Előfordult már, hogy elege lett a hivatásából és úgy érezte, ezentúl például könyvkiadással szeretne foglalkozni?
Nem. Vannak néha elkeserítő pillanatok, de akkor sem abbahagyni akarom, hanem inkább még többet tenni magáért a fodrászatért. Egyrészt van egy álmom, hogy egy profi fodrásziskolát létrehozzak, illetve a fodrászatot szeretném a helyére tenni.
Miért érzi úgy, hogy nincs a helyén?
A nagy szabadság nem tesz jót a fodrászatnak.
Ennek épp az ellenkezőjét szokták mondani.
Nem az alkotás szabadságára gondolok, a probléma a székbérléses rendszerrel van. Úgy kell ezt elképzelni, hogy az előző rendszerben volt egy-két magánfodrászüzlet: kisiparosoknak hívták őket, és voltak szövetkezetek, és állami fodrászok. A szövetkezetek tréningeztették rendszeresen a fodrászaikat, hiszen versengtek egymással. Amikor szétestek a szövetkezetek, egy csomó magánvállalkozó lépett a helyükre. A képzettségre ugyanúgy adtak, ahogyan a fodrászüzlet kinézetére.
Aztán jött a nagy szabadság, amikor nemcsak a szakemberek nyitottak üzleteket, hanem az úgynevezett outsider vállalkozók is, akinek volt mondjuk egy benzinkútjuk, és kitalálták, nyitnak egy fodrászüzletet is. Mivel nem értettek a szakmához, kiadták egyéni vállalkozónak. Ez a székbérléses rendszer, amiben mindenki magára van hagyatva. Vagy képezték magukat, vagy nem.
Sejtem, hogy az utóbbit tartja jellemzőbbnek.
Igen, többnyire profitorientáltak, ezért dolgoznak minél többet. Ez személyhez kötődő szolgáltatás, a minőség romlását nem mindig vesz észre a vendég. Nem tudod megítélni, hogy például a fogorvosod a legjobb anyaggal dolgozik-e, és maximálisan megcsinálja-e a tömést, csak hogy szimpatikus fiú, már húsz éve ismered, és jó poénokat mond. A szakmai színvonala ezeknek az üzleteknek szép lassan elsorvad, és tönkremennek. És ez engem bánt.
Miért bántja? Nem azt tartja fontosnak, hogy idővel abbahagyják, amihez nem értenek?
De, csak az nagyon hosszú idő. Másrészt gazdasági oldalról sem beszélhetünk egyenlő esélyekről. Ők egyéni vállalkozók, egyik sem fizet áfát, ellenőrzéseket nem kapnak. Ami az én álmom, hogy kétféle vállalkozói engedély legyen. Az egyik olyan, mint a jogosítvány, amelyikkel maximum nyolc személyes kisbuszt lehet vezetni, és ha én Ikaruszt akarok, arra külön vizsgát kell tennem. Szóval ha lehetnék az atyaúristen, és eldönthetném ezt, akkor az egyik engedéllyel lehetne szalont nyitni, tanulót alkalmazni, stb. A másik azt a célt szolgálná, hogy kisebb településeken néhány ember ellássa a régiót. Ők azonban nem tarthatnának tanulót.
A szakmai oldalra is kíváncsi lennék.
Mindenkit, aki tanulót tart, köteleznék arra, hogy két-három évente menjen továbbképzésre. Van olyan szakember, aki lemestervizsgázott harminc évvel ezelőtt, és fogalma sincs az új termékekről. Ugyanakkor látok olyan fiatalokat is, akik azt sem tudják, hogyan kell a hajat megfogni.
Ön mikor vett részt utoljára továbbképzésen?
A múlt hét elején. Kimentem Londonba egy két órás bemutatót megnézni.
Érdemes volt a rövid bemutatóért kiutazni?
Mindig érdemes. Londonban feltöltődöm, az egy előremutató város. Eléggé lüktető. Ha csak a kirakatokat végignézem, már akkor tudom, milyen irányba halad a mai divat. Még a babákra frizurát készítő fodrászok is naprakészek.
Eszerint nem alkalmaz trendelőrejelzőt, hanem ezt a feladatot saját maga látja el?
A trendelőrejelzés úgy működik, hogy a cégek kiadnak trendújságokat. Rájöttek ugyanis arra, hogy a fodrászokat nem csak hajat vágni és festeni kell megtanítani, hanem művelni is kell őket. A trendet is tanítják, hogy a szakembereik intelligensebbé váljanak. A L’Oreál például két színkollekciót ad ki évente, épp most voltam egy tréningen, ahol megtudtuk, milyen színhangulat és formavilág lesz jellemző az idei nyárra.
2001-ben önt is meghívták a következő évi trendet megalkotó csapatba. Mi volt a feladata?
Először is van néhány trendkutató cég, amelynek emberei a világon mindenféle szórakozóhelyeken, klubokban járkálnak, és amikor évente kétszer összeülnek, elmondják, milyen inspirációkat kaptak. A divat mindig egy adott időszakra nyúlik vissza, például a hetvenes-nyolcvanas évekhez, és ahhoz hozzáteszik a mai anyagokat, stílusokat. Ezek a cégek adnak tanácsokat a fodrász szakmának is, és akiket meghívnak ebbe a csapatba, azok a saját egyéniségüket hozzáteszik ezekhez. Mielőtt munkához láttam volna, megkaptam előzőleg az információkat.
A divatos frizurának tehát két eleme van: a trend és a fodrász egyénisége?
Három dolog van benne: ezeken kívül a modell, vagyis a vendég egyénisége is, csak vele együtt lesz hihető az egész. A fodrász egyénisége pedig azt is jelenti, hogy ha megkapja ugyanazt az információt egy amerikai és mondjuk egy japán fodrász, az elkészített frizura valamennyire különbözni fog egymástól a kultúrájuk különbözősége miatt.
Miről ismerhetjük fel azokat a frizurákat, amelyeket ön készített?
Rám abszolút a Vidal Sassoon-féle precíz hajvágás a jellemző. A vendégtől függ, mennyire használom ezt merészen, vagy visszafogottan.
Ez korfüggő?
Nem. Ezzel szoktak takarózni a fodrászok, hogy ezt a stílust az ő idősebb vendégeiknek nem lehet megcsinálni. A minap volt egy vendégem, aki szerintem közelebb van a hetvenhez, mint a hatvanhoz, és nagyon jól áll neki az asszimetrikus vágás. Nem a vendégnek kell megmondania, mit csináljak, nekem kell felkészültnek és bátornak lennem.
Ebben az esetben a felkészültség mit jelent?
A folyamatos képzést. A fodrászok általában hajlamosak arra, hogy megszereznek egy tudást, és elkezdenek – finoman szólva – konfekciót gyártani öt-hat hajvágásból.
Azt gondoltam, a felkészültség a vendég megismerésére vonatkozik.
Fontos az is. Az új vendégek esetében szánni kell egy kis időt arra, hogy elbeszélgessünk. De árulkodnak róla az ékszerei, az öltözéke, a szemüvege, ezek alapján már valamilyen képem van arról, hogy az illető milyen alaptípusba tartozik.
Úgy tűnik, ön régimódi abban az értelemben, hogy sok időt szán a munkára.
Az embernek el kell dönteni, hogy a McDonald’sban akar enni, vagy megtiszteli magát azzal, hogy kényelmesen, egy pohár bor mellett vacsorázik. Gazdaságilag jobb lenne konfekciókat gyártani, de az én lelkemmel nem férne össze, hogy tíz perc alatt levágjak egy hajat. A lelkiismeretem nem hagyna nyugodni.
Az első saját üzletét még a nyolcvanas évek közepén nyitotta meg. Többször utalt rá, hogy nehéz időszak volt. Mik voltak a legnagyobb nehézségek?
Legfőképp az, hogy sok minden nem volt kapható itthon. Mielőtt üzletet nyitottam volna, tudtam, hogy mást szeretnék, mint amit a szövetkezeti vendégek megszoktak: például egy zsinóron lógó izzót a fejük fölött, és egy 40x40-es tükröt. Kitaláltam, milyen székeket szeretnék, miután láttam egy külföldi újságban. Lementem Gyulára a Szék és Kárpitiparos Vállalathoz, hogy kilenc ilyen darabot szeretnék. Kidobtak, hogy ezért nem állnak neki ilyen széket gyártani.
A feleségem a Mafilmnél dolgozott, ahol épp Mészáros Márta Délibáb című filmjét forgatták. Visszamentem Gyulára a Mafilm hivatalos megrendelőjével, én lettem a szakértő. Mindenki vigyázzban állt, és az elnök - Boda Antal, sosem felejtem el – mondta, hogy természetesen, legyártják a székeket. Akkoriban minden piros volt a fodrászüzletekben, de épp divatba jöttek a barna-bézs piskótacsempék, és én a székeket is barna műbőrből szerettem volna. Azóta sorozatban gyártják ezt a fajta széket, és úgy hívják, hogy Délibáb. Nem volt annyi eszem, hogy kértem volna egy kis jutalékot.
Most már kérne?
Lehet. Amikor megnyílt az üzletem, a vendégek alig mertek bejönni. Hát ilyen volt a kezdet.
Nem tudták, hogy esténként a Daciájával hordta el az üzlet felújításakor felhalmozódott sittet.
Így van. Nem volt pénzem elvitetni. A régi üzletben még melóztam, este összelapátoltam a sittet, és elhordtam egyedül.
Biztos volt abban, hogy megéri a fáradtságot?
Két dolog motiválja ez embert: a pénz és a sikerélmény. Ha ez a kettő összetalálkozik, az a legjobb. Óránként kapok visszajelzést a munkámra. Annál az érzésnél, amikor a vendég örömteli szemekkel néz vissza rám a tükörből, jobb nincs. Mindig kikapcsol, ha dolgozom. Amikor nekilátok, sokszor a felhők között vagyok.