A 22 éves nyíregyházi lány a CKM februári címlapján pózol. Fogarasy Mariann szerint a férfiak folyamatosan vadásznak, ezért sosem lesznek hűségesek, még ha szeretik is éppen aktuális partnerüket. A modell karrierterveit is kifejtette, szeretne külföldön modellkedni, és ha lehetősége adódik, kipróbálja magát színésznőként is.

Fogarasy Mariann, a CKM februári címlaplánya már több éve modellkedik és ez volt a második erotikus fotósorozata. „Jól éreztem magam a fotózáson, nagyon vártam, hogy Nánási Pállal dolgozhassak. Szerintem látszik a képeken, hogy jó volt együtt dolgozni. Remélhetőleg ez egy pozitív közös munka kezdete. Tetszenek az elkészült képek, szerintem kicsit vadak, de ugyanakkor érzékiek is lettek”, mondta el a Velvetnek Fogarasy, aki ugyan még soha nem feküdt kés alá, de nem ítéli el a plasztikai műtéteket. „Minden eredeti rajtam, csak a körmöm mű. Egyelőre elégedett vagyok a testemmel, de nem tudhatom, idővel mire kerülhet sor”.

Az ember könnyen talál magán olyasmit, ami nem tetszik, vagy zavaró, de Fogarasy Mariann szerint ez természetes, hiszen ilyen a női agy. „Szerencsére nekem nem kell odafigyelnem a súlyomra, nem vagyok „modell-diétán”. Eszek mindent-mindennel, imádom a kolbászokat, meg mindenféle földi jót”, mesélt szerencsés alkatáról a címlaplány.

A férfiak folyamatosan vadásznak

Azonban hiába a szép arc, és a formás alak, a modellnek egyelőre senki sincs az életében. „Jelenleg nincsen komoly kapcsolatom, de nyilván szeretnék, majd az idő eldönti, hogy mi lesz”, mondta Fogarasy, akinek a párkeresést kissé megnehezíti a 183 cm-es magassága. „Volt már alacsonyabb partnerem is, egészen jól kijöttünk. Nem mérce, hogy magasabb legyen nálam a férfi, persze jó lenne, ha nálam magasabbal hozna össze az élet, de ez nem olyan egyszerű”, tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy milyen párt keres, Fogarasy Mariann kifejtette, hogy nincs már konkrét ideálja. „Legyen humoros, figyeljen oda rám, és egy kis háziasság belefér, bár én nagyon tudok „asszonyoskodni”. Takarítok, mosok, csinálok mindent. Mondjuk az tény, hogy jobb lenne, ha elpakolna néha maga után, vagy legalább a szándékot lássam. Volt, amikor a rosszfiús típus jött be, de ami nagyon rossz, az az anyuka kedvence, annál rémesebb nincs is”, ecsetelte a keresett partner tulajdonságait a szőke modell, aki kifejtette azt is, hogy szerinte nincsenek hűséges férfiak. „Még nem nagyon láttam olyat, aki hűséges lenne, nem csak nálam, baráti kapcsolatokban sem. Folyamatosan mennek és vadásznak, persze emellett nyilván szeretik a párjukat”, mondta Fogarasy, aki szerint az élet úgyis elé sodorja azt, akit kell.

Modell, fotós, színésznő

Fogarasy Mariann a fotózás során mindössze egy szál bugyiban látható, azonban nem zárta ki, hogy később még többet is megmutat magából. „Remélem, hogy nem utoljára szerepeltem hasonló magazinban. Benne van a pakliban, hogy akár többet is megmutatok, de egyelőre pihentetem ezt a dolgot. Szerintem semmi rossz nincs abban, ha egy szép női testet igényes fotókon mutatnak meg”, mesélte a modell.

A 22 éves nyíregyházi lány azonban nem csak a bájait szeretné felfedni, szívesen kitanulná a fotósmesterséget is, mivel ahogy ő mondja: jó egy pillanatra dobozba zárni a fényt, és olyan dolgokat alkotni, ami szép. Persze erre valószínűleg csak később kerülhet sor, mert először Olaszországban vagy Amerikában szeretne komolyabb eredményeket elérni modellként, esetleg színészként, mivel korábban dráma tagozatra járt. „Leginkább külföldön szeretnék érvényesülni, ez pénzben és elismerésben is másképp nyilvánul meg. Nem akarok beállni a celebsorba, nem szeretnék egyik tévéből a másikba járkálni, ez nekem annyira nem fekszik. Persze az itthoni sikerek is kellenek, mivel magyar vagyok, de a terveimet és az álmaimat itthon nem lehet elérni”, mondta el Fogarasy Mariann.