Hányszor nyilatkoztad le az utóbbi időben a negyvenedik születésnapodat?
Nagyon sokszor. Mert az Attila, aki a sofőrünk és menedzserünk is egyben, kihívta a tévét meg három újságot, amikor január hatodikán koncerteztünk, pedig a születésnapom hetedikén van.
Egy hétig mindenhonnan ez a születésnap-téma dőlt.
Pedig esküszöm, én nem erőltetetem, hogy erről beszéljen mindenki, utálom.
Mármint mit?
Ha valaki erőszakosan ott akar lenni a médiában. Hál' istennek, engem keresnek.
Ez igaz, mi is és más lapok is gyakran hívogatnak téged, és az intenzív sajtójelenlét ellenére a média mégsem tocsog a magánéletedben.
Mert azt nem engedem. Mindig kérdezik, hogy "Esetleg egy fotót a barátnőddel vagy anyukával, apukával?" - mire én rávágom, hogy én azt nem szeretném. A magánélet az azért magánélet, hogy az ember eltegye a nyilvánosság elől. Nem ítélem el, de nem szeretem azokat a fajta sztárokat, akik itt és itt és itt és akkor, és megjelenik a feleségével, meg hogy most születik a gyerek és hú, a esküvőn is jelen voltunk! Ha gyerekem születne, eltitkolnám, ameddig csak lehet. Nem hívnék oda öt embert, hogy megszületett Józsika. (Egy képzeletbeli Józsikát pantomimez a karjába, és megsimogatja a buksiját.) Fúj.
Szerintem egyébként azért szeret engem az összes újságíró, mert állandóan hülyeségeket beszélek. Van olyan is, aki pont ezért nem szeret. Aki komoly választ akar belőlem kihúzni, annak kár fölhívnia, mert úgyis valami baromságot fogok mondani.
Ez azt jelenti, hogy nincs is komoly oldalad?
Nem szeretem. Ha van is, nagyon elrejtem, mert az is a magánélethez tartozik. Szívesebben csinálok magamból bohócot.
Készítettél valamiféle összegzést a negyvenedik születésnapod kapcsán?
Semmit. Kétszer berúgtam. Ez olyan, mint amikor két finn beszélget az északi sarkkör környékén: "Te mit csináltál idén nyáron? Én? Mindkét este berúgtam."
Terveid vannak?
Szeretnék még egy negyvenest vagy inkább lehet hogy többet. Meg a zenekarral, amíg csak lehet, működni. Ahogy nézem, a Motörheadet, a Lemmy már hatvanadikhoz közeledik, és nyomja.
Úgy tűnik, hogy a Kartell egy remekül marketingelt zenekar. Ezt hogy csináljátok?
(A beszélgetést ezen a ponton megszakítja egy súlyosan metálos telefoncsöngés, Zolee-t egy barátja hívja.) Pedig mostanában nagyon nehéz megélni a zenéből. A lemezpiac összeomlása ránk is erősen kihat. Meg azt veszem észre, hogy velem rengeteget foglalkoznak, de a zenekar ehhez mérten még sincs annyira előtérben. Pedig én azt szeretném, ha a koncertezésből élnénk meg, nekem ne kelljen már mást csinálnom. Jópofa dolognak tartom a rádiózást is, amit most kezdek, de nagyon erős elfoglaltság lesz, hogy minden délután be kell, hogy menjek. Meg is beszéltem a Nacsával, hogy majd lesz olyan, amikor telefonon jelentkezem be, mert nem tudok mindig ott lenni. A lemezeladás manapság halódik, pár ezer lemezt tudunk csak eladni, ami lószar, abból nem lehet megélni.
És a koncertek?
A koncertek is radikálisan megcsappantak. Amik vannak, azok rettenetesen jó hangulatúak. Viszont a Kartell tíz éve rendületlenül fenntart egy komoly rajongótábort és ez nagyon jó. Közben meg a rádiókban is alig vagyunk, pedig szerintem a rádiós játszás az egésznek a rákfenéje: ha egy zenekart nem játszik a rádió, akkor nem tudja eladni a lemezeit, nem tud koncertezni. Az tök jó, hogy a tévé megmutatja, hogy a zenekar létezik, de eladás és koncert szempontjából nem sokat jelent. Különben a minimális rádiós szereplésünk mellett hogy maradunk fel, nem tudom, mert nincs menedzserünk.
Lehet, hogy a rádiók a szövegvilág miatt nem vállalják be a Kartellt?
Eleve, meg a zene miatt sem: nem nagyon szeretik a rétegzenét a rádiók. Mindig azt játsszák, ami a közízlésnek megfelelő. Mi pedig soha nem feleltünk meg a közízlésnek. Én a populáristól mindig el voltam valamerre, a punkot szerettem. Ja és rádiót egyáltalán nem hallgatok.
De ott fogsz dolgozni.
És majd ott is megpróbálom a zenét úgy alakítani, hogy Deák Bill Gyuszi durvább nótáit berakom vagy régi Hobókat, amiket nem játszanak.
Kartellt is?
Naná. Sex Action, Kartell, hogyne. Az önmenedzselés ránk fér már egy kicsit. Például az Emil.RuleZ!-t és a Tankcsapdát is nagyon szeretem, de nem azt, amit a rádió játszik.
És a Bëlgát?
Nagyon jópofa. Állandóan marogattak minket, de mi értjük a poént, jót tudok röhögni rajuk. Ez az izé, ez a Szerelmes vagyok nem annyira tetszik, de a két utolsó lemez többi száma nagyon bejön. Hát a Zsolti a békán annyira röhögtem, hogy folyt a könnyem. Zseniális. Tök jó undergroundok ők.
Akkor a rapperes beszólogatósdit a Bëlgára nem terjesztitek ki?
Dehogyis.
Az Animal Cannibalsnak régebben beszólogattatok.
Akkor még fiatalok voltunk. És komolyan is gondoltuk: én akkor úgy voltam vele, hogy ha szembejönnek az utcán, abban a pillanatban ledöföm őket. Megharagudtam valami beszólásukra. Kicsit forrófejű voltam. Aztán találkoztam velük és azzal hűtöttek le, hogy úgy köszöntek, hogy "Csók, Zoli bácsi!". Ez viszont annyira tetszett, hogy meghívtam őket sörözni és azóta nagyon jóban vagyunk. Két jópofa hülyegyerek.
Ez az east coast - west coast ellentét átültethető magyarra?
|
A főnököm.
Igen? Na most akkor elmondanám, hogy Uj Péternek írtunk egy olyan számot, amiben csak őt szidtuk. Írt rólunk valamit, ami nem tetszett. De már nem haragszunk senkire, őrá se. Ifjúkori bohóság volt.
Én olyan ember vagyok, hogy irtózatosan fellobbanok, nagyon nagy haragra gerjedek, és ha meglátom az embert, abban a pillanatban levágom a fejét, aztán ez öt perc múlva lelohad és akkor még én megyek békülni.