amire azt mondja Jakupcsek, hogy: hát igen, Karinthy után szabadon nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. És közben ott virít nagy betűkkel, hogy „IGAZ". Mi? Tessék mondani!"
Nem vagyunk biztosak benne, hogy pontosan értettük Fiala János aggályait, mi más okból nem kedveljük a műsort. A második történet sokkal inkább egyértelmű. A rádióst a Viasat3 „Kölykök" című műsorába hívták meg, hogy a gyerekek feltegyék neki azokat a kérdéseket, amelyek alapvetően a felnőtteket foglalkoztatják. Ennek a műsornak a felvétele is a TV2 komplexumában volt, ahol Fiala döbbenten fedezte fel, „ugyanazt a díszletfalut, mint ami évtizedekkel korábban a MAFILMé volt. Úgy éreztem magam, mint Dürrenmatt öreg hölgye, aki visszalátogat fiatalkora világába. Lepusztult épületek, koszlott utak, elhasznált emberek mindenhol." - bár tette hozzá a rádiós, aznap nem volt egyébként sem kirobbanó hangulatban.
„Bolyongtam, senki sem segített, a portákról nem voltak hajlandók telefonálni, amikor bekövetkezett a legnagyobb borzalom: összefutottam Verebes Istvánnal. Azzal az emberrel, akinél a lányommal együtt többször aludtunk Bazitán, akivel órákig szakmáztam, akinek megfestettem a portréját a Playboynak. Kérdezte: mi van velem, mit csinálok, hol dolgozom? Mit mondhattam erre? Ugyanott, mint korábban, és nem kérdeztem vissza, mert a Napkeltéről jót, vagy semmit. És akkor rám nézett, és megszólalt belőle a lélekrák: örülök, hogy te is meghíztál, és mint az élettel már nem törődő fuldokló húzott le a mélybe, ahova még kövéren sem követtem volna!"
"És eszembe jutott, hogy orvos apámtól sosem kérdezték, hogy még mindig orvos-e, és hogy miért öröm, ha rám is rakódtak plusz kilók. A fogaimban is nőhetett volna az amalgám, csak arra kellett volna kérni, hogy tátsam ki a szám." A találkozást követően Fiala Jánost a Kölykök szerkesztője a stúdióba kísérte. „Bemegyünk egy szörnyű pavilonba, taps, fény, és a gyerekek. Arra gondoltam, vajon mit tud rólam egy övéves? Egy kislány elkezd b...i, hogy miért csapom le a telefont, meg hogy miért váltam el. Azt válaszoltam erre, rendben van gyerekek, beszéljük meg! Mondjátok csak, mikor csaptam le a telefont? Tudjátok, ki volt a feleségem? És akkor egy kápó kinézetű hétéves gyerek - akit nem vághatok pofon, mert országos botrány lenne, és mindennap a Fókuszban mutogatnának - azt mondja: itt én kérdezek, te válaszolsz! - és a porondmesterre hajazó műsorvezető Majka csak mosolyog, mint az oroszlánjaira büszke állatidomár.
Ezt ne! - mondtam időben levett mikrofonba, és kimentem a stúdióból, a szerkesztő meg utánam, hogy értsem meg, ha elmegyek, hiányozni fog egy műsor. Jól megértett! Ki érti, hogy Medgyessy Péter, Orbán Viktor, Havas Henrik miért nem állt fel hasonló kérdések hallatán, hiszen őket sem ismerhette a betanított gyereksereg. De ők nem álltak föl, nem szóltak be a producernek, tűrték a tortúrát a ki tudja minek a kedvéért. Vagy nagyon is jól sejthető, hogy mindent a népszerűségért? Hozzáteszem, hogy Majka esti magyarázkodó telefonja sokkal emberszabásúbb volt, mint a Jakupcsekkel folytatott korábbi párbeszéd."
Fialát ekkor emlékeztettük arra, hogy Jakupcsek mellett olyan televíziós újságírók álltak ki, mint például Gundel Takács Gábor. „Az újságírók és politikusok is keszon-betegségben szenvednek, bezártak, még ha sétálnak, és könyveket olvasnak. Zárt, bevehetetlen világot alkotnak, amit külön erődítménnyel vesznek körül. Lehet, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, de én azzal hitegetem magam az elfekvőben, hogy eljöhet még az én időm, és akkor hajrá! Mert ötvenegy éves koromra - most, hogy a környezetem is felnőttnek kiáltott ki - óriási bennem a kitörési vágy. Hogy szembesítsem a korosztályom, hogy miért hagyta, hogy így alakuljon? Hogy leordítanék a hegyről, ahol élek a Hollán Ernő utcába, ahol minden üzletből köszönnek nekem, hogy nem biztos, hogy van túlvilág, nem muszáj az ittenit hitbéli utcai harcokkal megkeseríteni.
A KeljFelJancsi árbockosarában ülve szörnyű érzés látni, amint a kiabálásom dacára nem tesznek semmit a közeledő jéghegy ellen. Én látleletet adok, jelentek, diszpécserkedem, talán ehhez van istenadta tehetségem, a gyógyítás már nem az én feladatom."
Fiala elmondta, hogy „se eleje, se vége, avagy egy Péklapát története" címmel regényt ír a lányának az életéről, de fogalma sincs, hogy amit ír, az jó-e. Élni szeretnék, és mesélni róla. Például azt, hogy a minap egy tanítványom mesélt tragikus életéről, majd a Dohány utcai zsinagógánal Mihályba botlottam, aki épp a Berlinben élő Sőthtel találkozott, aki nekem a Megáll az idő Pierreje volt.
„Arra gondoltam mit szólna a barátnőm ahhoz, ha este azzal hívnám, hogy nem tudom, hogy mikor érek a mozihoz, mert reggel ugyan időben indultam a Hedvig utcai stúdióba, de estére, ki tudja hogyan, az Amazonas partjára vetődtem, ahonnan nem ismerem a visszautat. Ezt a gondolatomat elmeséltem a rádióban is. Betelefonáltak vagy húszan, abból öten értették, tízen azt mondták: geci zsidó, megint öten pedig, hogy irigylik a problémámat. Tizenöt éve, amikor szerelmi bánatomban a Calypsóból Afrikába menekültem, azt mondta B. Tóth, hogy oké, félév múlva visszavárunk. De ma senki nem mond ilyet, aminek következtében nem is kockáztatunk."
Végül Fiala János egy konkrét látlelettel próbálta megmagyarázni, amire eddig nem jöttünk volna rá: „Tanítványaim előtt, majd a rádióban is kiértékeltem a Sztankay Ádám Koncz Zsuzsával készült interjúját, ami az énekesnővel annak apropóján készült, hogy Kossuth-díjat kapott. Túlzás nélkül állíthatom, hogy egy jobb sorsra érdemes Mancs Szüret oldalára való az egész szöveg, amiből egy részletet emelnék ki demonstrálandó, hogy mire gondoltam.
Azt mondja a hatvanon túli művésznő, hogy ő a szocializmus rendszerbeli hibájára akkor jött rá, amikor betiltották az egyik dalát. Magyarul, amíg nem tiltották be, a szocializmussal nem is volt baja! Amire régebben, és most is csak azt mondhatom: Zsuzsika, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, amitől jól megsértődne. Pedig régen, még az Óperenciás tengeren túli életemben, akikkel reggel összevesztem, azokból lettek a barátaim, és a szerelmeim. Mára nem akar beesteledni: annyi ellenségem van. "