horoszkóp

Kiss Gergő nem lenne Bánk bán

2006.04.21. 08:03
Kiss Gergő vízilabdázó lett a magyar szuperhős jégrémkirály, aki mindig meghallja, ha valaki jégkrémet akar, és azonnal odarepül, hogy kielégítse. Legalábbis a reklámfilm szerint, aminek a forgatását szerencsénk volt megtekinteni.

A leginkább Superman ruhájára hasonlító, fülvédős jelmezbe bújtatott Kiss Gergőhöz nehezen tudtam odaférkőzni, hiszen bonyolult egy ilyen forgatás, ráadásul azonnal társamul szegődött a reklámügynökség egyik munkatársa, aki elkezdett hozzám beszélni, és onnantól nem is hagyta abba. Valószínűleg még most is beszél, legalábbis a fejemben.

Hatalmas tanulságok

Nézze meg képeinket!

A vízilabdázót egyébként a tévéstábok is lefoglalták, akik sorra feltették neki ugyanazokat a kérdéseket, amiket később én is, majd sarkon fordultak és elmentek, anélkül, hogy a rendezővel, Pálfi Györggyel akár csak egy szót is beszéltek volna. Helyi értesülések szerint a kétszeres szemledíjas rendező ezt kissé zokon vette, de szerintünk ez csak pletyka, mi nem láttunk rajta semmi ilyesmit, sőt ő volt a legvidámabb mindenki közül. Miután megnyugodva konstatáltuk, hogy Pálfi György lelkileg kiegyensúlyozott - valamint roppant elfoglalt -, lekiismeret-furdalás nélkül izgultunk rá mi is Kiss Gergőre, elvégre ő sokkal nagyobb.

Nagy tanulságokkal jár egy reklámfilm forgatása, az emberben meggyökereznek a sztereotípiái. Például most már egészen biztos, hogy a rendez?asszisztens a legellenszenvesebb foglalkozás, nem úgy, mint a vízilabdázó, ami nagyon szimpatikus, mifelénk meg főleg. Amíg Kiss Gergőre vártam, folyamatosan beszélt hozzám a már említett ügynökségi munkatárs, aki néha saját maga is megállapította, hogy már biztosan lyukat beszélt a hasamba, majd beszélt tovább. De mindemellett tanulságos volt, amit hallottam, kiderült például, milyen bonyolult ez a reklámszakma.

Szex kizárva

Mert hát a másik két jégkrémcsalád már lefoglalta magának a szexet - magyarázta -, ezért ők erotikus reklámmal labdába sem rúghatnának, így jött a szuperhős karaktere, az pedig hozta Kiss Gergőt. Hiszen neki "megfelelő a márkaértéke, mert nem egy szexi balhés, hanem egy tekintélyt parancsoló családapa, emellett azonban kellőképpen európai, és jól illik hozzá a Pálfi Gyuri, aki ugyan ká-európai, de mégsem szar, amit csinál" - elemezte a már említett ügynökségi munkatárs, aki szerint itthon még nem mindenki csinál olyan szívesen és jól reklámfilmeket, mint a Pálfi. Arról is sokat beszélt, hogy nehéz volt elhitetni Gergővel, hogy ez az egész nem valami gagyi, és ezek után még nagyon hosszan beszélt nagyon sok mindenről, de ezt most nem írom le.

Gergő, a durva orosz

Szóval nehezen jutottam el a Kiss Gergőhöz, de végül megérte, mert igen szépen mutatott Superman-jelmezben, ami egyébként fagyijelmez, és mellén ott díszelgett az a logó, amit most mégsem fogok leírni. Az olimpiai bajnok szerint egyébként a jelmez kicsit sem kényelmetlen, csak a motoros csizma, amit szintén viselnie kellett. Kiss Gergő azt mondta, azért vállalta el a reklámot, mert tetszett neki, hogy komolytalan, vicces reklám, és "nem arról szól, hogy a mi termékünk jobb, mint a többi." A forgatásokba egyébként kezd beleszokni, hiszen mostanában több mint egy hétig forgatták Andy Vajna új, Szabadság, szerelem című filmjét. Kiss Gergő ott egy szovjet vízilabdázót játszik, hatalmas termetével ugyanis ő testesítette meg a nagy Szovjetuniót, aki brutálisan játszadozik az aprócska Magyarországgal.

A vízilabdázó szerint egyébként a színészet kifejezetten könnyű szakma a sporthoz képest. "A színészet sokkal könnyebb, mert mindent többször meg lehet próbálni, de a sportban nem tudok javítani. Ott csak egyszer van lehetőség kapura lőni, aztán kész. De az is tény, hogy a színészkedés sok türelmet igényel" - mondta el a vízilabdázó, aki kiskorában mindig rosszul lett, ha szerepelnie kellett. "Most már nem zavar, mert a vízilabdával is együtt jár a szereplés, és megszoktam. De nem hiszem, hogy komolyabb színészi alakításokra is képes lennék, nem hinném, hogy egy Liliomfit, vagy egy Bánk bánt el tudnék játszani."

Gergő, a példás apus

A reklámforgatásból amúgy csak annyit láttam, hogy három gyerek ül egy asztalnál, és az apukájuk jól megeszi előlük az összes fagyit. Itt jön a képbe Gergő, a fagyis szuperhős, aki berepül, és jégkrémet ad a gyerekeknek. Ez abból állt, hogy Kiss Gergő többnyire körbe-körbe szaladgált egy asztal körül - ez volt nyilván a repkedés - és néha előkapott pár jégrémes dobozt. Figyelni nem nagyon tudtam, mert egyik oldalamon egyfolytában beszélt hozzám az ügynökségi kísérőm, míg a másik oldalon a produkciós cég munkatársa próbált meggyőzni arról, hogy mindenképpen írjam bele a cég nevét a cikkbe. Közben a gonosz apuka vagy tízszer megette a fagyit a gyerekei elől, de Gergő, aki apukaként nyilván nem tenne ilyet, mindig jött, és hozta az újabb adagokat.

Megosztottam Kiss Gergővel, hogy komoly családapaként tartják számon, mire azt mondta, már hozzászokott. De kiderült, hogy örül is neki, mert a vízilabdázóknál csak két skatulya van, az egyik a komoly, okos apuka, a másik meg a nőcsábász playboy. "Beskatulyáznak mindenkit" - sóhajtott, aztán elrepült forgatni. Valószínűleg azonban inkább amiatt volt bánatos, hogy csapata, a Honvéd, nem jutott a legjobb négy közé az Euroligában - amikor erről beszélt, remegett a hangja.