Milyen vádak érték a készülő könyv miatt?
Megtisztelsz vele, hogy tegezel? Kollégák vagyunk, elvileg.
Akkor: milyen vádak értek a könyv megírása miatt?
Ja az igen, igen. Hát figyelj. Nem is tudok mit mondani, az a leg - nem nagyon szeretem a legeket -, de az a legembertelenebb vád volt, amit kaptam egy bulvárlaptól, hogy halni készülök, de közben megírok egy könyvet. Rettenetes, jó hát nem tudok mást mondani, úgy írod meg, ahogy akarod ezt. Azt hiszem, ezt most mondtam el Hajdú Péternek is. Bent voltál?
Nem.
Lehet, hogy nem bent mondtam el, hogy elvesztettem azt a fajta egyébként bennem meglévő toleranciát, vagy humanizmusnak a részét, hogy ezt mindenki, aki ezeket írta, szervezte és mondta, az egyszer élje át. És röhögjön azon - egyébként ez a könyv egyik része lesz -, hogy milyen mondatok voltak. Nem akarok a könyvről elmondani semmit, de az, hogy az ember szembesül azzal, hogy több évtizedet dolgozott ebben a szakmában, és azt kérdezik ilyenkor, hogy ebből mi nekem a hasznom. Milyen hasznom van ebből? Szóval én ezt a gyűrűt a kezemen, ezt nyilvánvalóan akármi fog történi, ezt meg fogom őrizni. De hogy megkérdezik, miért forgatom a kezemen?! Szóval ne éld át sose! Ez volt, tessék, de ekkor még a könyvről szó se volt. Na igen, parancsolj.
Hogy érzed magad bulvárszereplőként?
Nem nem nem. Hat évig dolgoztam bulvárlapnál. Tehát én ismerem ezt a világot, csak akkor még egy más világ volt. Ezt a szörnyűséget nem tudtam elképzelni. Györgyit sem mentem fel száz százalékig, sőt ötven százalékig legfeljebb, hogy ebbe mi az ami, ennek és annak a felelőssége, de akik erősebbek, nagyobb a kötelességük. És azok az emberek, akik most a barátai, újabban, így a halála után, azokat én nagyon-nagyon kedvelem, és semmi bajom nincs velük. Abban a nyolc hónapban és akkor, amikor Györgyi már nagyon kifele ment ebből a világból, azért kíváncsi volnék, hogy akkor merre jártak. Tehát nincs bennem olyan gyűlölködő indulat, de indulat az van. Indulat az van, különösen abból, hogy szóval, mikor már azzal szórakoznak, amit ők generáltak, hogy - láttad az interjút - amikor együtt vagyunk, közben megy a médiakampány, és egy szerencsétlen beteg kislányt arra inspirálnak, hogy mindig valamit kell mondani, mert az új könyve meg fog jelenni. Ő ezt elhitte, félreértés ne essék, nem mentem fel. De az, hogy negyvenkét éves vagyok, ő negyvennégy volt, és negyven éves embereket ebben a szakmában idáig lehet eljutatni, hogy nagyon-nagyon nem. Szóval hullámzó hangulatai voltak, de nagyon jók, és nagyon-nagyon jó időszakai, de amit láttál a tévében, az nagyjából kifejezi a lényeget.
Hogy élted meg azt, hogy bulvárszereplő lettél?
Én bulvárszereplő voltam hat évvel ezelőtt. Hat évig voltam a Kurír munkatársa.
De az a másik oldal volt.
Györgyinek volt egy ilyen szövege, ami egy rendkívül rossz szöveg, direkt mindig bosszantani akart vele. Ennek az volt a lényege: na Dani látod, legalább rákerültél a címlapokra. Ha ezt most meg fogod írni, akkor nagyon örülnék. Csak annyit azért szeretnék, ha ezt megírnád, hozzáírnád. Hogy ezek a címlapok - mert ez volt a poén, milyen boldog lehetek - az x y bulvárlapban voltak - miközben politikai publicisztikákat írok, egy úgynevezett komoly napilapnál dolgozom, de közben rákerülök a címlapokra. Csak ezekről a címlapokról - és ez a könyv lényege és remélem örök tanulsága, amit Györgyi emlékének tehetek - hogy innen az út a csepeli temetőbe vezet. Parancsoljon.
Terápiás céllal írtad a könyvet?
Nagyon jól hangzana, és remek válasz lenne, ha azt mondanám igen. De nem. És az a baj, hogy most vége a könyvnek, gyakorlatilag vasárnap estére kész, még azt se mondom, hogy rettegek, mert ennek is lesz egy ilyen része Györgyinek mindenfajta lelki és egyéb dolgairól szó lesz a könyvben. Attól félek, hogy rettenetesen kiírtam magam, de ha befejezem, akkor nem tudom mi fog történi holnap reggel. Szóval terápiás célból igen, de utána mi lesz? Nem nagyon van ötletem, nincs tippem.