„Tudom, hol a helyem a magyar könnyűzenében. Sehol. Sem a popban, sem az undergroundban. Egy külön űrben van a helyem, amit vagy megtalálnak az emberek, és azonosulnak vele, vagy nem. Mert besorolni nem lehet”- foglalta össze saját produkcióját Frenk. A három hangszeren játszó zenész a Hiperkarma dobosaként volt ismert azelőtt, hogy tavaly megjelentette volna első, Szívzörejek című lemezét.
A rock'n'rollban úgy működik
A zenésszel első önálló, 1formaság kora című klipjét látva szerettünk volna beszélgetni, és megkerestük koncertszervezőjét, aki Frenk produkcióját illetően a csapatmunka fontosságát ecsetelte a telefonban. „A rock’n’rollban ez úgy működik, hogy közösen toljuk a szekeret, és mindenki hozzáteszi, amiben a legjobb.”
„A rock’n’roll a power” – fogalmazta meg saját definícióját a zenész, akit élőben látva smink nélkül, leginkább a francia fotós, Robert Doisneau negyvenes években készült párizsi képein tudnánk elképzelni. „Sokaknak a rock’n’roll azt jelenti: buli, csajok, szex, drogok, meg pia. Ez mind belefér, de nekem nem feltétlenül ezt jelenti. Számomra ez az a műfaj, amivel egész életemben foglalkoztam, és amivel foglalkozni szeretnék. A rock’n’roll egy olyan dolog, ami vagy veleszületik az emberrel, vagy nem. És ha benne van, akkor nem kell gondolkoznia rajta, csak csinálja."
A családja magázza
Mint azt Frenk elmondta, négy évesen a szülei Little Richard és Jerry Lee Lewis lemezeit hallgatta, de úgy emlékszik, korábban, három évesen döntötte el, a zenei pályát választja. Nem tartja kizártnak, hogy ez a döntés az első emléke önmagáról. „Három évesen dobolni kezdtem. Az első gitáromat hat éves koromban kaptam meg, a zongorázást tíz-tizenegy évesen kezdtem. Kilenc éves koromban már játszottam egy zenekarban” –sorolta.
Torma Gábort gyerekkorában nevezte el a családja Frenknek, és testvérei azóta is magázzák. „Már nem tudom, miért, de vicces.” A dunaújvárosi gyerekévekről a zenésznek szép emlékei vannak. „A szüleim jófejek. Elfogadták, hogy belőlem normális ember nem lesz. Nem sulykolták, hogy legyen egy rendes szakmád, fiam! Szerencsére nem kellett sosem mást csinálnom, mint amit szeretek, és valamilyen szinten mindig meg tudtam belőle élni. Persze nem vagyok tele lóvéval.”
Fél a normális emberektől
Frenk elmondta, a hétköznapi embereket nem szeretné leszólni, de tart tőlük. „Azok az emberek mozgatják a társadalmat, akik kilenctől-ötig dolgoznak a hivatalokban, nem pedig én, de félek ezektől az emberektől. Ugyanakkor egy művésznek nem szabad azt hinnie, hogy különb, mint bárki, ebbe a hibába sokan beleesnek. Úgy gondolom, mindenkinek megvan a dolga a világban.”
Frenk dolgai közül most a legfontosabb számára, hogy az a stílust, amelyet képvisel, a lehető legtöbb emberhez eljusson. „Megosztom az embereket. Ahogy kinézek a koncerteken, és a képeken, azt sokan egy hibrid valaminek tartják. Vannak szerencsére sokan, akiknek ez tetszik. Akiknek nem tetszik, azok markánsan, és agresszívan negatívak velem szemben. Ki ez a köcsög? – kérdezik. Ennek is csak örülök, mert köszönöm a reklámot.”
Nem jár kozmetikushoz
A köcsög ugyan nem hangzott el, mielőtt az interjút megelőzően néhány ismerősünktől azt kérdeztük, mit gondolnak az előadóról, a metroszexuális jelzőt viszont hallottuk. „Nem járok kozmetikushoz”- nevetett Frenk, amikor ezt fejtegettük. „Az viszont igaz, hogy bennem mindig voltak feminim dolgok. Ebből is következik, hogy sokakat az foglalkoztatja, akkor én most meleg vagyok? Nem vagyok az, de úgy érzem, ez nem fontos.” Egy internetes fórumom a Balkán Bowie titulust olvastuk Frenkről, és ez volt a kreatívabb skatulya, ha találónak nem is mondhatjuk.
„Bár nagyon hízelgő, ha egy olyan emberhez hasonlítanak, akit nem lehet utánozni, és hülyeség is lenne megpróbálni, ezért én nem szeretem a kategorizálást. David Bowie sokszínű és hatással volt rám, de sok mindenki más is hatással volt rám. El kell viszont fogadni, hogy mindig hasonlítanak valakihez.” Továbbra is az énekes imidzsénél maradtunk.
Csupa sérült ember
„Ez szerepjáték. Akik ismernek közelebbről, néha megjegyzik, jó ez a színészkedés. Amikor fellépésre készülök, az profi odafigyelést igényel. A koncertnek mindig színvonalasnak és felejthetetlennek kell lennie. Nálam az a lényeg, hogy törekszem rá. Sok ember azt hiszi, hogy a hétköznapokban is olyan vagyok, mint amilyennek a színpadon lát. Ez valahol természetes, nem ismernek más oldalamról, nem tudják, a magánéletben milyen vagyok. Azonosítanak azzal a figurával, amit létrehoztam.” Az énekest ezért arra kértük, a hétköznapi személyiségét írja le, hogy könnyebben be tudjuk határolni például a szubkultúrát, amelyikben mozog.
„Nem nagyon járok sehova, maximum ide lejövök a Gödörbe, ahol a próbatermünk is van, és fel szoktunk lépni. Ezt nevezhetem a második otthonomnak. Én egy zárkózott típus vagyok, aki utál idegen emberek közé menni. Nagyon szűk baráti körben mozgok, az viszont velős. Csupa sérült ember a szónak a jó értelmében. Ez alatt azt értem, hogy nem hétköznapi emberekkel vagyok körülvéve, gyakran ezért elképesztő történeteket látok magam körül. Ez jó táptalajt ad annak a szürreális vonalnak, amit próbálok megjeleníteni”- mondta Frenk, aki kihívásnak tartja, hogy itthon azzal a zenével foglalkozzon, amit egyelőre még sokan nem értenek.
„Lehet, hogy beletörik a bicskám, hogy ezt a vonalat viszem, de nem hiszem. Azt látom, van értelme csinálni. A zenéből a rossz idővel eltűnik. A színvonaltalan dolgokra nem emlékeznek az emberek, a két hónapra gyártott dolgokat hamar kidobjuk.”